Valami áramlik

July 14, 2026 admin 17 min read

Ez eredetileg nem volt tervben

Szögezzük le, hogy mi eredetileg csak izgalmas cikkeket akartunk írni különböző témákban, amik érdekeltek minket, és amikről azt gondoltuk, hogy a kedves olvasót is érdekelhetik. Az, hogy bizonyos ismétlődéseket és mintázatokat kezdtünk felfedezni a témák feldolgozása közben, az nem volt a tervben. Egyáltalán nem úgy indultunk neki, hogy most aztán megfejtjük, hogyan mozognak bizonyos gondolatok az évezredek alatt az emberiségen keresztül, vagy hogy a kultúra változásait és a változás dinamikáját kezdenénk el kutatni, esetleg hogy rátesszük az ujjunkat a társadalmi változások ütőerére, hogy hátha így szót érthetünk a korszellemmel. Semmi ilyesmi célunk nem volt. Egyszerűen csak írtuk a cikkeinket.

Legutóbb például írtunk egy dallamról, amely egy régi számítógépes játékból indult, évekkel később egy új zenében bukkant fel, azóta pedig stadionokban és filmekben él tovább, annak dacára, hogy sokan nem ismerik az előadóját sem.

Írtunk a Stranger Things jelenségről, amely régi filmek, történetek, hangulatok és közös kulturális emlékek elemeiből épített valami újat, majd maga is visszakerült abba a közös készletbe, amelyből később más alkotások meríthetnek.

A gore horror történetében azt figyeltük, hogyan tolja arrébb egy műfaj újra meg újra a saját határait, és hogy bennünket, embereket miért izgat az ilyesmi. Na és hogy hogyan alakul a műfaj attól, hogy azt mi fogyasztjuk.

De írtunk a Blahaliszkről is, egy szóról, amelyet nem hivatalos bizottságok és kommunikációs szakemberek találtak ki, hanem valahogy megszületett az emberek között, megtapadt, terjedni kezdett, és egy idő után természetesebbnek hatott, mint bármely gondosan megtervezett elnevezés. (Azóta már lehet, hogy el is tűnt.)

Ezek a történetek elkezdtek egy irányba mutatni, és körvonalazni valami érdekeset és izgalmasat. Aztán végignéztünk más sztorikat is, és közben nagyon hasonló érzésünk támadt.

Jodorowsky soha el nem készült Dűne adaptációjának alkotói, ötletei és vizuális elképzelései például nem tűntek el nyomtalanul a meghiúsult filmtervvel együtt. Más kapcsolatokban, más művekben, új formákban folytatódtak. Így született például a szerintünk nagyszerű Incal.

A lámpás titkánál egy közösség önállóan szerveződött alkotói folyamattá, amit a technológia és a közös szenvedély tett lehetővé, és sok ember különálló munkájából alakult ki valami, amelynek egészét talán egyik résztvevő sem látta előre. A White Horse esetében meg pont azt figyeltük meg, hogyan bomolhat fel egy hasonló folyamat. A forgatókönyvek újra- és újraírásánál pedig azt, hogyan változik egyetlen történet újraírásról újraírásra: ötletek kerülnek bele, mások eltűnnek, jelenetek átalakulnak, hangsúlyok módosulnak, új kapcsolatok keletkeznek.

Ezek a cikkek különböző dolgokról szóltak. Legalábbis azt hittük. Aztán egymás mellé kerültek, és mintha ugyanannak a valaminek különböző részletei kezdtek volna kirajzolódni a szemünk előtt.

Valami valahogyan létrejön (vagy ismertté válik): valaki kitalál egy ötletet, létrehoz egy zenét, egy történetet vagy bármit. Egy gondolatot, stílusirányzatot, filozófiai eszmefuttatást vagy akár történelmi tettet. Aztán mások is kapcsolatba kerülnek vele. Embereken és különféle egyéb csatornákon keresztül továbbhalad, miközben változik, mert sok minden hat rá. Hozzákapcsolódik más dolgokhoz, új környezetbe kerül, bizonyos körülmények és áramlatok felerősítik, mások gátolják, elágazik, vagy eltűnik szépen lassan. Közben hatással van mindazokra, akik találkoznak vele, ők pedig visszahatnak rá.

