Világáram
Mi történik az információval, miközben áthalad a világon?
Világáram. Mi köti össze egy dallam továbbélését, egy történet átalakulását, egy tudományos elmélet megszületését, egy új szó elterjedését, egy vallás változását, egy divat visszatérését vagy akár a gazdaságban zajló folyamatokat?
Első pillantásra talán semmi. Más dolgokról szólnak, más léptékben mozognak, és általában teljesen más eszközökkel vizsgáljuk őket.
Ha azonban nem különálló jelenségekként, hanem időben zajló folyamatokként nézzük őket, feltűnhet néhány hasonlóság. Valami létrejön vagy felismerhetővé válik. Mások kapcsolatba kerülnek vele. Embereken, közösségeken és különféle csatornákon halad keresztül. Közben változik, más dolgokkal kapcsolódik össze, bizonyos körülmények felerősítik, mások akadályozzák. Elágazhat, összeolvadhat más folyamatokkal, háttérbe szorulhat, eltűnhet a felszínről, majd később új formában újra felbukkanhat.
És miközben hatással van azokra, akik találkoznak vele, ők is visszahatnak rá.
Ezt az összefüggő, állandóan változó mozgást nevezzük Világáramnak.
A Világáram annak a nyilvános kutatási és gondolkodási projektnek is a neve, amelyben megpróbáljuk jobban megérteni ezt a jelenséget. Nem kész világmagyarázatot hirdetünk (valójában semmit nem hirdetünk), és nem állítjuk, hogy már tudjuk, mi a közös egy zenei motívumban, egy történelmi átalakulásban és egy gazdasági rendszerben. Éppen azt szeretnénk kideríteni, hogy vannak-e valódi hasonlóságok közöttük, meddig érvényesek ezek, és hol válik az összehasonlítás puszta metaforává.
Röviden: feltűnt, hogy valami újra és újra áthalad embereken, alkotásokon, közösségeken és korszakokon. Ez a projekt arról szó, hogy tudatosabban figyelni fogjuk, mi történik vele útközben.
Nem világmegfejtésnek indult
Az egész nem úgy kezdődött, hogy elhatároztuk: megfejtjük az információ mozgását, összekapcsoljuk a tudományokat, rendet teszünk a tudat kérdésében, és ha már belejöttünk, elmagyarázzuk a világ működését is egyszerűen és mindenki számára tökéletesen érthető módon.
Egyszerűen különféle érdekes jelenségekkel foglalkoztunk. Egy idő után azonban egyre többször találkoztunk hasonló mintázatokkal. Örökölt elemekből valami új alakult ki. Egy ötlet más embereken keresztül folytatódott. Egy közösség olyan dolgot hozott létre, amelyet egyik tagja sem tervezett meg teljes egészében. Egy eltűntnek hitt forma új környezetben új életre kelt. Máshol egy közös folyamat szétesett, mert megszűntek azok a kapcsolatok, amelyek addig mozgásban tartották.
Lehetséges, hogy csupán hasonló szavakkal írunk le egymástól különböző dolgokat. Az is lehet, hogy hajlamosak vagyunk mindenben ugyanazt a mintát meglátni, miután egyszer felfigyeltünk rá. De az is lehetséges, hogy ezek között a folyamatok között valódi, vizsgálható rokonság van.
Egyelőre egyik lehetőség mellett sem köteleződtünk el. A mintázat viszont elég gyakran jelent meg ahhoz, hogy úgy döntsünk: érdemes utánamenni.
Mit csinál az információ?
Az információról gyakran úgy beszélünk, mintha valamilyen csomag volna. Valakinél keletkezik egy gondolat, átadja valaki másnak, aki megkapja. Mintha ugyanaz a sértetlen tartalom egyszerűen átkerülne az egyik helyről a másikra.
Csakhogy általában már az átadó ember gondolata sem a semmiből születik. Nyelvből, emlékekből, korábbi tapasztalatokból, másoktól kapott fogalmakból, történetekből és mintákból épül fel. Amikor pedig elmondja valakinek, a másik ember a saját emlékein, tudásán, hangulatán és helyzetén keresztül érti, vagy értelmezi azt. Lehet, hogy más részletet tart fontosnak, máshová helyezi a hangsúlyt, új dolgokkal kapcsolja össze. Ha később továbbadja, már nem pontosan ugyanaz indul tovább.
