Kik laknak a házban az erdő mélyén?
Ha szereted a horrorfilmeket, akkor már úgyis láttad. Ha utálod, akkor is nagyon ajánlom, hogy megnézd – ez másként horror, mint amit eddig utáltál. Ahogy a tagline mondja:
“You think you know the story”
– hát nem.
Illetve de, csak… szóval…
Na jó, megpróbálom elmondani, miről szól ez a film valójában.
Rólad.
Ház az erdő mélyén (The cabin in the woods)
Drew Goddard és Joss Whedon tollából,
Drew Goddard rendezésében.
(A cikk a továbbiakban spoilert tartalmaz.)
A történetről röviden: öt fiatal lelép hétvégére egy erdei házba, mindentől távol. Teljesen tipikus karakterek, teljesen tipikus fordulatok. Talán túl tipikus is. Aztán valami nagyon borzasztó dolog történik, és hullani kezdenek a fiatalok szép sorban. Vajon ki éli túl? Vajon túléli-e valaki? Vajon láttuk-e már ugyanezt a történetet más köntösben ezelőtt…?
Azért erről a sztoriról joggal hisszük azt, hogy ismerjük.
Ámde.
Van mindehhez egy irányítóközpont is, és ez a feje tetejére állítja az egészet. Kiderül, hogy mindent és mindenkit manipulálnak, hogy a történet olyan irányba haladjon, hogy lehetőleg mindenki alaposan meghentelődjön a végére.
Ők ketten (Richard Jenkins és Bradley Whitford), az irányítók, óriási páros. Amellett, hogy mindent megtesznek azért, hogy rövid úton – a klasszikus horrorfilmes szabályokat betartva – kiiktatódjanak a szereplőik, lazák, viccesek, fogadást szerveznek, még pezsgőt is bontanak, meg ilyesmi.
Hogy pontosan mi célt szolgál az egész, hogy mi szükség van kicsinálni egy maréknyi fiatalt, és ha már szükség van rá, miért nem lehet őket mondjuk egyszerűen lelőni vagy lemérgezni, arra csak utalásokat kapunk.
Hogy valamiféle isteneknek kell őket feláldozni, talán.
Aztán végzetes hiba csúszik a rendszerbe.
Az egyik srácot, a humorfaktort képviselő, nem teljesen normális arcot ugyanis nem sikerült teljesen hülyére leszedálni a kirándulás előtt – mivel ő maga is kémiai szerekkel tömi az agyát, összeakadnak benne a kemikáliák, és hatástalanítják egymást, vagy mi. Mindennek a mellékhatásaként túlságosan is logikusan kezd gondolkodni. Rájön erre-arra, fogja az egyik lányt is, és együtt benéznek a színfalak mögé…
Ahol aztán persze elszabadul a pokol. De durván.
Kiszabadul az összes létező szörnyeteg, akit csak el tudsz képzelni, meg olyanok is, akiket nem, és csúnya pusztítást végeznek.
A végén újabb utalásokat kapunk az istenekről, akiknek az egész feláldozósdi szólt, aztán vége.
Jó, de miféle istenek? Miért kell bárkit is feláldozni nekik? Mi volt ez a szörnyraktár? Mi volt ez az egész egyáltalán?
Nos. Íme egy lehetséges magyarázat.
Azok az úgynevezett istenek – azok mi vagyunk. Te is. Meg én. A horrorfilmek közönsége, úgy általában.
A film pedig nem másról szól, mint arról, hogy hogyan is küzdenek meg az alkotók a filmkészítés folyamatával.
Például vesznek öt, meglehetősen tipikus karaktert. A hülyét, a sportolót, az okosat (ez a fiú szekció), a jónőt és a szüzet (ez a lány szekció). Beleteszik őket egy egészen tipikus horrorfilmes környezetbe – egy mindentől távol eső, kis erdei házba. Hagyják nekik, hogy maguk válasszanak halálnemet maguknak (itt most épp zombikat, de van raktáron minden, a kísértettől a sellőig, és egyéb csodálatos túlvilági lényekig). Majd minden körülményt úgy alakítanak, hogy minimum négyen meghaljanak (a horrorfilm íratlan szabályai szerint, ha a szűz marad utoljára, esetleg megmenekülhet), a lehető legváltozatosabb módokon.
A két fazon az irányítóközpontban tehát a film írói, és felbukkan a film rendezője is, és mindannyian azon küzdenek, hogy megfeleljenek az isteneiknek – azok pedig a nézők.
Egyszerű.
…és ha kicsit belegondolsz, tényleg egészen abszurd és bizarr dolog kinyírni egy csapat srácot, csak hogy szórakoztatva legyünk… még ha fiktív szereplőkről és halálokról van is szó. Még jó, hogy a fiktív szereplők, ha csak tehetik, kilépnek a szerepből, és küzdeni kezdenek az életükért!
Levezetésképpen pedig tekintsük meg az erdei kisház történetét egy más megközelítésből:
