Újrahasznosított zenék – Csapj fel te is sample-nyomozónak!
Űrlövöldözésből a stadionokba
A Zombie Nation –Kernkraft 400 című számnak a DJ Gius féle remixe, vagy a Sport Chant Stadium Remixe mindenki számára ismerős. Akkor is, ha most furcsán nézel, megvonod a vállad, és azt mondod, hogy te aztán biztosan soha sem hallottál róla.
Hallgass bele, különösen 1:56 környékére!
Na ugye!
Jó, persze, lehet, hogy mégsem ismered, és soha nem is hallottad, ez benne van a pakliban. Ebben az esetben elmeséljük, hogy a muzsika szerepelt a Pixar: Elemental (Elemi) című animációs film stadionos jelenetében is. És valószínűleg azért, mert gyakran lejátsszák stadionokban: hokimeccseken, focimeccseken, rengeteg sportos rendezvényen.
Sokaknak benne van a fülében, mégis kevesen tudják megnevezni az előadót vagy a számot. Nem véletlen, hogy ilyen és ehhez hasonló kommentekkel van tele a youtube-on a komment szekció:
I’ve been looking for this song for 7 years, now hearing this does put a smile on my face
Na jó, de…
Azt tudod-e, hogy az alapmotívum eredeti-e, vagy valahonnan máshonnan szedték össze a német techno DJ-k a 90-es évek végén?
Volt egyszer régen egy Commodore 64 nevű számítógép. 8 bites, 64 KB RAM, 16 szín a kijelzőn (ha színes tévével sikerült összekötni), kazettáról, vagy a menőbbek floppy lemezről tudták betölteni a játékot (esetleg cartridge-ről, de az már tényleg extrának számított), amit mikrokapcsolós joystickkel lehetett irányítani, amíg a joystick szét nem esett. (Ha volt egy kicsi kézügyességed, utána viszonylag könnyen megjavíthattad házilag.) Legenda. Ha ezt az egész bekezdést értetted, akkor kiváló korosztály vagy. Ha nem, akkor is. Nincsen jó vagy rossz korosztály.
A lényeg, hogy volt ez a C64, amire készültek játékok. Ezek közül az egyik, amit nagyon szerettünk, a Lazy Jones nevű volt. Egy kis emberke mászkált valami folyosón, és ha bement egy ajtón, ott egy önálló kis játék várta. A Star Dust volt az egyik. Sima űrlövöldözés, semmi extra.
A zenéje viszont ismerős lehet:
Az eredeti dallamot David Whittaker írta, nagyjából 1984-ben. Innen ered tehát a Zombie Nation slágere.
Toxikus bollywoodi muzsika, ami Grammy-t ért
1981-ben készült a nagysikerű Ek Duuje Ke Liye (magyarul: Egymásnak teremtve) című romantikus indiai film. Jó, lehet hogy nálunk kevésbé ismert, de valószínűleg indiában sem ismerik a 80-as évek magyar filmjeit, mondjuk az Egészséges erotikát, vagy a Szerelem első vérig-et. A lényeg, hogy az Egymásnak teremtve egy afféle indiai Rómeó és Júlia történet, egy tamil és egy hindi fiatal szerelméről.
Romantikus film romantikus betétdal nélkül nehezen volt elképzelhető a 80-as években. (Lásd: Szerelem első vérig.) Hát még Bollywoodban, ahol a néha akkor is táncra perdülnek, amikor európai szemmel nézve azt semmi nem indokolja. A fent említett műnek is volt slágere, a Tere Mere Beech Mein című, ami magyarul azt jelenti: “Közötted és közöttem”. Ha belehallgatsz akár csak az elejébe, lesz benne valami ismerős:
Az egyik online zenei platform, amelyik zenei hangminták licenszelésével foglalkozik, szépen lebontotta, hogy melyik mintát hogyan használták fel az eredetiből a 2000-es évek elejének egyik nagy slágeréhez:
2005-ben Grammy-t nyert.
A meglepő példák száma: végtelen
Nagyon sok ismert zene építkezik korábbi dalok mintáiból. Olyannyira, hogy akár játékot is lehet belőle csinálni.
Ott van például David McCallum egy kevésbé ismert zenéje. Az úr alapvetően színészként közismert, szerepelt A nagy szökésben, ő volt Robert Vaughn partnere a The man from U.N.C.L.E. című sorozatban, de a fiatalabb nézők az NCIS dokijaként is ismerhetik. Azt kevesen tudják róla, hogy zenét is szerzett. A The Edge című számának részleteit több zenében is újrafelhasználták, köztük az egyik legismertebb west coast rap-himnuszban is. Vajon melyikben?