Ja, és abból sem tűnik el nyomtalanul, aki elindította… az más kérdés, hogy attól, hogy átadta másnak, benne is megváltozhat az az információ.
Ez nem hiba a rendszerben. Úgy tűnik, maga az átalakulás is a rendszer működésének része. Egyéni szinten, de annál jóval nagyobb léptékben is.
Egy dallam új hangszerelést kaphat. Egy régi történet más korban mást jelenthet. Egy kép új közönség előtt új érzéseket válthat ki. Egy szó játékból indulhat, majd egy közösség nyelvének részévé válhat, és később már maga is alakíthatja azt, ahogyan a közösség tagjai gondolkodnak.
Az információ tehát kapcsolódik, válogatódik, tömörödik, alakul, gazdagodik, másolódik, újraértelmeződik, hatást vált ki és nyomokat hagy. Nem csak “halad”.
A Világáramban ezért elsősorban azt kérdezzük, hogy mit csinál az információ, és azt hogyan csinálja. Honnan indul? Merre halad? Mi segíti a továbbjutását, és mi akadályozza? Hogyan változik meg? Kell-e egyáltalán mozognia ahhoz, hogy információ maradjon? Mi történik, ha a mozgása lelassul vagy megszakad? És főleg: mit változtat meg maga körül?
És még főlegebb: vannak-e általános törvényszerűségek, amik erről az óriási információáramlásról leírhatók?
És esetleg: van-e ennek az egész vizsgálatnak bármi értelme?
Tegyük fel, hogy minden információ
A Világáram egyik kiindulópontja Török-Szabó Balázs A teoretika című művének alapfeltevése:
Tegyük fel, hogy minden információ.
Ezt egyelőre nézőpontként használjuk. Olyan ajtóként, amelyet kinyitunk, hogy megnézzük, milyen összefüggések válnak láthatóvá mögötte. Nem vizsgáljuk külön, természettudományos, információelméleti vagy akár ontológiai értelemben, hogy mit takarhat az az állítás, hogy “minden információ” (legalábbis egyelőre, mert reméljük, hogy mások megteszik helyettünk). Egyszerűen – A teoretika rendszerének felépítéséhez hasonlóan – feltevésként tekintjük, és megnézzük, mi jön ki abból, ha feltesszük, hogy ez igaz.
A teoretika a tudat anatómiája, és az egyén működését vizsgálja. Ebben a rendszerben az, hogy az ember figyelme mire terjed ki, befolyásolja, hogyan kerül kapcsolatba az információval: mit vesz észre, mit enged tovább, mit tart vissza, és mit mi alapján alakít át.
(A mű gondolatmenetében ráadásul maga az egyén is információ – merthogy ha minden információ, az alól mi sem vagyunk kivételek.)
Az egyén tehát (aki maga is információ) kapcsolatba kerül információkkal. A teoretika modellje azt a működést tárja fel, ahogyan ez a kapcsolat végbemegy. Mi ugyancsak ezt a modellt használjuk, és további kérdéseket teszünk fel. Olyanokat, mint például hogy mi történik, amikor egy információs folyamat áthalad egy emberen. Mi változik, amikor egyszerre több ember vesz részt benne? Hogyan találkoznak a különböző szándékok? Hogyan hat az egyénre egy nála sokkal nagyobb rendszer – például a gazdaság, a tudomány, a technológia vagy éppen egy művészeti ág -, és hogyan tud az egyén visszahatni rá?
A „minden információ” tehát nem a vizsgálódás végeredménye, hanem a kezdete.
Az ember mint a folyamat aktív alakítója
Ebben a képben az ember egyszerre befogadó, átalakító és továbbadó közeg.