Az információk áramlanak, embereken, korokon keresztül. Az áramlások találkoznak, hatnak egymásra, erősítik, gyengítik, formálják egymást. Az egész világ egy nagy, összefüggő információáramlási rendszer.

Talán egyszerűen csak hasonló szavakkal írunk le különböző folyamatokat, vagy megpróbálunk ráerőltetni egy látásmódot mindenre, ami a szemünk elé kerül. Persze az is lehet, hogy valóban van közöttük valamilyen mélyebb rokonság. Mi nem tudjuk, és egyelőre egyik verzió mellett sem tettük le a voksunkat. De a minta elég gyakran jelent meg ahhoz, hogy felfigyeljünk rá, és beindítsa a fantáziánkat és a felébressze a bennünk mélyen rejtőző valóság-kutatót.

Mit csinál az információ?

Az információról sokszor úgy beszélünk, mintha valamilyen adható-vehető dolog volna. Van egy gondolatunk, ami nálunk keletkezik, azt átadjuk valakinek, ő pedig megkapja, és onnantól kezdve nála lesz. A helyzet azért ennél összetettebb.

Egyrészt általában bennünk sem a semmiből keletkezik egy-egy gondolat. Másrészt ha elmondjuk valakinek, ő a saját emlékein, tapasztalatain és hangulatán keresztül érti meg. Más részletet tart fontosnak, máshová helyezi a hangsúlyt, új dolgokkal kapcsolja össze. Ha később továbbadja, már nem egészen ugyanaz indul tovább.

És ez csak a gondolatok és személyes beszélgetések esete az információval. De az információ értelmezhető sokkal tágabban is, és mint ilyen, az alakulása is sokkal sokszínűbb.

Egy dallam új hangszerelést kap. Egy történet más korszakban új jelentést. Egy régi kép új közönség előtt más érzéseket kelt. Egy szó játékból születik, majd egy közösség közös nyelvének része lesz, és ezáltal formálja az egyéni gondolkodást.

Hogy pontosan mi az információ, nem biztos, hogy meg tudjuk mondani, és nekünk itt és most nem is célunk meghatározni azt. Inkább kiindulunk egy olyan műből, ahol ezzel már dolgoztak mások: Török-Szabó Balázs: A teoretika című rendszeréből, ahol abból az alapfeltevésből indult ki a szerző, hogy:

Tegyük fel, hogy minden információ.

Hogy ez mit jelent egészen pontosan, vagy hogy milyen feltételekkel jelenthető ez ki, és így tovább, az lehet egy komolyabb filozófiai, azon belül is ontológiai vita eredménye – amit meghagyunk későbbre, és lehetőleg másoknak. Mi elfogadjuk alapállításnak (később azért szándékunkban áll kicsit jobban kifejteni ezt), és nem azt vizsgáljuk, hogy micsoda az információ, hanem inkább arra koncentrálunk, hogy mit csinál.

Honnan indul? Merre halad? Mi segíti tovább, mi lassítja? Kell-e, hogy mozogjon? Hogyan változik meg? És főleg: mit változtat meg maga körül?

Tudományos igényű vizsgálódás

A teoretika az egyént és annak működését rendszerszinten vizsgálja, ezért is választottuk kiinduló pontként és alapként. A könyvben leírt rendszerben ugyanis az ember figyelme, a profil, az éntudat és az öntudat szemléleti módjai azt is meghatározzák, hogy hogyan képes mozgatni, vagy éppen “korlátozni mozgásában” olyan információt, amivel kapcsolatba kerül.

Ja, és azt is tartalmazza a könyv, hogy ebben a rendszerben az egyén maga is egy információ.