(A cikk végén eláruljuk.)
A következő könnyű, egy 1997-es muzsika alapritmusát fedezheted fel az alábbi Randy Weston számban, amiről azt gondolhatnád, hogy soha életedben nem hallottál tőle semmit:
Egy nehezebb következik.
A következő szám több zene hangmintáiból építkezik. Ezek közül az egyik egy Chuby Checker muzsika részlete (nem áruljuk el, hogy melyik):
De van benne Otis Redding, Chico & Buddy, és még egy csomó más is. Van, akiktől csak a dobok jöttek, alig 1-1 másodperc, mástól más hangszerek és egyéb minták, ha azokat linkelnénk, valószínűleg csak félrevinnénk a találgatást. Talán még a következő zenéből származó hangminta lesz az, ami a legközelebb visz a megfejtéshez:
(Ezeknek a megfejtését is megtalálod a cikk végén.)
Van még eredeti zene?
Azt mondják, utoljára a 90-es években csináltak eredeti zenét, azóta csak újrafeldolgozások és másolatok vannak. De vannak olyanok is, akik korábbra teszik ezt a dátumot, a 60-as évekre. Vagy az 1800-as évekre. Vagy még korábbra. Tudjuk, hogy a rock a bluesból építkezett, a hiphop eleve sample-kultúrából nőtt ki, a house és techno rengeteg disco- és funkhangot használt, és már a klasszikus zeneszerzők is idéztek, variáltak és egymás témáira írtak műveket.
Egyáltalán, mit jelent az, hogy eredeti?
(Azt a kérdést fel sem merjük tenni, hogy mit jelent az, hogy “zene”… Annyira magától értetődőnek tűnik, amíg bele nem gondol az ember. A legértelmesebb megközelítést a papageno blogon olvastuk.)
Már a barokk zeneszerzők is éltek azzal a lehetőséggel, hogy felhasználtak közismert zenei formulákat, hasonló ritmikai megoldásokat, basszusmeneteket, szólamokat és így tovább. Vivaldi is átvett, átdolgozott, újrahasznosított zenei témákat. Bach pedig számos Vivaldi művet átírt billentyűs hagszerre. Akkor ők sem eredeti zenéket írtak? És attól lesz egy szám eredeti, hogy soha senki más előtte nem használt vagy adott elő abból semmit? És mit jelent itt a semmi? A szerelemről akkor már nem lehet eredeti számot írni, vagy gitár nem lehet eredeti zenében, mert az már volt? Vagy mondjuk csak a C-G-Am-F akkordmenet az, amire azt mondjuk, hogy nem eredeti, mert több száz popsláger használja Toto: Africájától a Despacitóig? (Az Axis of Awesome így foglalta össze az elmúlt néhány év slágereit 4 akkord mentén: link)
Másik oldalról viszont látunk-hallunk olyan megoldásokat, amikben hajlamosak vagyunk eredetiséget látni akkor is, ha nyilvánvalóan újrahasznosításról van szó.
A C2C francia DJ-csapat például egészen biztosan nem eredeti, saját hangszerekkel előadott zenével dolgozik, hanem lemezjátszókkal, de ezt úgy művelik, ahogy senki más:
Akkor ez most eredeti vagy sem?
Vagy ott van példaként a The Sound of Silence című szám, aminek az eredetijét Simon & Garfunkel 1964-ben adta ki, és már akkor is slágernek számított, de 2015-ben a Disturbed feldolgozta, és egy kicsit újra is értelmezte. A hangok sorrendje és a szöveg ugyanaz, a hangszerelés és az előadásmód egészen más.
Ez eredetinek minősül? Egy eredeti feldolgozásnak? (Attól most tekintsünk el, hogy a Disturbed feldolgozását is számtalan módon feldolgozták azóta.)
A zene áramlása
A mai zenék jelentős része épít valami már meglévőre. Konkrét sample-re, régi dal újrafeldolgozására, ismert dallam újraéneklésére, régi hangzás vagy műfaj újracsomagolására, ugyanazokra az akkordmenetekre és ritmusképletekre. De ez nem jelenti azt, hogy minden új zene másolat.