Nem egyszerűen keresztülfolyik rajtunk az információ, mint egy csővezetéken. Figyelünk rá vagy észre sem vesszük. Elfogadjuk vagy elutasítjuk. Félreértjük, megjegyezzük, elfelejtjük, más emlékekkel kapcsoljuk össze, érzelmekkel töltjük fel, új célra használjuk, esetleg szándékosan átformáljuk.
Vagyis az ember maga is része annak a folyamatnak, amely meghatározza, mi és hogyan jut tovább.
Ráadásul az információ nemcsak bennünket változtat meg. Miután kapcsolatba kerültünk vele, másképp dönthetünk, más dolgokra figyelhetünk, új dolgokat hozhatunk létre, megváltoztathatjuk a környezetünket. Ezek a változások újabb információvá válhatnak mások számára.
A folyamat így visszacsatolásokat hoz létre: az információ alakítja az embert, az ember alakítja az információt, az átalakított információ pedig újra hatni kezd.
A csatorna is alakít
Egy információ útja függ attól is, hogy milyen közegben mozog. Az ember maga is tekinthető közegnek, de a folyamat nemcsak az emberektől függ.
Egy történet másképp terjed szóban, könyvben, filmen vagy néhány másodperces videóként. Egy hír máshogy viselkedik egy nyomtatott újságban, egy magánbeszélgetésben és egy olyan platformon, amely minden reakciót mér, majd ezek alapján dönti el, mit mutat meg még több embernek.
A csatorna nem feltétlenül semleges. Gyorsíthat, lassíthat és válogathat. Bizonyos tulajdonságokat kiemelhet, másokat eltüntethet. Meghatározhatja, milyen hosszú, látványos, érzelmes vagy könnyen továbbadható formák kerülnek előnybe. Közben maga a csatorna is változik azok hatására, akik használják.
Az ember maga is ilyen átalakító csatorna. De csatorna lehet egy nyelv, egy műfaj, egy iskolarendszer, egy könyvkiadó, egy keresőmotor, egy közösségi oldal vagy egy politikai intézmény is.
Ezért nemcsak azt kérdezzük majd, mi halad, hanem azt is, min keresztül halad – és mit tesz hozzá az út ahhoz, ami a végén megérkezik.
A tudat mozgásban
A tudat a tudomány egyik legnagyobb megfejtetlen talánya. Sokan kutatják, hogy honnan ered, hogy működik, vagy hogy micsoda egyáltalán. Egyszerű halandókként többnyire úgy gondolkodunk róla, mint valamiről, ami az egyénhez tartozik. Bennünk vannak az emlékeink, gondolataink, érzéseink és elképzeléseink, és valahol ennek egészét nevezzük a saját tudatunknak.
Közben viszont mindaz, amivel gondolkodunk, jelentős részben másoktól érkezett. Nyelvet, fogalmakat, történeteket, szabályokat, kérdéseket és lehetséges válaszokat kapunk születésünk óta. Más emberek tapasztalatai szavakon, meséken, könyveken, képeken, zenéken, filmeken, beszélgetéseken, szokásokon, intézményeken és más áramlatokon keresztül jutnak el hozzánk.
Mi pedig eltároljuk ezeket, és aztán összekapcsoljuk, átrendezzük, továbbgondoljuk és továbbadjuk őket. Sokszor anélkül, hogy észrevennénk.
Ez felvet egy izgalmas kérdést: biztos, hogy a tudat minden folyamatát kizárólag az egyénen belül érdemes vizsgálni?
Persze ez sem nekünk jutott először eszünkbe, vannak bőven elméletek, amelyek egy afféle nagy, láthatatlan, közös tudatot feltételeznek, és ebből is több verzió létezik. Mi nem szeretnénk elköteleződni egyik elmélet mellett (vagy ellen) sem, inkább csak kérdéseket teszünk fel:
Mi történik egy gondolattal, amikor eljut egy másik emberhez? (Egy van valahol?)
Hol folytatódik egy alkotó elképzelése, amikor mások kezdenek dolgozni rajta? (Például ha egy rendező kézbe veszi a forgatókönyvet.)
Hol „van” egy műfaj, amelynek szabályait senki sem írta le teljes egészében, mégis alkotók és befogadók tömegei felismerik, médiumtól függetlenül? (Például a cyberpunk.)
