Az apokalipszis fehér lovasa – egy sorozat, amit valószínűleg sosem fogunk látni
A White Horse / Conquest neveken futó sztorinak befellegzett. Legalábbis most éppen ez az ábra, és lehet, hogy örökre így is marad. A legtöbb ezzel kapcsolatban olvasható hír arról szól, hogy a rendezőjét lecsukták, mert a pénzt, amit a forgatásra kapott, egészen másra költötte.
De attól még ez az egész egy rém izgalmas történet arról, hogy bizonyos történetek létrejönnek, mások pedig nem.
Carl Erik Rinsch, a 47 Ronin rendezője 2018 körül kötött megállapodást egy streamingcéggel – a korai periratokból nem derült ki, melyik, de ma már tudható, hogy ez a Netflix volt – a White Horse című sci-fi sorozat elkészítésére. A cég 2018 és 2019 között kb. 44 millió dollárt fizetett a projektre, majd 2020 márciusában további 11 milliót, amelyet a sorozat befejezésére kellett volna költeni.
De végül nem arra ment el a pénz.
Pedig talán izgalmas sorozat lehetett volna belőle.
A történet
A White Horse egy ténylegesen létező, részben leforgatott, vizuálisan valószínűleg erős sci-fi projekt volt, a története viszont csak töredékesen rekonstruálható. Azért megpróbáljuk a nyilvánosan elérhető anyagok alapján, amennyire lehet, legalább a koncepciót összerakni.
A kutatásokból egy poszthumán, mesterséges intelligenciás, klónos, teremtésmítoszos történet képe rajzolódik ki.
A White Horse cím a beszámolók szerint az apokalipszis első lovasára utalt. A fehér ló a hódítás, járvány, hamis béke és világvége jelentéssel is értelmezhető. A sorozat későbbi címe, a Conquest, a hódításos vonalat erősíti.
A nyilvánosan visszakereshető leírások szerint a sorozat egy zseniális tudósról szólt volna, aki létrehoz egy emberhez hasonló mesterséges fajt: az Organic Intelligent vagy Organic Intelligence lényeket, röviden O.I.-okat. Ezek nem egyszerűen robotok, hanem emberszerű, organikus, mesterségesen létrehozott lények. Az emberek az O.I.-okat először arra használják, hogy válságövezetekben tevékenykedjenek, humanitárius segítséget nyújtsanak – vélhetően ott, ahova az emberek nem szívesen mennek. Azonban az emberek rájönnek, hogy az O.I.-ok nem valódi emberek, mások mint ők, és ellenük fordulnak.
Miután ezek a mesterséges lények lelepleződnek és támadás alá kerülnek, saját, fallal elzárt városokat hoznak létre, elkülönülnek az emberi világtól, és önálló társadalmat építenek.
A Business Insider újságírója a 2025 decemberi bírósági tárgyaláson bemutatott anyagok alapján további részletekkel is szolgált. (A cikkben szereplő képek is ebből a cikkből származnak.)
Az első epizód egyik jelenete egy futurisztikus aukció, ahol emberek az organikus élet titkára licitálnak. Ez erős nyitókép lehetett volna: a teremtés tudományos, üzleti és vallási aktusa egyszerre.
Egy forgatókönyv-változat szerint két “iker” O.I.-vezető uralta volna a saját társadalmukat, majd Shakespeare-szerű árulásba fordult volna a viszonyuk. A bíróságon bemutatott koncepcióképek egy még le nem forgatott gyilkosságot is ábrázoltak: az egyik lény a földön fekszik, aranyszínű vértócsában. Ebből arra lehet következtetni, hogy a történetben nem csupán az emberek üldözik a mesterséges fajt, hanem az új fajon belül is elkezdődik a hatalmi, dinasztikus, szinte királydrámai bomlás. Tehát az O.I.-ok nem „ártatlan robotáldozatok” lettek volna, hanem saját politikával, hierarchiával, árulással és erőszakkal rendelkező civilizáció.
Továbbá szó esett egy bizonyos “Calvacade” (kb.: ünnepi felvonulás) jelenetről is – néhány Rolls-Royce kapcsán, amikről később még lesz szó. Ebből annyi valószínűsíthető a történetre nézve, hogy létezett volna egy amolyan senki földje az emberi világ és az O.I.-ok független városai között, amelyen keresztül ebben a jelenetben diplomatákat szállító autómenet haladt volna át.
Egy kicsit Blade Runner, egy kicsit Westworld, némi A.I., egészen sok I, Robot, de a diplomáciai szál miatt még a Game of Thrones és még egy csomó más mű is eszünkbe juthat. Ez a fajta világvége nem a Mad Max pusztaságával köszöntött volna be, hanem valami finomabb és furcsán nyugtalanító módon.