Mindez számunkra fontos kiindulópont, és valószínű, hogy a vizsgálódás közben vissza-visszatérünk ide, hogy megértsük, mi történik körülöttünk. De további kérdéseink is lesznek bőven. Például az, hogy mi történik, amikor az információs folyamat áthalad az egyénen. Mi történik, amikor több emberen egyszerre megy keresztül az információ? Mi van akkor, ha különböző szándékok találkoznak? Hogyan hatnak nagyobb áramlási rendszerek (mint pl. a filmművészet, a tudomány, a gazdaság vagy a technológia fejlődése) az egyénre, és az egyén rájuk? És még ami eszünkbe jut.

A „minden információ” mondat ezért nálunk nem megérkezés, hanem indulás: egy ajtó, amelyet kinyitunk, hogy megnézzük, milyen összefüggések válnak láthatóvá mögötte.

Mindeközben azt is igyekszünk figyelni, hogy ha a konkrétumokból általános állításokat próbálunk megfogalmazni, az vajon helyén van-e. Mert bőven benne van a pakliban, hogy egy dallam, egy emlék, egy gazdasági rendszer vagy egy kulturális divat információs szempontból összehasonlítható, de attól még nem biztos, hogy ugyanúgy működnek – vagy hogy egyáltalán van értelme bármi hasonló összevetésnek.

Az valószínű, hogy konkrét, megfigyelt, és mások által is megfigyelhető jelenségekből indulunk ki. Ahogy eddig is: izgalmas, érdekes dolgokból, amikből az eddigi cikkek is születtek. Ezeket továbbra sem fogjuk abbahagyni, valószínűleg. Az olvasó számára is érzékelhető különbség talán csak annyi lesz, hogy ezek között a jelenségek között megpróbálunk összefüggéseket is felfedezni, és megnézni, mihez kezdhetünk velük a gyakorlatban.

Aztán meglátjuk, hogyan alakul a dolog a továbbiakban.

A tudat mozgásban

A tudatról többnyire úgy gondolkodunk, mint valamiről, ami az emberhez tartozik. Bennünk vannak az emlékeink, a gondolataink, az érzéseink. (Ezek közül az állítások közül néhánnyal lehet, hogy vitatkoznánk – de ezt talán máshol kifejtjük bővebben.)

Közben mindaz, amivel gondolkodunk, nagyrészt másoktól érkezett. Nyelvet kapunk, fogalmakat, történeteket. Szabályokat, kérdéseket, válaszokat. Nevelést, kondíciót, mintákat. Más emberek tapasztalatai könyvekben, filmekben, zenékben, beszélgetésekben és mindennapi szokásokban jutnak el hozzánk. Mi pedig nem egyszerűen eltároljuk ezeket. Átalakítjuk, összekapcsoljuk, továbbgondoljuk és továbbadjuk őket. Akkor is, ha föl sem tűnik.

Ez felvet egy újabb kérdést: lehetséges, hogy a tudat bizonyos folyamatait nem kizárólag az egyénen belül érdemes vizsgálni? Talán vannak működései, amelyek emberek között, kapcsolatokban, nyelvekben, alkotásokban és közös rendszerekben válnak láthatóvá.

Ettől még nem kell valamiféle láthatatlan közös tudatot elképzelnünk (bár azt is lehet, miért ne). Elég egyelőre annyit kérdeznünk: mi történik a tudattal, amikor mozgásba kerül? Mi történik egy gondolattal, amikor eljut egy másik emberhez? Hol folytatódik egy alkotó elképzelése, amikor mások kezdenek dolgozni rajta? Hol létezik egy műfaj, amelynek szabályait senki sem írta le teljes egészében, mégis alkotók és nézők ezrei felismerik? Hol van egy közösség tudása, ha egyetlen tag sem rendelkezik az egészével? És van-e olyan megfigyelhető szabályszerűség, ami erre az egész mozgásra igaz?

Lehet, hogy ezekre különböző válaszok születnek, lehet, hogy nem is minden kérdésnek van igazán értelme. Az is lehet, hogy maga a téma is túl tág. De attól még épp elég izgalmas kérdéseknek tartjuk mindezeket ahhoz, hogy merjünk feltenni őket. És elég bátrak vagyunk ahhoz is, hogy megpróbáljunk rájönni a válaszokra.