Hol található egy közösség tudása, ha egyetlen tagja sem rendelkezik az egészével?
Vannak-e a tudatnak olyan megfigyelhető működései, amelyek csak emberek közötti kapcsolatokban, nyelvekben, alkotásokban és közös rendszerekben válnak láthatóvá?
Lehetséges, hogy ezekre egészen különböző válaszok születnek. Az is lehet, hogy néhány kérdés rosszul van feltéve. Lehet, hogy némelyiknek értelme sincs sok, és nem vezet sehová. Ettől még feltesszük őket, és hozzálátunk, hogy megkeressük a válaszokat.
Hogyan jön létre bármi új?
Ha a gondolataink korábbi információkból, hatásokból és tapasztalatokból épülnek fel, előbb-utóbb felmerül az “újdonság” kérdése. Merthogy jogos kérdés, hogy akkor ez az egész honnan ered…
Létrejöhet-e valóban új információ a semmiből? Vagy az újdonság mindig meglévő elemek új kapcsolata? Ha minden átalakulás korábbi állapotokból indul, mit jelent egyáltalán az eredetiség? Attól még lehet valami új, hogy felismerhetők benne a forrásai?
Talán az újdonság nem feltétlenül új alkotóelemek megjelenését jelenti. Lehet új a kapcsolat, az elrendezés, a környezet, a jelentés vagy a hatás. Ugyanaz a motívum más korban és más rendszerben egészen más folyamatot indíthat el. De az is lehet, hogy időről időre csakugyan előfordulnak teljesen új információk a nagy áramlásban. Ki tudja?
Ezt sem szeretnénk előre eldönteni. Vizsgálni fogjuk az alkotás, az eredetiség, az utánzás, az újrafelhasználás, az ismétlődés, a változatképződés (és akár a teremtés kérdését) is. Bátrak vagyunk.
Az is érdekes lehet, mi történik akkor, amikor az információ mozgása lelassul. Megőrződik? Elhal? Lappang? És amikor később újra előkerül, ugyanaz folytatódik, vagy valami más születik belőle? Létezik olyan, hogy egy információ végérvényesen eltűnik? És hová lesznek a kiradírozott szavak?
Egy ember, pár ember, nagyon sok ember
Egyetlen ember megállíthatja, továbbviheti vagy megváltoztathatja egy gondolat útját.
Néhány ember már reagálhat egymásra. Az egyikük ötlete módosítja a másikét, az pedig visszahat az elsőre. Visszacsatolások alakulnak ki, és a folyamat olyan irányba fordulhat, amelyet egyik résztvevő sem látott előre.
Nagyon sok ember együtt még összetettebb rendszert alkot. Létrejöhet divat, közös nyelv, norma, mozgalom, pánik, hagyomány vagy közös tudás. Olyan szerkezetek jelenhetnek meg, amelyeket senki sem tervezett meg, és amelyeket már egyik résztvevő sem képes teljes egészében átlátni vagy irányítani.
Nem ugyanaz a rendszer tíz ember, akik folyamatosan beszélgetnek egymással, és tízezer ember, akik ugyanazt a műsort nézik. Másképp működik egy alkotócsoport, amelyben mindenki reagálhat a többiek munkájára, és másképp egy közösségi platform, ahol egy algoritmus is részt vesz annak eldöntésében, hogy ki mit lát. Más egy tömeg, amelyben mindenki a körülötte állók viselkedését figyeli, és más egy hálózat, amelyben sok kisebb közösség kapcsolódik egymáshoz.
Egy információs folyamatot tehát nemcsak a résztvevők tulajdonságai alakíthatnak, hanem a közöttük lévő kapcsolatok is. Számít, hogy hányan vesznek részt benne, ki kivel áll kapcsolatban, milyen gyorsan és milyen úton halad az információ, van-e központi irányítás, működnek-e visszacsatolások, ki tud valamit felerősíteni vagy elrejteni, és mennyit látnak a résztvevők a rendszer egészéből.
Itt válhat különösen fontossá a hálózatkutatás és a komplex rendszerek tudománya.
