A Daredevil után várja még valaki az Avengerst?

Végre egy képregény-adaptáció, amihez írtak forgatókönyvet

A Marvel mozgóképes jelenléte évtizedek óta nagyon erős. A mozivásznat és a televíziók képernyőit egyaránt uralják figurái. Persze a mennyiségi gyártás gyakran megkérdőjelezhető minőséget eredményez. A Daredevil ez alól egyértelműen kivétel.

A szuperhős filmekben általában valamely természetfeletti képességgel megáldott hőssel találkozunk, akihez dukál legalább egy antagonista, vagy ellenlábas, ha úgy tetszik, aki hozzá hasonlóan szintén tud valami kiemelkedőt, ami emberi mértékkel felfoghatatlan és persze amitől megállíthatatlan is egyben. A tét nem is szokott kevesebb lenni, mint a világ megmentése.

A Daredevil-ben viszont nincs szupergonosz, és különleges képességekkel megáldott hőssel sem találkozunk. Addig merészkedtek az alkotók, hogy még a világot sem kell megmenteni. Egy kiskorában megvakult ügyvédet kap a néző, akinek a látása elvesztése miatt a többi érzéke a végletekig csúcsra van járatva. Tehát egy árva szuperszérum, mutáns pókcsípés, vagy őrült tudós félresikerült kísérlete sem indokolja, hogy igazságot osszon. Nincs vasruci, nem változik át, repülni sem tud. Egy fogyatékkal élő kisember emelkedik hőssé, és ez piszok jó. Na jó, itt lehet, hogy kicsit túloztam.

Az „egy közülünk” érzéshez kapunk nagyon gonosz és nagyon befolyásos, mégis hihető gengsztereket, hogy legyen kiket üldözni a Fenegyereknek. A legjobb az egészben, hogy ha megütik, akkor megsérül, bunyóban fárad, a késszúrásba pedig akár bele is halhat. Azt, hogy nagyobb a tét, mint sérthetetlen rokonainál, már az első perctől érezzük, és ez kiválóan működik. Van miért izgulni.

A vak ügyvéd sráckori balesete már önmagában is roppant hősies: megment egy idős embert, amiközben radioaktív szennyeződés kerül a szemébe. Sokat tanul, mert az apja azt akarta, ügyvéddé okosodik, és irodát nyit barátjával. Amikor nem a jog hálójában küzd a bűnözőkkel, felölti álcáját és harcba száll az igazságért az utcákon is. Vannak segítői, meg nagyon jó állóképessége. Azt is az öregétől örökölte. Meg a nevét is az ő tiszteletére viseli, ami valójában gyerekkori gúnynév, vagy valami olyasmi.

A sorozat a Netflix gyártósoráról érkezett, és rendhagyó módon a 13 rész egy az egyben fel lett tolva a csatorna honlapjára a premier napján. A merőben szokatlan húzás nekem nagyon bejött. Ha van megfelelő internetkapcsolatod és nagyon tuti házimozi rendszered, akkor 4k-ban is streamingelhető a teljes sorozat.

Az első Daredevil képregényt a legendás Stan Lee készítette 1964-ben, később Frank Miller (!) vette át helyét. A sorozat az utóbbi szériával mutat több szempontból is rokonságot. Millernél hangsúlyosabbá váltak a gyermekévek, a katolikus származás és a főhős, Matt Murdock kapcsolata bokszló apjával. Épp, mint a sorozatban. Nagyon átgondolt forgatókönyvből bontakozik ki egy összetett világ és annak egyáltalán nem egydimenziós karakterei.

Nagy vállalás volt újrázni, ráadásul televízióra igazítva a képregényt egy olyan, nagy jóindulattal is maximum középszerűnek nevezhető film után, mint a 20th Century Fox és a minősíthetetlenül gyenge Ben Affleck közös próbálkozása volt, de ezt az akadályt is zökkenőmentesen vette a sorozat, így a karakter végre ismét jól megérdemelt helyére került. Nagyon. Persze kellett ehhez az is, hogy a Marvel Studios-ra visszaszálljanak a megfilmesítés jogai, ami egyben teljes ellenőrzést is jelentett a gyártás felett.

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=ZdNK8L3ZdmE” width=”640″ height=”440″]https://www.youtube.com/watch?v=ZJIoIEPz4RY[/su_youtube]

Matt Murdock szerepében egy angol színész, Charlie Cox feszít, de velem simán elhitette, hogy amerikai. A másik oldal legjobban kidolgozott figurája Fisk, akinek minden pillanata agyeldobós élmény Vincent D’Onofrio tolmácsolásában. A show legjobb pillanatait köszönhetjük neki. A rendezői széket pedig az a Drew Goddard foglalta el, aki a Cabin in the Woods után miattam épp csinálhatott volna szinte bármit, de ő úgy döntött ismét jót csinál. Egész pontosan a legjobb képregényadaptációt, ami televízióban valaha futott.

Igen, a Gotham-nél is jobb. Sokkal.

A harci jelenetek szépen kidolgozottak, bár a szokásos Marvel cuccoktól eltérően a sorozat legalább annyira koncentrál a drámára, mint az akcióra. Az operatőr, és persze a keze alá dolgozó világosítók és a fényelésért felelős posztprodukciós zsenik, nagyon ráéreztek a sajátos comic-noir hangulatra. A környezet pedig még egy annál is csupaszabb valóság érzetét kelti, mint Christopher Nolan Batman filmjei.

A Pokol Konyhája most kegyetlenebb, mint valaha. Vér fröccsen, csont törik. Nem igazán a tizenéveseket lőtték be célközönségnek. Az elképesztő látványvilág mellett van karakterfejlődés is bőven, ráadásul nem csak a főszereplő esetében, eredettörténetekkel, meg minden. Nagyon odafigyeltek a készítők.

A sorozat a Defenders széria első darabja, ami New York utcáira fog koncentrálni, és összesen négy darabja van tervben. Vissza van még Iron Fist, Luke Cage és Jessica Jones. Ha ilyen minőségre számíthatunk, akkor a Defenders soron következő utcai polgárőreit is tárt karokkal várjuk.