Egyáltalán: hogyan jön létre bármi új?

Az már az előzetes gondolkodás során kiderült, hogy ez egy különösen érdekes kérdés lesz, amire érdemesnek látszik több figyelmet fordítani. Létrehozható-e valóban új információ a semmiből? Vagy csak a meglévőeket tudjuk újszerűen variálni? Utóbbi esetben honnan származnak egyáltalán az információk? Vagy minden mindig új, és csak az a lényeg, hogy mozgásban legyen? (És mi történik, ha a mozgás, áramlás megáll – már ha ilyen egyáltalán elképzelhető?)

Az újdonság kérdéskörében biztos, hogy szembekerülünk az alkotás, az eredetiség, a minőségromlás, az újrafelhasználás, a minták, az ismétlődő körök kérdéseivel (akár még a teremtés kérdésével is), és így tovább.

Egy ember, néhány ember, nagyon sok ember

Egyetlen ember képes lehet megállítani, továbbvinni vagy megváltoztatni egy gondolat útját. Néhány ember már reagálhat egymásra. Egymás ötletei új kapcsolatokat indíthatnak el, visszacsatolások alakulhatnak ki, a folyamat pedig olyan irányba fordulhat, amelyet egyik résztvevő sem látott előre. Nagyon sok ember együtt pedig még összetettebb rendszert alkot, amiből valami új, és talán önállónak, az egyes egyénektől bizonyos értelemben függetlennek mondható struktúra is kialakulhat.

Létrejöhet divat, közös nyelv, norma, mozgalom, pánik, közös tudás… vagy éppen olyan folyamat, ami már túlmutat az egyénen, és amelyet már egyik résztvevő sem képes teljes egészében átlátni.

Nem ugyanúgy kapcsolódik egymáshoz tíz ember, akik folyamatosan beszélgetnek, mint tízezer ember, akik ugyanazt a műsort nézik. Másképp működik egy alkotócsoport, ahol mindenki reagálhat a többiek munkájára, és másképp egy közösségi platform, ahol algoritmus dönti el, ki mit lát. Más rendszer egy tömeg, amelyben mindenki a többiek viselkedését figyeli, és más egy hálózat, ahol sok kisebb közösség kapcsolódik egymáshoz.

Mindezekből az az előfeltevés is megfogalmazható, hogy egy információs folyamatot nemcsak a résztvevők tulajdonságai alakítanak, hanem a köztük lévő kapcsolatok is. Számíthat, hogy hányan vesznek részt benne, ki kivel áll kapcsolatban, milyen gyorsan és milyen úton jut el egyik helyről a másikra az információ, van-e központi irányítás, működnek-e visszacsatolások, ki képes felerősíteni vagy elrejteni bizonyos tartalmakat, mennyire látják át a résztvevők a rendszer egészét… és így tovább.

Lehet, hogy lenne helye ebben a vizsgálódásban a hálózatkutatásnak is. És egy csomó más tudományterületnek, ha már itt tartunk, a filozófiatörténettől a kvantumfizikán át az idegtudományokig…

A csatorna alakítja azt is, ami rajta áthalad

Egy gondolat útja nemcsak az emberektől függ. Számít, milyen közegben mozog. Egy történet másképp terjed szóban, könyvben, filmen vagy néhány másodperces videóként. Egy hír máshogy viselkedik egy újságban, egy zárt beszélgetésben és egy olyan platformon, amely minden reakciót mér, majd ezek alapján dönti el, mit mutat meg még több embernek.

A csatorna nem feltétlenül semleges. Gyorsíthat, lassíthat, válogathat. Kiemelhet bizonyos tulajdonságokat, eltüntethet másokat. Beavatkozhat. Miközben maga is mozog és változik.

Ezért az is nagy kérdés, hogy bizonyos információáramlatokra ható erők (pl. ha egy képregény-univerzum alakulására hatnak gazdasági tényezők is, mert egy stúdió pénzt ad egy film fejlesztésére) külső hatásként értelmezendőek-e, vagy inkább azok maguk is áramlatok, amelyek találkoznak és hatnak egymásra.