Az áramlatok együtt futnak
Egy kulturális folyamatra hat a technológia, a gazdaság, a politika, a társadalmi környezet és a közhangulat. A technológia fejlődését közben gazdasági érdekek, kulturális igények, tudományos felismerések és emberi döntések alakítják. A gazdaság működését szintén befolyásolja a bizalom, a félelem, a történetmesélés, a jog, a technológia és még számtalan más folyamat.
Ezeket egy szűkebb vizsgálatban nevezhetjük külső hatásoknak. Ha például egy művészeti irányzat változását követjük, a gazdaságot kezelhetjük a modell külső körülményeként. A nagyobb képben azonban lehet, hogy nem külső hatásokról van szó, hanem egymással találkozó áramlatokról. A gazdasági, történelmi, kulturális, technológiai és politikai folyamatok maguk is információt hordoznak, embereken és rendszereken keresztül haladnak, és közben folyamatosan alakítják egymást.
A valóságban minden összefügg mindennel (ezt nevezzük itt most Világáramnak) – de ebből még nem következik, hogy minden kapcsolat egyformán fontos, vagy hogy minden mindennel közvetlenül összeköthető. Úgyhogy elképzelhető, hogy az egyes áramlatokat a megértés kedvéért különválasztjuk, hogy aztán megvizsgálhassuk azt is, hogyan illeszkednek az egészbe.
Mi hajtja az áramlást?
Ha valami áramlik, előbb-utóbb felmerül az a kérdés is, hogy mi mozgatja.
Miért terjed gyorsan az egyik gondolat, miközben egy másik eltűnik? Mitől kap új életet valami, amiről már majdnem megfeledkeztek? Mi tart működésben egy közösséget? Miért erősödik fel egy áramlat, majd miért gyengül meg?
Ilyenkor viszonylag hamar felmerül az „energia” szó. Beszélünk alkotói energiáról, közösségi energiáról, egy ötlet erejéről vagy egy mozgalom lendületéről. Ezek érthető és gyakran hasznos képek. A fizikai energia azonban pontosan meghatározott, mérhető természettudományos mennyiség. Az információ mozgását, vagy mozgásra való képességét nem azonosíthatjuk automatikusan az energiával (különösen egy olyan feltevés után, hogy “minden információ”!), bár ki sem zárhatjuk teljes bizonyossággal, hogy itt is valamiféle energia-jellegű mozgatóról van szó.
Ezért egyelőre nyitott kérdésként kezeljük, hogy az „energia” mennyire lehet több szemléltető metaforánál a Világáramban. Elképzelhető, hogy a folyamatokat inkább a figyelem, az idő, a munka, a pénz, a technikai kapacitás, az érdek, a vágy, a félelem, a szeretet, vagy más jellegű erőforrások és késztetések tartják mozgásban. Az is lehet, hogy ezek maguk is kapcsolódó információs folyamatok. És az is lehet, hogy mindezek felfoghatók energiaként is.
Hasonlóképpen megvizsgálhatjuk az áramlatok mozgását valamilyen paraméterek mentén. Hogy bizonyos áramlatok felerősödnek-e, elérnek-e valamilyen csúcspontot, majd gyengülnek vagy átalakulnak. Kereshetünk ciklusokat, visszatéréseket és egymásra rakódó hullámokat. De nem indulhatunk ki abból, hogy minden folyamat szükségképpen hullámszerű, vagy hogy ugyanaz a törvény érvényes egy divatra, egy vallásra és egy gazdasági rendszerre.
A metafora hasznos, ha segít pontosabb kérdést feltenni. Ha mindent megmagyaráz, akkor valószínűleg semmit sem magyaráz meg igazán.
Hogyan dolgozunk?
Konkrét, ellenőrizhető és lehetőleg izgalmas történetekből indulunk ki.
Megvizsgálhatjuk egy zenei motívum útját, egy sci-fi ötlet átalakulását, egy filozófiai fogalom továbbélését, egy történelmi elbeszélés változatait, egy technológia elterjedését vagy két látszólag független folyamat találkozását.
Minden esetben hasonló kérdéseket teszünk fel:
Mi jött létre, és miből?
