Amikor ma egy régi mítoszról hallunk vagy olvasunk, könnyű úgy elképzelni, mintha egy nagyobb, teljes világ egyik történetéről volna szó. Sőt, egészen nehéz elképzelni másként. Ha megjelenik Thor, mögötte ott sejtjük Odint, Lokit, Asgardot, a világfát (Yggdrassil) és a Ragnarököt. Ha egy vékony, hegyes fülű, légies lény bukkan fel, tudjuk, hogy az elf, hogy több száz éves, biztosan van nála íj, és azt is, hogy valahol a környéken törpöknek és orkoknak is lenniük kell. Ha sárkányokról van szó, feltételezzük, hogy tojásból keltek ki, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy barátságosak-e, tudnak-e beszélni, és kötődnek-e emberi gazdájukhoz, vagy öntörvényűek. De azt, hogy ezek a lények és jelenségek egy egységes és összetett rendszer részei, és bizonyos szabályok szerint működnek és illeszkednek a világ egészébe, ez nem kérdés.
Ez a gondolkodásmód részben a modern fantasy öröksége. Hozzászoktunk ahhoz, hogy a történetek mögött világok vannak: történelmek, népek, nyelvek, térképek, vallások és egymással összefüggő szabályrendszerek.
Pedig ezekről nem mindig gondolkodtak így az emberek. Vajon milyen lehetett egy mítosz, egy történet azok számára, akik jóval az ilyen egységesített rendszerek előtt találkoztak vele – mondjuk sok száz évvel ezelőtt?
Amikor a történet még mozgott
Egy 10. századi skandináv ember valószínűleg ismert történeteket istenekről, hősökről, szörnyekről és természetfeletti eseményekről. Hallhatott verseket, énekeket, történeteket a szüleitől vagy közösségi alkalmakon, megismerkedhetett velük a helyi hagyományok, ünnepek, szokások és rítusok során.
Amit azonban ő ismert, nem feltétlenül állt össze egyetlen áttekinthető rendszerbe, egy összetett és következetes szabályok alapján működő világba. Sőt, ezeket a történeteket más vidékeken másként mesélték és hitték. És az is lehet, hogy a gyerekeinek egy kicsit ő is másként mesélte tovább. Beleszőtte a saját élettapasztalatát, azt, amit másoktól hallott, és azt, amit kitalált hozzá. És persze az sem biztos, hogy pontosan emlékezett arra, hogy neki annak idején hogyan mesélték.
Ábrázolás a Gosforth-kereszten, Cumbria, Anglia, melyet Kr. u. 11. században skandináv telepesek emeltek
Az óészaki mitológia kutatása szerint a viking korban ezek a történetek szóbeli hagyományban éltek tovább. Nem létezett egyetlen, mindenki által ismert és elfogadott kanonikus szöveg, amelyhez minden változatot hozzá lehetett volna mérni, és a történetek időben, térben, valamint előadóról előadóra is változhattak. A ma ismert nagy írott források jelentős része jóval később, a keresztény Izlandon keletkezett.
Ebben a közegben a mítosz sokkal inkább folyamatként működött. Egy történetet elmondtak, megjegyeztek, újra elmondtak, és közben átalakítottak. Bizonyos részei eltűntek, más motívumok hozzákapcsolódtak. Egy történet új szerepet kaphatott egy másik környezetben, egy szereplő felbukkanhatott egy másik történetben is, egy fordulat más megoldást kaphatott – vagy éppen elveszíthette a megoldását.
Az akkori ember nem ismerte még a dramaturgia szabályait, hiszen nem rajzfilmeken és filmeken szocializálódott – ezért ezek nem is korlátozták abban, hogy úgy meséljenek valamit tovább, ahogy kedvük tartotta, vagy ahogy helyesnek érezték. Ha egy fordulat nem volt kellőképpen megindokolva, egy szereplő egyszer csak eltűnt a színről és nem jött vissza többet, vagy hiányzott a megnyugtató feloldás a sztori végéről, attól még ugyanúgy terjedhetett, mint a többi. Semmi nem volt kőbe vésve, a mítoszok áramlottak és változtak a maguk természetes módján.