Akik hittek benne
Carl Rinsch, a sztori ötletgazdája és rendezője egészen biztosan hitt benne, hiszen éveket töltött vele. Eleinte saját pénzből fejlesztette a projektet. (Rinsch akkori felesége is hitt a dologban, részt vett a fejlesztésben.) Amikor sikerült megállapodnia a Netflix-szel, és megkapta az első összeget, több száz órányi felvételt készített Brazíliában, Uruguayban és Magyarországon is.
Keanu Reeves – akivel a rendező a 47 Ronin forgatásán barátkozott össze – szintén hitt benne. Amikor a projekt kezdeti fázisában Rinsch kifogyott a saját pénzből, Reeves anyagilag is támogatta, megjelent producerként a White Horse produkcióban. Később, a tárgyalások során is kiállt a rendező mellett, levelet írt a bírónak is, amelyben nem jogi vagy egészségügyi értelemben védte, inkább barátként és alkotótársként próbálta árnyalni a képet.
A Netflix is hitt benne. Cindy Holland, a Netflix akkori eredeti tartalmakért felelős vezetője a tárgyaláson azt mondta, hogy lenyűgözte a korai anyag, a vizualitása, a szkriptje – és feltehetően a benne rejlő üzleti lehetőség is. Több komoly iparági szereplő látott benne nagy franchise-potenciált. Mielőtt a Netflix lecsapott volna rá, az Amazon, az HBO, a Hulu is érdeklődött iránta, sőt, az Amazonnal már kilátásban volt a deal, amire a Netflix ráígért és elvitte. A Netflix állítólag Stranger Things-szintű sci-fi franchise-lehetőségként gondolt rá. Annyira bíztak benne, hogy Rinsch-nek adták a végső vágás jogát, és több évadban és spinoffokban is gondolkodtak.
Szóval egészen ígéretesen indult és haladt a dolog…
Aztán kisiklottak a dolgok
Hogy pontosan mi történt, azt nem valószínű, hogy valaha megtudjuk. Ami biztosnak látszik, hogy Carl Rinsch nem egészen arra költötte a 11 millió dollárt, amire kérte. A sorozatot nem fejezte be belőle, viszont vásárolt helyette dolgokat.
A vád szerint Rinsch kb. 10,5 milliót személyes brókerszámlára vitt át, opciós ügyletekbe tette, és kevesebb mint két hónap alatt több mint a felét elvesztette. Később a megmaradt pénzt kriptóba tette, amin végül nyert, majd személyes kiadásokra és luxuscikkekre költött: hitelkártyatartozásokra, ügyvédekre, Four Seasons-szállásokra, bútorokra, antikvitásokra, matracokra, ágyneműre, öt (!) Rolls-Royce-ra, egy Ferrarira, órákra és ruhákra.
Rinsch környezete az alkotó mentális instabilitásáról és összeomlásáról beszélt, de hogy valójában mi történt, azt nem tudni. Jogi iratokból, válóperes anyagokból, interjúkból az körvonalazódik, hogy valami tényleg szétcsúszhatott.
Rinsch azt írta Netflix-vezetőknek, hogy képes feltérképezni „a koronavírus-jelzést”, amely a Föld belsejéből ered. Volt feleségének azt mondta, hogy a repülőgépek „organikus, intelligens erők”, és hogy képes előre jelezni a villámcsapásokat és vulkánkitöréseket. A tárgyaláson bemutatott üzenetek szerint egy geopolitikai katasztrófa-forgatókönyvet is levezetett a Netflix egyik felsővezetőjének, amelyben Donald Trump, a kínai közösség és Hszi Csin-ping destabilizálása szerepelt. Ezt részben azzal hozta összefüggésbe, hogy miért kötött kockázatos Gilead-részvényopciós ügyleteket. A saját magyarázata szerint ezzel „fedezte” a piacot arra az esetre, ha tömeges halálozással járó katasztrófa jönne, hogy akkor is folytathassák a sorozatot. És így tovább.
Diagnózist mindebből nem lehet és nem is akarunk levezetni, de az valószínűnek látszik, hogy a produkció szétesésének történetében a mentális állapot kérdése nem utólagos bulvárdíszlet, hanem a történet egyik dokumentált rétege.
Arra sincs bizonyíték, hogy Carl Rinsch a saját sorozatába zavarodott volna bele. A nyilvános bírósági és sajtóanyagok alapján inkább úgy tűnik, hogy egy mentális, pénzügyi és produkciós összeomlás csúszott rá egy eleve apokaliptikus, poszthumán sci-fi vízióra.
Rinsch végül 30 hónap börtönt kapott. Emellett három év felügyelt szabadlábra helyezés, 11 millió dollár vagyonelkobzás és 700 dollár kötelező különilleték is szerepel az ítéletben.
Akik dolgoztak a produkcióban, azoknak senki nem fogja visszaadni azt az időt és energiát, amit belefektettek. És a nézők szempontjából is mondhatjuk, hogy igazán kár a White Horse-ért, mert valószínűleg izgalmas és látványos világ épült volna a szemünk előtt.
Amit valószínűleg sosem fogunk látni.