Mi mozog vagy adódik tovább?
Kik vagy mik vesznek részt a folyamatban?
Milyen csatornákon halad keresztül?
Mit változtat meg az út, a közeg és az emberi értelmezés?
Mi gyorsítja, lassítja, erősíti vagy gyengíti?
Hol ágazik el, hol kapcsolódik össze más folyamatokkal?
Mely részei egyediek, és melyek lehetnek általánosabbak?
Találunk-e hasonló mintázatokat más területeken?
Mit magyaráz meg a felállított modell, és hol vannak a határai?
Hol jelenik meg benne az emberi döntés?
Használható-e az így megszerzett tudás a gyakorlatban?
Az egyes példákból fokozatosan próbáljuk felépíteni a nagyobb képet. Nem előre eldöntött végkövetkeztetést akarunk igazolni. Ha egy vonzó elképzelés nem állja ki a források, az összehasonlítás vagy az ellenpéldák próbáját, azt is fontos eredménynek tekintjük.
Mit jelent itt a tudományosság?
A Világáram projekt nem új tudományágként vagy kész elméletként határozza meg magát. Transzdiszciplináris kutatási és ismeretterjesztő program, ami nagyon szép kifejezés, és nagyjából azt értjük alatta, hogy különböző területeken már megszületett tudást próbál egymás mellé helyezni, és megvizsgálni, milyen kapcsolatok vannak közöttük.
Kérdéseink több létező tudományterülethez kapcsolódnak. A kulturális evolúció például azt vizsgálja, hogyan adódnak tovább és változnak meg az emberek között a gondolatok, szokások és technológiák. A hálózatkutatás segíthet megérteni, milyen kapcsolatokon és befolyásos szereplőkön keresztül terjednek. A komplex rendszerek kutatása különböző területeken keres hasonló szerveződési mintázatokat. Kapcsolódhatunk a filozófiatörténethez, az innovációk terjedésének kutatásához, az információ filozófiájához, a rendszerelmélethez, a kognitív tudományokhoz és más területekhez is.
Természetesen a természettudományokkal is kereshetünk kapcsolatokat – de csak ott, ahol a kapcsolat pontosan megfogalmazható és ellenőrizhető. Attól, hogy két terület ugyanazokat a szavakat használja, még nem biztos, hogy ugyanarról beszél.
Munkánk során ezért igyekszünk világosan elkülöníteni az ellenőrizhető tényt, a forrásokra támaszkodó megfigyelést, az értelmezést, a logikai következtetést, az analógiát, a vizsgálható feltevést, a spekulációt, a szemléltető metaforát.
Keresni fogjuk a kivételeket és azokat a jelenségeket is, amelyek nem illenek bele a kialakuló képbe. Nem feltételezzük előre, hogy minden folyamat ugyanazokat a törvényeket követi. Éppen azt szeretnénk megtudni, hogy vannak-e ilyen törvényszerűségek, ha vannak, mik azok, ha nincsenek, akkor pedig… nos, akkor nincsenek.
A cél nem az egész világ megfejtése. Bár természetesen attól sem zárkózunk el teljesen.
Mire vállalkozunk?
Könnyű volna most azt írni, hogy megfejtjük az információáramlás dinamikáját, összekapcsoljuk az összes tudományt, megoldjuk a tudat problémáját, majd közérthető formában átadjuk az eredményt az emberiségnek, amely ettől rövid úton bölcsebbé és együttműködőbbé válik. (Tényleg könnyű volt ezt leírni.)
A valóságban nem tudjuk, hová jutunk. Lehet, hogy találunk néhány több területen is használható összefüggést. Lehet, hogy több, egymással kapcsolatban álló működésmód rajzolódik ki. Lehet, hogy a hasonlóságok egy része csak látszólagos. Az is lehet, hogy mindössze egy érdekes nézőpontot találunk, amelyből jó kérdéseket és gondolatébresztő történeteket lehet létrehozni.
Már ez utóbbival is elégedettek leszünk.
A Világáram projektnek akkor is van értelme, ha tágabb nézőpontból kezdünk rálátni azokra a folyamatokra, amelyekben nap mint nap részt veszünk.