Az írás mint pillanatfelvétel
Az írás megjelenése ebben alapvető változást hozott. A leírt szöveg szükségszerűen rögzít egy állapotot – többek között erre találták ki. Egy szóbeli történet következő előadása eltérhet az előzőtől, viszont egy kézirat ugyanazokat a mondatokat őrzi és adja tovább. Az igaz, hogy lehetőséget ad arra, hogy tovább fennmaradjon és – a nyomtatás elterjedése után – sokakhoz eljusson, de ez azzal is együtt jár, hogy változatlanul marad fenn és ugyanúgy jut el másokhoz. A leírt szöveget másolják, szerkesztik, fordítják és értelmezik, sőt, további szövegekhez is szolgáltathat alapanyagot vagy kiindulási pontot, de mégis létrejön egy stabilabb csomópont, amelyhez későbbi változatok viszonyulhatnak.
Minden leírás pillanatfelvétel. Egy nagy, mozgó, áramló valaminek – szájhagyománynak, gondolatoknak, a változó világnak – egy állapotát rögzítik. Bizonyos szemszögből nézve talán még azt is mondhatjuk, hogy abban a pillanatban, amint valaki leírt valamit, az már el is veszíti a valóságosságát, hiszen a világ közben nem állt meg, továbbfolyt. De talán barátságosabb az a megközelítés, ha azt mondjuk, létrejött egy rendezett információcsomag, ami már maga is az áramlás részévé vált.
Ha már itt tartunk, ez a cikk is egy pillanatfelvétel. Megpróbálunk egy hosszú, mozgó kulturális folyamatból kiemelni néhány összefüggést, majd rögzíteni őket. Mire a szöveg elkészül, remélhetőleg lesz egy viszonylag stabil változata – de ettől maga a folyamat nem áll itt meg, továbbmegy. A fantasy világa is, és lehet, hogy ennek a cikknek az információja is. Eljuthat az olvasóhoz, elindíthat gondolatokat, ötleteket adhat, bármi megtörténhet.
De vissza a mítoszokhoz: nézzük meg a Kalevala történetét!
A Kalevala: amikor sok történetből egy könyv lesz
Elias Lönnrot a 19. században a finn és karjalai szóbeli költészet hatalmas anyagát gyűjtötte össze, majd ebből alakította ki az eposz ma ismert formáját. Persze lehetetlen volt minden akkor létező variációt megörökíteni, ezért válogatott a különböző változatok között. De nem csak szelektált, más módosításokat is eszközölt: összekapcsolt történeteket, szerkesztette a nyelvet, és szereplőket és cselekményeket rendezett egységesebb szerkezetbe.
A Kalevala ezért nemcsak megőrizte az akkor elérhető sztorikat, hanem miközben rendezte őket, alakított rajtuk. A folyamat során a szóbeli történetek könyvvé váltak, és aztán a könyv maga kezdett tovább áramlani.
A fiatal J. R. R. Tolkien számára a Kalevala fontos élmény volt. Talán a legerősebb hatást Kullervo története gyakorolta rá. Kullervo egy elpusztított család túlélője, akit gyerekkorától erőszak és megaláztatás ér. Rabszolgává válik, bosszút áll azokon, akik bántották, majd anélkül kerül kapcsolatba saját nővérével, hogy tudná, hogy ő a testvére. A tragédia végül mindkettejük pusztulásához vezet. A történet több karjalai és ingriai népi énekből állt össze, Lönnrot pedig a Kalevalában erős, összefüggő tragikus ívet formált belőlük.
Tolkien már az 1910-es évek elején saját változatot kezdett írni The Story of Kullervo címen. Évtizedekkel később úgy emlékezett vissza, hogy saját legendáinak egyik legkorábbi csírája éppen ennek a történetnek az átdolgozása volt. A motívum később – erősen átalakulva – Túrin Turambar történetében élt tovább.