A zenében eleve korlátozott számú hang, ritmus, akkord és forma használható – különösen úgy, hogy előre meghatároztuk, melyik frekvenciák számítanak “érvényes” hangnak a zenében, melyek nem (az egész- és félhangok rendszerére gondolunk), mely hangok együtt-csengése számít összhangzatnak (akkordnak) és melyik nem. Emiatt teljesen önálló dalok is hasonlíthatnak korábbiakra. (Pl. a Bikini: Ki visz majd haza dallama szinte egy-az-egyben megfelel az egyik betétdalnak a Super Mario Land játékból, tök véletlenül: link)
Az, hogy valaki létrehoz valamit, és azt más befogadja, valamilyen módon alakít rajta és továbbítja, talán a természetes emberi információáramoltatás része. Ugyanez történik a történetekkel, az ismeretekkel, a gondolatokkal, de akár a szavakkal is – nagyjából mindennel, amihez az értelmünknek köze van. Folyamatosan hatnak ránk a korábbi korok gondolatai és alkotásai, és mi is folyamatosan hatunk azokra, amik később lesznek, azzal, hogy fogyasztjuk, és azzal is, hogy alkotjuk azokat.
Innen nézve az “eredetiség” egészen másként értelmezhető. Jelenthetné azt is, hogy valamikor az idők kezdetén léteztek csak eredeti alkotások és gondolatok, és azóta minden azok feldolgozása. De azt is, hogy időről időre megjelenik egy-egy új hang, új szín, új gondolat, egy alkotó, aki behoz valami eredetit, és újrakeveri a meglévő áramlást. (De akkor az, ami új, az vajon honnan jön?) Zenék esetében ez nem feltétlenül új dallamokat vagy ritmusokat jelenthet – bár akár azt is, miért ne -, hanem mondjuk a zene új használatát (pl. John Williams és a modern szimfonikus filmzene), új érzésvilágokat (pl. a romantika időszaka), korábbi dallamok újraértelmezését (pl. Disturbed), vagy bármi mást, ami a zene világához így vagy úgy hozzátesz valamit, ami korábban nem volt. Végignézve a történelmet és a kultúrtörténetet, lehet, hogy ez utóbbi van közelebb az igazsághoz, bár persze más értelmezéseknek is van helye, miért ne.
Az azonban izgalmas kérdés, hogy mi történik, ha ez az áramlás összeomlik. Mi van, ha egyszer csak elfogy belőle az újdonság?
Ez a zenék esetében azt jelentené, hogy soha többé nem születik semmi új dolog, hanem innentől kezdve csak a meglévőket variálják újra a zenészek/producerek úgy, ahogy eddig is tették. Minden ismert lesz, és semmi sem lesz meglepő, új vagy izgalmas. Ez biztonságos, mert ismerős – és erre már bőven láthatunk példákat is. A kiadók rájöttek, hogy egy ismert dallam azonnal felismerhető, a hallgató már az első másodpercekben kötődik hozzá. Marketing szempontból ez hasznos, különösen TikTok és egyéb short form környezetben, mert nincs több idő rá, hogy az ember meghallgassa és esetleg kapcsolódni tudjon a zenével.
Egy ilyen folyamatnak a következménye az újrafelhasználás újrafelhasználása, és annak is az újrafelhasználása lehet, aminek a következtében az az áramlás, ami a zenei világot előremozdítja, megtorpan. Mint amikor a folyóban egyre több a hordalék, míg végül gátat formál és nem folyik tovább. Kár lenne érte, különösen mert nekünk, embereknek egészen különös kapcsolatunk van a zenével.
Addig viszont nincs baj, amíg vannak friss hangok, kreatív arcok, meglepő és új fordulatok a zene világában, akiknél nem (csak) a gyors profit, hanem az érték hozzáadása, a folyamat továbbgördítése is a célja. És egy sample ügyes felhasználása ilyen formán ugyanúgy lehet eredeti, mint mondjuk Vivaldi újrahasznosított dallamai – ha a világ zene-áramlásának része, előremozdítója, nem a gátja.
…és a megfejtések
David McCallum: The Edge című számának legismertebb újrahasznosítói Dr. Dre és barátai voltak:
Randy Weston zenéjét természetesen a Prodigy használta újra a Smack my bitch up című számában:
Chuby Checker és mások hangmintáit pedig innen ismerheted:
Ha rákaptál a sample-kutatás ízére, akkor pedig jó nyomozást kívánunk!
