Dirty Loops: az agyat megmozgató zene, ami elképesztően szórakoztató!
Ha létezik zenekar, amelyik el tudja érni, hogy a hallgató hol mosolyogjon, hol sírjon, hol percenként hangosan felnevessen vagy oldalba lökje a mellette ülőt, hogy “ú, láttad ezt? hát mit művel azzal a hangszerrel? szabályos ez egyáltalán?” – na az a Dirty Loops. A dalok első pillantásra könnyedek, groovosak, sőt kifejezetten fülbemászóak – aztán pár másodperccel később már azon kapod magad, hogy a fejedben számolod a ritmust, próbálod követni a harmóniákat, és közben egyre jobban élvezed, hogy ez a zene nem csak a testedet hívja mozgásra, hanem az agyadat is.
Három zenész, három hangszer – maximális fordulatszám
A Dirty Loops ereje részben abból fakad, hogy mindhárom tag a hangszerének abszolút mestere. És amikor azt mondjuk, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, azt tessék egészen komolyan venni.
A három zenész Stockholm zenei közegében találkozott, közös tanulásból és sessionökből nőtt ki a zenekar. Kezdetben popslágerek elképesztően túljátszott, technikailag extrém feldolgozásaival hívták fel magukra a figyelmet az online térben. Sajátos feldolgozásukban Justin Bieber: Baby című tinipop-slágere virtuóz hangszeres játszótérré változott, Lady Gaga: Just Dance feldolgozásuk pedig ritmikailag és harmóniailag sűrű, funk–jazz hibrid lett, ami azonnal felkeltette a zenészszakma figyelmét is.
Ezek a videók pillanatok alatt eljutottak zenészekhez, producerekhez, majd a szélesebb közönséghez is. A feldolgozások mögött azonban hamar megjelent a saját hang: az a felismerhető Dirty Loops-stílus, amelyben a funk, a jazz és a pop és egyebek, mint pl. R&B, különös szintetizátor-hangzások, vagy éppen a gospel nem egymás mellett létezik, hanem egymásba olvad. Azóta tudatosan építik az életművüket, lemezekkel, kollaborációkkal és egyre kiforrottabb dalszerzéssel, miközben megmaradt az a játékos attitűd, amivel elindultak.
Jonah Nilsson éneke technikailag bravúros, mégis természetes: széles hangterjedelem, pontos intonáció, jazzes és soulos hajlítások, mindez komoly billentyűjátékkal kiegészítve. A dallamai gyakran úgy csavarodnak, mintha improvizációk lennének – miközben minden hang a helyén van, legyen szó akár Lady Gaga vagy Michael Jackson feldolgozásról, vagy saját számokról.
Henrik Linder basszusjátéka külön műfaj. Ha a szótárat fellapozod a “virtuóz” szónál, az ő fényképének kellene ott lenni. A hangszer nála egyszerre ritmikai alap, dallamvezető és kommentátor. Villámgyors futamok, feszes slapek, finom ghost note-ok váltják egymást, mégis végig szolgálják a dalt. Amit más zenekarban három hangszer csinálna, azt ő gyakran egyedül oldja meg.
Aron Mellergård dobolása a rendszer lelke. Poliritmiák (ez lehetne valami egzotikus bolygórendszer neve is), váratlan hangsúlyok, precíz váltások – mindez olyan könnyedséggel, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A groove nála folyamatosan alakuló, élő szövet, összhangban a zenekar többi tagjaival.
És a lényeg ebben van. Egyenként is kiváló művészekről van szó, de ami igazán különlegessé teszi őket, az az, ahogyan együtt működnek. Öröm nézni.
Amikor a tudás összeadódik – akkor megsokszorozódik
A Dirty Loops zenéje azért működik ennyire egységben, mert a tagok nem egymás mellett játszanak, hanem egymásért. Hallani, ahogy reagálnak a legapróbb zenei rezdülésekre is. Egy ritmikai poénra válasz érkezik a basszusból, egy vokális fordulatot azonnal követ egy hangszeres ellenpont. Ez az összhang az oka annak, hogy a dalaik tele vannak apró meglepetésekkel. Egy fél ütemmel elcsúsztatott belépés, egy váratlan akkord, vagy hirtelen ritmusváltás – mind olyan elemek, amelyek játékossá teszik a zenét, miközben folyamatos figyelmet igényelnek.
És közben végig mosolyognak és figyelnek egymásra. Alapvetően koncertzenekarról van szó, az élő fellépések adják meg igazán a zenéjük súlyát és örömét, és ott látszik igazán az, mennyire egymásra tudnak hangolódni, mennyire tudnak örülni a másik szólójának, és milyen alázattal játszanak a másik alá, ha arról van szó.
Jellemzően európai és észak-amerikai klubturnékon, nagyobb városok koncerthelyszínein, valamint jazz–funk–pop fókuszú fesztiválokon lehet velük találkozni. Itthon is jártak már, volt koncertjük a Jazzpikniken Paloznakon, és az Akváriumban Budapesten is. Reméljük, járnak még felénk, ha így lesz, mi ott leszünk.
A komplexitás, ami ismerős
A Dirty Loops dalai rétegzettek. Strukturálisan, ritmikailag, harmóniailag is. A popos forma mögött gyakran jazzes gondolkodás, funkos lüktetés és elképesztően tudatos szerkesztés húzódik meg. Ez a komplexitás nem öncélú: pont úgy működik, mint a mindennapjaink. Sok inger, sok irány, sok apró részlet – ami vagy összeáll egy egész képpé, vagy szétesve marad, attól függ. A zenekar ebben a sokrétegűségben találja meg a saját hangját. A dalok egyszerre szólnak az ösztönökhöz és az értelemhez: lehet rájuk táncolni, és lehet bennük elmélyülni. És fel lehet ismerni benne azt a zűrzavart, ami körbevesz.
Miért érdemes időt szánni rájuk?
Mert a Dirty Loops azt mutatja meg, hogy a magas szintű zenei tudás felszabadító tud lenni. Hogy a virtuozitás lehet játékos, a precizitás lehet szórakoztató, az összetett zene pedig lehet közvetlen. Ez az a zenekar, amelyik nem egyszerű válaszokat ad, hanem izgalmas kérdéseket tesz fel – és közben végig mosolyog rád.
Az igényes zene kedvelőinek a Dirty Loops valódi játszótér. Olyan hely, ahol a technika, az ötletesség és az öröm kéz a kézben jár. És ahol minden újrahallgatásnál történik valami, amit előzőleg még nem vettél észre.