Most azt gondoljuk, hogy bizonyos esetekben, amikor egy-egy jelenséget önmagában vizsgálunk, más hatásokat külső hatásként fogunk tekinteni, amikor viszont igyekszünk egyben látni az áramlatok egymásra hatását, akkor együtt vizsgáljuk meg ezeket.

Valahol mélyen azt gondoljuk, hogy az egész világ egy, és csak legfeljebb a megértés kedvéért érdemes néha különválasztani abban dolgokat, hogy megláthassuk, hogyan működnek egyben.

Jó, de mi hajtja?

Ha valami áramlik, előbb-utóbb felmerül a kérdés: mi mozgatja? Miért indul el egy gondolat? Miért terjed gyorsan az egyik szó, miközben egy másik eltűnik? Mitől kap új életet egy régi dallam? Mi tart mozgásban egy közösséget?

Ilyenkor könnyen a szánkra (billentyűzetünkre) jön az “energia” szó. Beszélünk alkotói energiáról, közösségi energiáról, egy mű erejéről vagy egy ötlet lendületéről. Ezek érthető és sokszor jól használható képek, segítik megfogni ezeket a nagyrészt láthatatlan folyamatokat, és valahogy közel is vannak hozzánk.

De nem tudjuk pontosan egyelőre, hogy ez mennyiben megfelelő segédkifejezés / alapfogalom a mi esetünkben. A fizikai energia természettudományos fogalom, tehát egészen konkrét valamit értenek alatta, ami ráadásul mérhető is. Még egy rendszer működése esetén is számszerűsíthető, hogy mennyi pénz, idő, munka, figyelem vagy számítási kapacitás szükséges hozzá. Az „alkotói energia” már ennél sokkal nehezebben megfogható valami, így lehet, hogy csak metaforaként értelmezhető… bár a gyanúnk az, hogy nem egészen.

Az energia a fizikában egy rendszer munkavégző képességét, illetve változás előidézésére való képességét jellemző, megmaradó fizikai mennyiség. Vizsgálható, hogy mindez átültethető-e az információáramlások világára, vagy valami mást találunk ott a dolgok mélyén, ahol a mozgatás történik.

Még az is lehet, hogy az energia nem más, mint maga az információ mozgása.

Ezt a kérdést – mint annyi minden mást is – egyelőre nyitva hagyjuk.

Mire vállalkozunk?

Most könnyű volna nagy mondatokat írni: megfejtjük az információáramlás dinamikáját, új tudományterületet hozunk létre (ami az összes tudományterületet egyesíti), és ráadásul a tudat kérdéskörét is rendbe tesszük egyszer s mindenkorra, mindezt közérthető módon, úgy, hogy ennek hatására az emberiség felismeri, hogy más most egységben van, és ennek következtében a világ fejlődővé és tudatossá válik. (Tényleg könnyű volt ezeket leírni.)

De mindezek a dolgok valóban érdekelnek minket, és hát valljuk be, fogalmunk sincs, hogy hova fogunk jutni, ha elkezdünk vizsgálódni. Lehet, hogy sehova, csak születik pár újabb érdekes cikk, ami izgalmas gondolkodnivalót kínál az olvasónak, és kész. Már ezzel is elégedettek leszünk.

Az nagyon valószínű, hogy a következő cikkekben még továbbra is konkrét történetekből indulunk ki, aztán igyekszünk rálátni a nagyobb képre. Megpróbáljuk minden esetben megkérdezni, mi jön létre, mi mozog, kik vagy mik vesznek részt a folyamatban, milyen csatornán történik a mozgás, mi változik, hogyan változik, és így tovább. Ahogy azt is, hogy hol jelenik meg benne az emberi döntés, és hogyan. És különösen azt, hogy mi mire hat ebben a folyamatban. És még különösebben azt, hogy mindebből a “nagy egészre”, az információáramlás dinamikájára nézve kiderül-e bármi.