Túrin Középfölde Első Korának tragikus hőse: egy Morgoth által megátkozott család sarja, kiváló harcos, akinek életét menekülés, tévedések és pusztító döntések kísérik. Ő is úgy veszi feleségül elveszett húgát, Nienort, hogy egyikük sem ismeri fel a másikat. Amikor kiderül az igazság, Nienor, majd Túrin is öngyilkos lesz. Kullervo alaphelyzete tehát felismerhető maradt, de Tolkien egy jóval nagyobb történelmi és mitológiai rendszerbe építette bele: Túrin sorsa már Morgoth, az emberek és tündék háborúi, elveszett királyságok és Középfölde több nemzedéken átívelő történetének része.
Itt különösen szépen látszik az információ útja: különböző népek különböző énekeiből Lönnrot eposza lett, abból Tolkien saját Kullervója, abból pedig egy új mitológia egyik alapvető tragédiája.
Formálódik Tolkien világa
Persze Középfölde világa nem kizárólag a Kalevalára és Kullervo tragédiájára épült. Tolkienhez egyszerre több, egymástól távoli hagyomány futott be.
Az óészaki mitológia és az izlandi sagák a hősiesség, a végzet és az elveszett múlt érzését adták.
A Beowulfból Tolkien elsősorban azt a módszert vitte tovább, hogy a történet folyton egy nagyobb, részben homályban maradó múltra utal: régi királyokra, elveszett eseményekre és korábbi legendákra, amelyek ettől a világot jóval mélyebbnek érzékeltetik annál, mint amit közvetlenül látunk belőle.
A Sir Gawain and the Green Knight a középangol lovagi és természetfeletti hagyomány egyik közvetlenül kutatott és fordított szövege volt – erről még lesz később szó.
A finn Kalevala nemcsak történetekkel, hanem a finn nyelv hangzásával is erősen hatott rá, miközben a walesi és más germán nyelvek a saját nyelveinek formálásában játszottak szerepet.
Az Arthur-mondakör ugyancsak fontos viszonyítási pont volt, még ha Tolkien kritikusan is közelített hozzá.
Ehhez társult a keresztény gondolkodás, különösen a teremtés, bukás, halál, szabad akarat és hatalom kérdése, valamint a saját első világháborús tapasztalatai, az elveszett nemzedék élménye és az angol tájhoz, illetve az iparosodás okozta átalakulásokhoz fűződő viszonya.
Ezek a források nála nem egymástól elkülönülő motívumok maradtak: különböző korokból, nyelvekből, vallási és történelmi tapasztalatokból érkező elemek kapcsolódtak össze egy új mitológiai rendszerben.
Tolkien a filológus
Tolkien másféle kapcsolatban is állt a régi történetekkel. Filológusként középkori szövegekkel, régi nyelvekkel és azok történeti változásaival foglalkozott. A filológia egyik alapvető feladata annak vizsgálata, hogyan változik egy nyelv az időben, milyen régebbi alakok állhatnak a fennmaradt formák mögött, és milyen történeti kapcsolatokra lehet következtetni a nyelvi maradványokból. Ez elsőre távolinak tűnhet Középföldétől, valójában azonban nagyon közel visz hozzá.
Tolkien kitalált nyelvei nem egyszerűen egymás mellé helyezett mesterséges nyelvek voltak. Történetük volt. Egymással rokonságban álltak, közös korábbi nyelvállapotokból fejlődtek tovább, majd a beszélő közösségek szétválásával különböző irányokban változtak. Tolkien erre is figyelt.
Ha két nyelv közös ősből származik, akkor a két népnek valamikor közös múltja is lehetett. Ha később különböző nyelveket beszélnek, akkor közben valamilyen történelmi folyamatnak kellett végbemennie: vándorlásnak, elszakadásnak, akár háborúknak, hosszú időnek távol egymástól, más közösségekkel való találkozásnak.
