500

Ez az 500. cikk a Jammeren. Kicsit büszkék vagyunk.

2014-ben, nyáron összedumáltunk páran, haverok (akkor még kollégák is), hogy kéne valamit csinálni. Volt, aki eleve újságíróként tevékenykedett, a többieknek vagy volt némi köze az íráshoz, vagy nem. Mondandónk meg terveink, azok voltak.

Szerettünk volna egy olyan felületet, ahol elmondhatjuk, amit gondolunk. Azt nem akartuk megmondani, hogy te mit gondolj, csak azt, hogy mi hogy látjuk a dolgokat. Filmekről, zenékről, könyvekről, meg mindenféléről, ami a szemünk elé kerül. Reklám- kritika- és b*szogatásmentesen, függetlenül, szabadidőnkben, jókedvünkből.

És ez azóta se változott.

Változott egy csomó más dolog. Például a nevünk. Eleinte Jam voltunk – részben egy pécsi kocsma neve után, ahol időnként előfordultunk, amíg be nem zárt, részben meg mert egyfajta laza jammelést műveltünk mi, csak írásban. Ekkor még a pecsma.hu aloldalaként üzemeltünk, onnan kisvártatva leválasztottuk magunkat, akkor váltottunk a jammer névre is. (Azért, mert a jam.hu domain foglalt volt.) Azóta van ez az arculatunk.

(Aztán ha lesz kedvünk, frissítünk ezen is.)

Négyen indultunk neki a szerkesztésnek, a cikkek írásának, ebből egyikünk hirtelen munkahelyet váltott (Balázs), ő összesen 2 cikket tett hozzá az 500-hoz – de még mindig kedveljük, és bármikor kedve volna újra írni, szabad a pálya. Aztán volt, aki a kezdeti lelkesedés után visszavett (itt meg a másik Balázsra gondolok, aki a Busi), ezzel együtt tőle is ugyanolyan szívesen vesszük a kisfilmjeit és cikkeit mindig, mint korábban. Tulajdonképpen ketten maradtunk törzstagok, a Flinter meg én. Közben becsatlakoztak többen is, ki rendszeresebben, ki csak néha-néha. Zozomommy arról, milyen nőnek lenni, meg világhíres fotókról és más érdekességekről, Ismeretlen Szerző is jött a hülyeségeivel, azokon mindig jól szórakozom, Muszakáta jógás cikkét rengetegen olvasták, Fruzska két minőségi cikket tett bele a közösbe, mindkettőt szerettem, és Sada is küldött egy tök érdekeset. Meg Krommer Balázs is tolt egy különleges vendégcikket a Whiplash-ról. Van, aki csak ötletet küld, aztán abból lesz cikk, vagy nem (Gazsi, Tuffi).

Vannak rovataink, annak a rendszerét se bonyolítottuk túl. Ha valaki szólt, hogy új rovat kéne, vagy ilyesmi, akkor csináltunk neki egyet.

Voltak és vannak sorozataink is. Némelyiket egy-egy ember vitt, másokat ketten felváltva írtunk, és tök jó dolgok kisültek belőlük. A kedvencem a híres rendezők reklámfilmjei, egyelőre.

Baromi sok rohadt jó rövidfilmet osztottunk meg veletek, sok trailert, rengeteg filmről mondtuk el, hogy mit láttunk benne, zenéről, hogy mit hallottunk benne, grafikusok alkotásait, plakátokat, fotókról meséltünk történeteket, meg minden.

Az elején még bennünk volt, hogy a napi két cikk a minimum, táblázatot vezettem róla, hogy tényleg minden napra jusson. Ez már rég nincs, és ezzel az utolsó kényszerféleség is megszűnt, teljes a lazaság. Néhány témát kerülünk, a politikát és a bulvárt, meg ilyen fölösleges hülyeségeket, de amúgy minden jöhet. Minőségben igyekszünk nem menni egy bizonyos szint alá, hanem inkább fölé. Akkor írunk és arról, amikor és amiről mondandónk van. Szabadság van.

És számomra elég nagy öröm, hogy ezzel a teljes szabadsággal, minden kötöttségtől mentesen, egy fillér és egy reklámbanner nélkül végigcsináltunk két évet, 500 cikket, csak azért, mert szerettük volna. Szerintem az ilyesmi elég ritka, pedig lehetne több is. Akadálya nincs. Egyszerűen azt csináljuk, amit szeretünk, és fektetünk bele energiát.

Ezt a feelinget szerintem meg is tartjuk.

Ráadásul nyitottak is vagyunk az újra – ha bárkinek mondandója, írása van, egész nyugodtan keressen meg, bármelyikünket, dumáljunk róla! Hátha ráérzel az ízére, és részese lehetsz a következő 500-nak.