És persze azt is, hogy csak bele akarunk-e látni valami nagyobbat, mint ami, vagy tényleg találunk valódi összefüggéseket… Külön szeretnénk választani a dokumentálható tényeket, az értelmezéseket, az analógiákat, az előfeltevéseket és a spekulációkat. És keresni fogjuk a kivételeket, azokat a jeleket, amelyek nem illenek bele a képbe – mert egy olyan elképzelés, amibe minden belefér, mindig gyanús, és valójában kevés dolgot magyaráz meg.

Elvégre a valóságot kutatjuk, mint valahol mindenki ezen a Föld nevű bolygón.

Ez is része az áramlásnak

Van még valami, amit szeretnénk tudatosítani. Ez a cikk maga is része annak, amiről szól. Akárcsak az ezt megelőzők és az ezt követők.

Most éppen korábbi cikkek gondolatait kapcsoljuk össze. Egy rendszerfilozófiai mű fogalmait találkoztatjuk kulturális történetekkel, személyes tapasztalatokkal és új kérdésekkel. Kiválasztunk bizonyos kapcsolatokat, másokat egyelőre félreteszünk. Megpróbáljuk úgy megfogalmazni az egészet, hogy érthető legyen, továbbgondolható, és talán eljusson olyan emberekhez is, akik új irányba mozdítják.

A forma sem mindegy. Nem ugyanaz az információs folyamat jön létre egy száraz meghatározásból, egy indulatos kiáltványból vagy egy kíváncsi beszélgetésből. A stílus hatással van arra, hányan olvasnak tovább, milyen hangulatban találkoznak a gondolattal, mennyire érzik úgy, hogy helyük van benne, meg akarják-e cáfolni, folytatni akarják-e, átalakítani vagy továbbadni.

Miközben az információról írunk, mi magunk is alakítjuk az útját. És amikor valaki elolvassa ezt a cikket, már ő is része lesz a folyamatnak. Talán talál benne egy kapcsolatot, amelyet mi nem vettünk észre. Vagy felismer egy hibát. Talán tud olyan kutatásról, történetről vagy ellenpéldáról, amely teljesen más irányba viszi a gondolkodást. Vagy legyint, és igyekszik elfelejteni, amit olvasott. Az is lehet, hogy feltesz egy kérdést – akár nekünk, akár magának, akár valahol valakinek.

(Igyekszünk olyan nyitottá tenni a vizsgálódást, amennyire csak lehet és amennyire a lehetőségeink megengedik. Ha lesz rá érdeklődés, csinálunk online fórumot, offline eseményt, bármit, addig is e-mail címünk és facebook oldalunk és emberi testünk van, amelyeken keresztül kommunikálhattok velünk.)

Ezért most nem kész elméletet szeretnénk bejelenteni. Inkább megnyitunk egy kutatást.

A következő időszakban megpróbáljuk egy kicsivel tudatosabban követni, hogyan jönnek létre, hogyan mozognak, hogyan kapcsolódnak és hogyan változnak az információk. Megnézzük, milyen szerepe van mindebben az ember figyelmének, mit jelent egyetlen ember beavatkozása, mit változtat néhány ember együttműködése, és mi történik akkor, amikor nagyon sok ember kapcsolódik ugyanahhoz a folyamathoz. Keresni fogjuk az összefüggéseket, és azokat a pontokat is, ahol az összefüggés megszakad.

Egyelőre nem tudjuk, egyetlen nagy működés különböző megjelenéseit látjuk-e, vagy sok különálló rendszer hasonló mintázatait. Lehet, hogy csak találtunk egy érdekes nézőpontot. (Lehet, hogy mások már könyveket írtak róla és ki is égtek benne, miközben számunkra újdonságként hat.)

Mostantól figyelni fogjuk mindezt, mert úgy látjuk, hogy valami újra és újra átjut egyik emberből a másikba / egyik műből a következőbe / egyik közösségből a másikba / egyik korszakból a másikba. Közben változik, kapcsolatokat hoz létre, és visszahat azokra, akik továbbviszik.

Valami áramlik.