Szóval ahol a nyelv megváltozik, szétválik, az a világ változásával is együtt jár. A nyelvek változása a népek történetének változásait követi. Elárulhatja, hogy miért, mikor, hogyan vált szét két nép. Hogy hol és hogyan éltek akkor, amikor még a közös nyelvet beszélték. Hogy mivel találkoztak közben. Mit őriztek meg a közös múltjukból és mi vált le róluk menet közben.
Tolkien világa felépítésében a nyelv és a történet folyamatosan alakította egymást. Carl Hostetter Tolkien nyelveiről szóló áttekintése szerint egy-egy nyelvi probléma Tolkien jegyzeteiben gyakran földrajzi, történelmi vagy akár metafizikai kérdésekhez vezetett. Ettől Középfölde múltja nem egyszerű háttértörténetnek hat. A világ különböző rétegei – nyelvei, történetei, földrajza és mások – úgy kapcsolódnak egymáshoz, mintha valóban hosszú idő alatt alakultak volna ki.
A történet mögött megjelenik a világ
Tolkien ezt a gondolkodást elméleti szinten is megfogalmazta. Az On Fairy-stories című esszéjében a „Secondary World”, vagyis a másodlagos világ létrehozásáról írt. Egy ilyen világ akkor működik, ha belül következetes. Az olvasó nem azért fogadja el, mert minden részét külön lebontják és elmagyarázzák neki, hanem mert az egymással kapcsolatba kerülő elemek következetesen működnek.
Középföldén ezért olyan erős az az érzés, hogy a történet mögött további történetek vannak. A szereplők régi eseményekre utalnak. Dalokat énekelnek rég meghalt alakokról. Romok állnak az utak mentén. A helynevek régebbi nyelvek nyomait őrzik. Egy kardnak története van. Egy nép másképp emlékszik ugyanarra az eseményre, mint egy másik. A világ nemcsak térben terjed ki, hanem időben is.
Talán ez Tolkien egyik legfontosabb hozzájárulása ahhoz, ahogyan ma a fantasyvilágokat elképzeljük: a történet körül olyan sűrű kapcsolatrendszer épül ki, amely önállóan is létező világnak látszik(!). A 10. századi skandináv ember történetei ennél sokkal képlékenyebbek és következetlenebbek voltak. Ha volt is mögöttük valamiféle világkép, az homályos és folyton alakuló lehetett.
A Gyűrűk Ura világa előtt is létezett világépítés, például az E. R. Eddison nevéhez fűződő Zimiamvia / The Worm Ouroboros, saját földrajzzal, kultúrákkal és mitikus történelmi térrel. Azóta pedig számtalan különféle példa látott napvilágot, Terry Pratchett Discworld univerzumától C. S. Lewis Narniáján keresztül a Frank Herbert Dűnéjéig. De vannak olyan világok is, amik teljesen utólag kerültek egy szereplő vagy jelenség köré – például a Predator univerzuma. A Star Wars esetében, bár az első film már sejtet egy összetett világot, Birodalommal, Köztársasággal, Jedi renddel, fura lényekkel, sajátos eszközökkel, bolygókkal és történelemmel, de valójában csak később, a folytatásokkal, sorozatokkal, animációkkal és játékokkal épült (és a mai napig épül) fel ez az univerzum. A franchise gondozói időnként megpróbálnak rendet rakni a rengeteg megszületett anyag és történet között, olyankor eldöntik, mi számít a hivatalos kánon részének, mi esik ki, mit kell átírni és milyen logikai bakugrásokat kell kijavítani, hogy egységes maradjon az egész.
Amikor a világ játszhatóvá válik
A 20. század második felében Tolkien hatása továbbáramlott a modern fantasybe, hatalmas mennyiségű regény, novella jelent meg orkokkal, mágusokkal, kószákkal és más mitológiai-tolkieni teremtményekkel. Aztán az áramlat – népszerűségének és következetes felépítettségének köszönhetően – megjelent a szerepjátékokban. A Dungeons & Dragons sok különböző forrásból építkezett, de Tolkien művei fontos részét jelentették annak a fantasykultúrának, amelyben a játék megszületett.
