Érints meg egy pontot, és engedd útjára a hatást
A Világáram játékban hat színes pont sodródik a képernyőn. Érintsd meg valamelyiket, és figyeld, ahogy impulzus indul belőle. Hangot ad, elágazik, továbbterjed, elér más pontokhoz, majd rajtuk keresztül halad tovább. Egyetlen mozdulatod nyoma még jó ideig ott keringhet a térben.
Aztán érints meg egy másikat is. A két hullám egyszer csak összetalálkozik: színeik összekeverednek, hangjaik összecsendülnek, és a találkozásból újabb mozgás születik. Te adtad az első lökéseket, de ami kibontakozik belőlük, az már a találkozások története is.
Ez a Világáram játék (legalábbis az első közülük). Egy kis fény- és hangtér, ahol egy kicsit elidőzhetsz, lazíthatsz, próbálkozhatsz, megfigyelhetsz. Néhány érintés után hátra is dőlhetsz, és követheted, merre jut az, amit elindítottál.

A pontok rövid ideig megőrzik a hozzájuk beérkező impulzust. Ha közben egy másik is befut, a kettő együtt erősebben indulhat tovább. Ami magában lassan elhalkulna, egy találkozástól új lendületet kaphat. A pontok közben vándorolnak a hangok zónái között, így ugyanaz az érintés máskor, máshol másként csendül fel.
A Világáram a világ egymásba fonódó folyamatairól szól. Arról, ahogyan továbbvisszük azt, ami elért hozzánk, és ahogyan közben mi magunk is alakítjuk. Egy mondatból beszélgetés lesz, egy ötlet valaki másban talál folytatásra, egy régi élmény új találkozásban kap jelentést. Ebben a játékban ezt tapasztalhatod meg, fénnyel és hanggal.
Érdemes játszani az idővel, a hangok minőségével is. Kivárni két érintés között, vagy egyszerre több irányból indítani hullámokat. Megváltoztatni a tempót, a hangteret, a hangszert, és meghallgatni, hogyan változik velük az összhatás. Nincs teljesítendő cél, nagy megfejtés vagy megszerzendő pontszám. Viszont miközben az összhangzatokat hallgatod, észreveheted, hogy egy apró mozdulatból mennyi minden következhet.
Ezt a teret meg is oszthatod másokkal. Nyiss egy közös szobát, küldd tovább a meghívót, és engedjetek útjára néhány hullámot. Amit egyikőtök elkezd, abba a másik is beleszólhat. Aztán figyelhetitek, hol érnek össze.
Kövesd, merre áramlik tovább!
Akkor jelentkezünk, amikor van mit küldenünk: új Világáram-cikkekkel, felismerésekkel és kérdésekkel.
Érdemesnek tartod a Világáram kutatását?
Egyszeri, szabadon választott összeggel segítheted a folytatását.
A támogatás önkéntes, és nem jár érte ellenszolgáltatás. A fizetés a Donably felületén, Barionon keresztül történik.