Ha jobban értjük, hogyan terjed egy gondolat, talán tudatosabban dönthetünk arról, mit adunk tovább. Ha látjuk, hogyan alakítja a csatorna az üzenetet, jobban felismerhetjük a környezetünk hatását. Ha megértjük a csoportokban kialakuló visszacsatolásokat, könnyebben észrevehetjük, mikor sodródunk bele valamibe. Ha pedig felismerjük, hogy a saját gondolataink is hosszabb történetek pillanatnyi állapotai, talán másképp viszonyulunk egy csomó dologhoz: az eredetiséghez, a vitákhoz, önmagunkhoz, egymáshoz, a világhoz.
Nyilvános műhely
A Világáram nem csupán majdani cikkek és következtetések gyűjteménye, hanem nyitott kutatási és gondolkodási műhely.
A nagyobb kép valószínűleg menet közben fog kirajzolódni. Megmutatjuk a példákat, a forrásokat, a lehetséges kapcsolatokat, a kétségeket és a zsákutcákat is. Nemcsak az eredményeket szeretnénk közölni, hanem azt is követhetővé akarjuk tenni, hogyan jutunk el hozzájuk.
Várjuk az ellenpéldákat, a pontosításokat, a kapcsolódó kutatásokat és az új vizsgálati irányokat. Különösen értékes, ha valaki megmutatja, hol túl általános egy állítás, hol keverjük össze a metaforát a magyarázattal, milyen fontos tényezőt hagytunk figyelmen kívül, melyik tudományterület vizsgálta már az adott jelenséget, vagy milyen példa mond ellent a kialakuló elképzelésnek.
Olyan kérdéseket szeretnénk feltenni, amelyekre a valóság valóban válaszolhat.
Ez a szöveg is része annak, amiről szól
Van még egy fontos részlet: ez az alapdokumentum maga is információs folyamat része. Tehát amit vizsgálunk, az most is történik, és a vizsgálat közben folyamatosan történik.
Korábbi gondolatokat, fogalmakat, tapasztalatokat és kérdéseket kapcsolunk most össze. Bizonyos kapcsolatokat kiemelünk, másokat egyelőre félreteszünk. Olyan formát keresünk, amely érthető, továbbgondolható és elég nyitott ahhoz, hogy mások is beléphessenek a folyamatba.
A stílus sem semleges. Másként működik egy száraz és tudományos meghatározás, egy indulatos kiáltvány és egy kíváncsi, emberi hangú szöveg. A forma befolyásolja, hányan olvassák el, milyen hangulatban találkoznak vele, meg akarják-e cáfolni, folytatni, átalakítani vagy továbbadni.
Miközben az információ útját vizsgáljuk, mi magunk is alakítjuk ezt az utat.
Amikor pedig valaki elolvassa a szöveget, ő is a folyamat részévé válik. Találhat benne olyan kapcsolatot, amelyet mi nem vettünk észre. Felismerhet egy hibát. Ismerhet egy kutatást vagy ellenpéldát, amely más irányba fordítja a gondolkodást. Továbbadhat belőle valamit, átírhatja a saját nyelvére. Vagy egyszerűen elfelejtheti.
Ezért nem kész elméletet jelentünk be. Inkább csak megnyitunk egy kutatást.
Egyelőre nem tudjuk, egyetlen nagy működés különböző megjelenéseit látjuk-e, vagy sok különálló rendszer részben hasonló mintázatait. Nem tudjuk, hogy a Világáram végül elmélet, módszer, szemléletmód, közösségi műhely vagy mindezek valamilyen keveréke lesz-e. Vagy hogy lesz-e belőle valami.
Azt azonban már most is valószínűnek tartjuk, hogy semmi sem teljesen önmagában létezik. Gondolatok, formák, történetek, hitek, felismerések és döntések jutnak át egyik emberből a másikba, egyik rendszerből a következőbe, egyik korszakból egy másikba. Közben változnak, kapcsolatokat hoznak létre, és visszahatnak azokra, akik továbbviszik őket.
Valami mindig továbbáramlik.