Portrék – A Pécsi Fotókör kiállítása

Az arcról, a tekintetről, a figyelemről – a kiállítás megnyitója

Az ember, mióta ember, megpróbálja ábrázolni valamilyen módon az embert. Már a barlangrajzoknál elindult ez a mánia, később szobrokon, festményeken teljesedett ki. Aztán az évszázadok során hol favorizálták, hol betiltották ezt a műfajt, de az igény valahogy mindig megvolt rá. A fotográfia elterjedésében pl. elég fontos szerepet töltött be, hogy viszonylag gyorsan lehetett portrékat készíteni az emberekről. Az emberek szerettek magukról portrékat készíttetni. Még mindig szeretjük ezt.

Fotó: Kerekes Zoltán
Fotó: Kerekes Zoltán

 

És nagyon különböző okokat találunk rá, de tényleg.

Például ráragasztjuk az arcunkat valami okmányfélére, hogy igazolni tudjuk, hogy a mi nevünk a mi arcunkhoz tartozik. Vagy rendőrségi nyilvántartáshoz fotóznak le bennünket. Vagy azért, hogy a képet emlékül adhassuk szeretteinknek. Vagy hogy feltegyük a facebookra. Ilyesmi.

Az egyik legfőbb célunk az idő legyőzésére tett kísérlet szokott lenni. Hogy ha mi magunk nem is, legalább az arcunk fennmaradjon az utókor számára. Na nem azért, mert tudjuk, hogy az utókor kíváncsi lesz rá, hogy néztünk ki… nem. Sokkal inkább azért, hogy azt hihessük, így örökre megmaradunk. Ez még senkinek nem sikerült egyébként.

portre3
Fotó: Horváth Csaba Tamás

A fotós, ha teheti, nem csupán archivál, hanem művészi igénnyel készít portrét. Még ha másnak az arcát is fotózza, igyekszik kifejezni valamit magából is azok számára, akik fogékonyak rá. Minimum azt, hogy milyennek látja ő a portréalanyát, de gyakran ennél többet is. Egy érzést, egy hangulatot, egy gondolatot… egy jellemvonást… egy kapcsolatot, ilyesmit. Egy poént. Vagy egy történetet. De van, hogy egyszerűen csak azért kattint, mert a másik éppen szép. Nézzenek körül, látni fogják, mire gondolok.

Érdekes hogy miért pont az arcot szúrta ki magának az emberiség, mint megörökítésre érdemest. Hiszen annyi más érdekes testrészünk van még. Persze azokat is fotózzuk, különböző céllal és gyakorisággal (könyököt például elég ritkán, nem is értem), de mégiscsak a portré lett a befutó, az arcunk messze a legnépszerűbb, legtöbbet fotózott felünk.

Vajon miért?

portre6
Fotó: Lengvári István

Egyrészt mindenkinek saját arca van, ami csak rá jellemző, mint az aláírása, vagy a személyi okmányának a száma. Velünk együtt született, nőtt fel, életünk minden egyes mozzanatában velünk volt (és ez meg is látszik rajta). Folyamatosan változik, magunk formáljuk olyanná, amilyen. Az egyediség és a különbözőség pedig mindig érdekes.

Másrészt meg nem is csak egy arcunk van, hanem sok. Van vidám és gondterhelt arcunk, magunkról elfeledkező, sztorizós, álmodozó, vagy épp kamerába mosolygó, gitárral pózoló, játékbusszal szemező arcunk, és így tovább. Szerintem van arcunk kifejezetten kiállításmegnyitókra is. Szóval van benne bőven játék meg variációs lehetőség.

Harmadrészt pedig az archoz tartozik a tekintet is, a középpontjában a szemekkel, és ez borzasztó izgalmas dolog, szerintem. A szem ugye eredetileg a fény befogadására készült érzékszerv, de valami furcsaság folytán nem csak befogadni, de kifelé sugározni is képes. Sugározni olyasmit, ami odabent zajlik. Mondjuk érzést. Hangulatot. Történeteket. Minden tekintet mesél. Csak nézzenek körül. Akár a fotókon, akár egymáson.

portre4
Fotó: Ottófi József

És van itt még egy izgalmas dolog: a figyelem. Ha figyelünk valamire, az ugyancsak a tekintetünkből sugárzik Hogy hol a forrása, az rejtély, de a tekintetünkből sugárzik. A figyelem, amit a másiknak adunk, az valami igen különös dolog, valami fura energiaféle – mint mondjuk a fény. Amire rávilágít, azt felmelegíti. Amire figyelünk, azt kiemeljük, amire figyelünk, az megerősödik. Akire figyelünk, az megérzi ezt. Ha ránk figyelnek, érezzük, hogy valami fontosat kapunk éppen.

A portrékon tehát emberek vannak, az embereknek arca van, az arcokon a tekintet, a tekintetből figyelem árad, a figyelem pedig mindig irányul valamire vagy valakire. Hogy mire, kire, miért, és miféle energiát sugároz az a tekintet – számomra ezek a legizgalmasabb kérdések ezekben a képekben.

Köszönöm a figyelmet!


Elhangzott a Pécsi Fotókör: Portrék című tárlatának megnyitóján, 2015. május 16-án, a pécsi Uránia Moziban.
A kiállítást a mozi emeleti részén találjátok!

A címlapkép Jakab Ildikó Erna fotójának részlete.

oszd meg!