A viktoriánus kor morbid humora
A 19. század nem csak a technológiai forradalom kora volt – nagyon fura fényképek születtek ekkoriban!
A világ nagyot fordult az 1800-as években, feltalálták az elektromosságot, a távírót meg a revolvert, a sztetoszkópot, a dinamitot meg a fényképezést, meg még egy csomó dolgot, és egy kicsit felfordult a világ.
A találékonyságnak nem volt határa. Ha voltak is technikai korlátok (pl. fényképezésnél a hosszú expozíció), kitaláltak rá megoldást. Portré esetében például azt, hogy nincs mosolygás. Gyerek-portréknál ennél sokkal durvábbat találtak ki: megalkották a Bútorszörnyet!
A photoshopot ugyan ekkor még nem találták fel, de a fotómanipulációt már igen. És használták is. Fura dolgokhoz. Nagyon, nagyon fura dolgokhoz.
Például ahhoz, hogy fej nélküli portrékat készítsenek.
A portré lényege nem az, hogy megörökítse az ember arcát, vonásait, hogy szembenézhessen az utókorral, hogy az utókor szembenézhessen vele? Hát hogy nézzünk szembe valakivel, akinek nincs feje? Meg egyáltalán: kinek jutott ez eszébe?
A legtöbb fotón azért visszarakták a fejet, miután leszedték, csak nem pont oda, ahová való.
Hogy miért? Hát, gondolom azért, mert miért ne.
Némelyik portré elkészítése elég komoly technikai tudást igényelt, de mind láthatjuk, hogy nagyon is megérte a fáradtságos munkát belefektetni.
Hát nem szép?
Igyekeztek egymása licitálni az alkotók egyre elmésebb ötletekkel. Mondjuk hogy feltűzték a fejet egy botra.
Vagy egy tányérba helyezték az asztalon, hogy még bizarrabb legyen.
De olyan is volt, aki nem a saját fejét tartogatta a kezében. Nincs is szebb egy kedélyes házaspárról készült kettős portrénál, ahol az asszony feje urának kezében pihen.
Na oké, de hogy ezt egy gyerekkel is eljátsszák, az azért túl van egy bizonyos határon…
Aztán előbb-utóbb elszabadultak az indulatok.
A kor a kísértethistóriákról és más nagyon morbid történetekről is híres – legalábbis innen visszatekintve úgy tűnik, mintha akkoriban nem csak a technikai fejlesztések terén, de más területeken is eleresztették volna a fantáziájukat a népek. Valamiért az van a fejemben, hogy miközben a morbid fotókat készítették (meg a rémtörténeteket kitalálták és megírták), azon röhögtek, hogy az utókor mennyire be fog szarni ezek láttán.
Igazán jól szórakozhattak például, amikor elkészítették a baltás gyilkos és családjának csoportképét, és bizonyára hangosan kacagva mutogatták egymásnak családi összejöveteleken.
A még nagyobb hatás elérése érdekében volt, aki színeket is alkalmazott – innen már tényleg csak egy apró ugrás volt a speciális effektek megalkotása, ehhez előbb még feltalálták a filmet, meg néhány dolgot még. De az alapokat már ekkor lerakták.
A művészetnek persze semmi nem szabhat határt. A lebegő tálcán lebegő fejű hölggyel zárjuk a sorozatot, szép álmokat kívánva:
via: www.vintag.es