A szerepjáték egy új lépéssel továbbvitte a másodlagos világ gondolatát. Már nemcsak elmesélt történetek helyszíne volt, hanem be lehetett lépni abba a másik világba. Lehetett benne karaktert létrehozni, utazni, döntéseket hozni, új történeteket generálni. A világ nem egyetlen szerző egyetlen történetéhez tartozott többé, hanem játékosok sokasága kezdett benne új történeteket létrehozni.
Ezzel a történet ismét folyamat lett. Közben azonban megmaradt mindaz, amit a modern fantasyvilágtól elvárunk: térkép, történelem, népek, fajok, mágia, vallások, szabályok, egymással összekapcsolt háttérinformációk.
Ez a forma továbbkerült a számítógépes szerepjátékokba, videojátékokba, filmekbe és sorozatokba. Egyre több ember számára vált természetessé, hogy egy fantasy-történet mögött egy nagyobb, rendszerezett világ áll.
Visszanézünk a múltba
Miközben a régi mítoszok hatottak Tolkienre, Tolkien és az utána kialakuló fantasykultúra hatással lehet arra is, ahogyan ma ezeket a régi mítoszokat elképzeljük. Ha ma „északi mitológiáról” beszélünk, könnyű egyetlen világrendszert látni magunk előtt. Istencsaládokat, térképezhető helyeket, lényeket, kategóriákat, egy jól követhető kozmológiát. A rajzoknak, festményeknek, filmeknek köszönhetően a képzeletünkben ráadásul hasonlóan is jelennek meg mindezek.
Csakhogy az általunk ismert rendszer maga is hosszú közvetítési folyamat eredménye. Szóbeli történetekből kéziratok lettek, a kéziratokat szerkesztették és értelmezték, a 19. század filológusai újrarendezték őket, művészek új változatokat alkottak belőlük, majd mindez bekerült a modern fantasy kulturális körforgásába.
Amikor tehát ma visszanézünk, nem ugyanonnan nézünk, mint egy ezer évvel ezelőtti, különös történetet hallgató ember. Mi már azon a szűrőn keresztül látunk, ami közben történt, és amit eddig fogyasztottunk belőle. Azt valószínűleg el sem tudjuk képzelni, hogy mondjuk egy 14. századi kisfiú mit gondolhatott és képzelhetett el, amikor valaki elmesélte neki a Zöld Lovag történetét…
A Zöld Lovag és a hiányzó szabálykönyv
Sir Gawain and the Green Knight. A 14. századi középangol lovagköltemény szerint karácsonykor egy titokzatos zöld lovag jelenik meg Artúr király udvarában, és különös játékot ajánl: bárki lesújthat rá a fejszéjével, ha egy év és egy nap múlva ő is visszaadhatja ugyanazt az ütést. Gawain vállalja a próbát, lefejezi a lovagot. Ő azonban nem hal meg – a szó hagyományos értelmében legalábbis -, hanem egyszerűen felveszi a saját fejét, emlékezteti az ígéretére, és ellovagol. Egy év múlva Gawain elindul megkeresni őt, hogy teljesítse ígéretét, és hagyja, hogy a lovag is rásújthasson a nyakára. Útközben pedig újabb erkölcsi és lovagi próbák elé kerül. A történet egyszerre szól becsületről, félelemről, kísértésről és arról, mennyit érnek az ember által vallott szabályok akkor, amikor valódi a tét.
A költeményből mindössze egyetlen kézirat maradt fenn. Tolkien E. V. Gordonnal tudományos kiadást készített belőle, hosszú ideig tanította, és később saját modern angol fordítását is elkészítette. A történet tehát közvetlenül is része volt annak a régi irodalmi világnak, amellyel Tolkien filológusként dolgozott.
David Lowery 2021-es The Green Knight című filmje pedig továbbalakította. Ráadásul a modern fatasyhoz szokott szem számára egészen szokatlan módon.
Váratlanul felbukkannak benne óriások, egy levágott fej beszél, egy róka megszólal – ezekkel még talán kibékülünk, noha gyakran a dramaturgia szabályaihoz szokott agyunk számára némileg indokolatlanul történnek különös dolgok. De például hogy a zöld lovag micsoda, honnan származik, milyen kategóriába tartozik és milyen szabályok szerint működik, arra nem siet válaszolni a film, és ezen túl is több ponton hagy kérdéseket a nézőben. A történet többértelműsége is megmarad.
Ez furcsa élményt okozhat, mert a modern fantasy gyakran arra tanít bennünket, hogy a világ jelenségeinek van magyarázata. Ha valami különös történik, feltételezzük, hogy valahol létezik hozzá háttértörténet, szabály vagy rendszer.
A Zöld Lovag viszont megengedi, hogy a néző maga döntse el, hogy hogyan értelmezi, amit lát. Sőt, azt is, hogy a titok egyszerűen titok maradjon.
Talán éppen ez ad egy halvány ízelítőt abból, milyen lehetett egy olyan történeti közeg, amelyben a mítosz egyes részeihez nem tartozott teljes enciklopédia – és annak nyomán kialakult elvárás a néző, hallgató elméjében.
A rögzített világ is mozog
Azt mondtuk, a leírt szöveg az áramlás egy pillanatképét rögzíti – de mondjuk éppen a Gyűrűk Ura világánál ebben is van egy csavar. Középfölde, amely ennyire erősen hozzájárult a részletesen felépített fantasyvilág eszményéhez, maga sem volt soha teljesen rögzítve. Tolkien egész életében átírta. Módosította a nyelveit, történeteit, családfáit, és a világ működéséről alkotott elképzeléseit. Korábbi megoldásokat újragondolt, újabb problémákból új történetek keletkeztek. Még már publikált nyelvi formákat is megváltoztatott későbbi kiadásokban.
Carl Hostetter szerint Tolkien számára a saját nyelveinek végleges állapota nem is volt szükséges cél. A világ, amely kívülről szinte monumentálisan rögzített rendszernek látszik, belülről nézve maga is állandó mozgásban volt.
Ezzel együtt is lehet Tolkienre egyfajta (önmagában is mozgó) csomópontként tekinteni. Olyan pontként az információáramlásban, ahol több, korábban külön futó áramlat találkozik, egymásra hat, majd új formában halad tovább. Tolkien esetében régi mítoszok, nyelvek, középkori szövegek, filológiai kutatások, vallási gondolatok és személyes tapasztalatok futottak össze. Ezekből Középföldén egy sajátos, rendkívül következetesen felépített másodlagos világ jött létre: saját történelemmel, földrajzzal, népekkel, nyelvekkel és egymásra épülő mítoszokkal.
Később már nemcsak Tolkien történetei és szereplői hatottak tovább. Maga ez a világépítési forma is mintává vált: az az elképzelés, hogy egy történet mögött egy nála jóval nagyobb, önállóan is működő világ állhat. Ennek nyomai a későbbi fantasyirodalomban és az irodalom más területein, a szerepjátékokban, majd a videojátékok és más médiumok világépítésében is követhetők.
Ebben az esetben tehát a csomópont nem egyszerűen összegyűjtötte és továbbította a hozzá érkező információkat. Több áramlat találkozásából kialakult benne egy új, felismerhető forma (a világépítés), és később már ez a forma is része lett annak, ami továbbáramlott.
Talán éppen ezért lehet érdekes a csomópont fogalma a Világáramban is. Nem minden csomópont működik ugyanígy: lehet olyan, amelyik inkább megőriz, továbbít vagy felerősít valamit. Más esetekben viszont – mint Tolkiennek ebben a történetében – a találkozó áramlatok olyan új elrendeződést hozhatnak létre, amely maga is újabb áramlások kiindulópontjává válik.
Talán általánosabban is így működnek a csomópontok. Az információ egy időre összesűrűsödik bennük, rendeződik, új kapcsolatokba lép, majd ismét szétágazik. A könyv, a szerző, a mű, a műfaj vagy akár egy egész korszak ilyen pont lehet az áramlásban.
És közben minden egyes állomás csak átmeneti rögzítés. Valamit egy időre formába öntünk, elnevezünk, leírunk, rendszerbe rendezünk. Aztán továbbadjuk – és amint továbbadtuk, már meg is kezdődött a következő változat története.
Források és ajánlott olvasmányok
John Lindow: Old Norse Mythology
Oxford University Press, 2021.
Az óészaki mítoszok szóbeli hagyományáról, változó formáiról és arról, hogyan kerültek át a középkori írott forrásokba.
Oxford Academic – Old Norse Mythology
Suomalaisen Kirjallisuuden Seura / Finnish Literature Society: Kalevala – European Heritage Label
A Kalevala létrejöttéről, Elias Lönnrot gyűjtői és szerkesztői munkájáról, valamint arról, hogyan alakultak a különböző népi énekek egységesebb eposszá.
Finnish Literature Society – Kalevala
J. R. R. Tolkien: Letter to W. H. Auden, 7 June 1955
Tolkien saját beszámolója a finn és walesi nyelv hatásáról, a Kalevaláról, valamint arról, hogyan kapcsolódott össze nála a nyelvalkotás és a történetek létrehozása.
The Tolkien Estate – Letter to W. H. Auden
J. R. R. Tolkien: Letter to Christopher Bretherton, 16 July 1964
Tolkien itt nevezi Kullervo tragédiáját saját legendáriuma egyik korai csírájának, és beszél arról is, hogyan alakult tovább ez a történet The Children of Húrin világában.
The Tolkien Estate – Letter to Christopher Bretherton
Carl F. Hostetter: Tolkien’s Invented Languages
Tolkien kitalált nyelveinek fejlődéséről, egymáshoz való viszonyáról és arról, hogyan kapcsolódtak össze Középfölde történetével, földrajzával és mitológiájával.
The Tolkien Estate – Tolkien’s Invented Languages
Tom Shippey: The Monsters and the Critics and Other Essays
Tolkien Beowulf-kutatásáról és arról a „történelmi mélységről”, amelyben egy történet egy nagyobb, részben kimondatlan múltra utal – és amely később A Gyűrűk Urában is fontos eszközzé vált.
The Tolkien Estate – The Monsters and the Critics
Tom Shippey: Translations and scholarly editions of medieval texts
Tolkien középkori filológiai munkáiról, köztük az E. V. Gordonnal 1925-ben kiadott Sir Gawain and the Green Knightról, valamint Tolkien későbbi fordításáról.
The Tolkien Estate – Translations and scholarly editions
Verlyn Flieger: On Fairy-stories
Tolkien „sub-creation” és „Secondary World” fogalmáról, vagyis arról az elképzelésről, hogy a fantasy alkotója belső következetességgel működő másodlagos világot hozhat létre.
The Tolkien Estate – On Fairy-stories
Edward James: Tolkien, Lewis and the explosion of genre fantasy
In: The Cambridge Companion to Fantasy Literature, Cambridge University Press, 2012.
Tolkien és C. S. Lewis szerepéről a modern fantasy műfajának kialakulásában és széles körű elterjedésében.
Cambridge University Press – Tolkien, Lewis and the explosion of genre fantasy
Amber Dunai: Adapting Ambiguity in David Lowery’s The Green Knight
Adaptation, Oxford University Press, 2022.
A Sir Gawain and the Green Knight többértelműségéről és arról, hogyan vitte tovább ezt David Lowery 2021-es filmadaptációja.
Oxford Academic – Adapting Ambiguity in David Lowery’s The Green Knight
Kövesd, merre áramlik tovább!
Akkor jelentkezünk, amikor van mit küldenünk: új Világáram-cikkekkel, felismerésekkel és kérdésekkel.
Érdemesnek tartod a Világáram kutatását?
Egyszeri, szabadon választott összeggel segítheted a folytatását.
A támogatás önkéntes, és nem jár érte ellenszolgáltatás. A fizetés a Donably felületén, Barionon keresztül történik.
