A Különlegességre Éhezők Viadala – 3.

Az Éhezők Viadala befut

[su_note note_color=”#cbcbcb” text_color=”#ffffff” radius=”0″]Ez az írás olyan hosszú lett, hogy inkább fogyasztható méretű blokkokra bontva közöljük, mert azt gyanítjuk, hogy egyben úgysem olvasnád el. Összesen 7 részre szedtük, így lett belőle egy egész héten átívelő cikksorozat. (Ez sokkal jobban hangzik, mint az, hogy baromi hosszú.) Javarészt arról szól, hogy mi tesz sikeressé egy fiataloknak szánt (Young Adult/YA) könyvet vagy filmet, és bár tényleg megpróbál összeszedni néhány fontos összetevőt, tökéletes megfejtést ne várj. A téma sokkal inkább csak ürügyül szolgál, hogy beszélgessünk olyan dolgokról, mint felnőtté válás, különlegesség, műfaji jellemzők, történetmesélés, eredetiség, vagy akár (urambocsá, neadjisten, hogyispersze, mitisképzelekmagamról) érzések. Ha gondolod, csatlakozz a beszélgetéshez![/su_note]

Az előző rész

A következő rész 

 

A fecsegőposzáta lenyomja a vérfarkast

 

Hogy a Twilight saga sikerét mi okozta, arra – mélyebb ismeretek hiányában – csak tippelni tudnék (igazság szerint nem nagyon követtem a fejleményeket). Gondolom, a mindenkori fiatalkori problémák megjelenése, az már alapnak elég jó. Ha csak ennyit tud egy film, abból még lehet akár jó film is (lásd: Juno), de divatirányzathoz kevés. Az újjáélesztett vámpír- és vérfarkasromantika, és a jóképűnek mondott, izmos felsőtestű srácok a lányok kedvéért (és a csinosnak mondott lányok az esetleges fiúnézők kedvéért) együtt már elég különleges körítés volt hozzá. Túl sok újdonságot nem tartalmazott a recept, meglévő, régi, jól bevált alapanyagból válogatott és kevert valami újszerűség látszatát keltőt.

Mindent összevetve elég szép pályát futott be. Hamar felemelkedett, fent volt egy darabig (ebben a mémgyártásnak és a közutálatnak ugyanolyan fontos szerepe volt, mint a rajongásnak és magának a történetnek), aztán szép lassan lecsengett.

Így megy ez.

Voltak bőven jelentkezők a divathullámvasút meglovagolására, köztük vámpíros történetek (Byzantium, Vámpírkadémia (oké, tudtuk, hogy valami ilyesminek jönnie kell, na de akkor is… most komolyan… miért?)), valamint a Twilight sorozat írónőjének új könyveit is megpróbálták adaptálni (A burok), mérsékelt sikerrel. Megpróbáltak lecsapni az általános és egyre terjedő zombiőrületre is (Eleven testek), de az ultimate nyertes végül a Hunger Games / Éhezők viadala lett.

(Ha a sorozatokat nem számítjuk. És most ne számítsuk, csak megbonyolítaná a helyzetet.)

Szóval éppen ez az aktuális trend, jelenleg is tart, és a fő-filmsorozat mellett rengeteg jó-rossz utánzatot termel. Nem csoda, mindenki ki akarja venni a részét a jóból.

Most épp ott tartunk, hogy az Éhezők viadala trilógiából két részt már bemutattak, a harmadik részt – immár mondhatni, a hagyományoknak megfelelően, arccal a kassza felé – két részre osztották, hogy tovább tartson a pénzeső, és nemsokára jön a két utolsó részből az első. Ez itt a trailere:

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=Kh9RBaNdOJE” width=”640″ height=”440″]https://www.youtube.com/watch?v=QUm04OmjZMA[/su_youtube]

(A trailer legmegosztóbb momentuma nyilván az, ahogy Katniss lenyilazza a repülőket – én nem tudom, miért verte ki ez a biztosítékot sokaknál, a Rambo ezt a harcmodort már sok-sok évvel korábban bevezette a filmvászonra…)

Ugyancsak könyvadaptációról van szó, mint annyi korábbi és későbbi esetben (Harry Potter, Twilight, Divergent, Csillagainkban a hiba stb.), és ugyancsak nő írta, mint a legtöbb előbb felsoroltat. Érdekes, hogy mintha a női szerzőknek jobban menne ez a pálya.

Viszont az látszik, hogy erősen felhasználóbaráttá van varázsolva a sztori a vászon számára. Mindent elmond erről, hogy a film egyik legtöbbet kritizált vonása Katniss alakja. Komolyan. Jennifer Lawrence ugyanis – a kritikusok szerint, tehát ez nem az én véleményem – túlságosan nőies. Legalábbis ahhoz képest, hogy a karakter, akit játszik, 16 éves, és éhezik.

Ez, ugye, egy igen fontos momentum a történetben: az éhség, ami kiszolgáltatottsághoz vezet, ami behódoláshoz vezet. Komoly téma. Az éhség, ami alkalmas arra, hogy megtörje, rabszolgává tegye az embert.

JLaw viszont láthatóan jó formában van, és ezt sokan egyenesen veszélyesnek tartják, hiszen ezzel nem mutat túl jó példát a fiataloknak, hogy ugyanis az éhezés és a szépség nem zárja ki egymást. Sőt.

Ez igazából nagyobb probléma, mint amekkorának első blikkre tűnhet, ha tudjuk, hogy a bulímia és az anorexia nervosa egyre elterjedtebb pszichés betegségek, melyek elsősorban pont ezt a korosztályt, és legnagyobbrészt pont a nőket érintik, veszélyeztetik. Valamint a halálozási arány igen magas, (anorexiánál) elérheti a 8-9%-ot is. Szóval nem tréfadolog.

Ugyanakkor pont a filmadaptáció kozmetikázása, higítása az, ami ugyanennek a hatásnak ellene is megy: sokkal kevesebb hangsúlyt fektettek arra, hogy Panem társadalmi berendezkedését ábrázolják, hogy az elnyomást és a társadalmi különbségeket és a hasonló finomságokat bemutassák. Felvázolják ugyan a díszleteket, de azért annyira nem erőltetik meg magukat azok részletezésével. Így aztán annak sincs különösebb jelentősége, hogy éhezés van, meg bányákban dolgozó szerencsétlenek vannak, miközben a világot uraló erők a legnagyobb luxusban élnek. Vagyis, persze, valamennyire fontos ez is, de inkább csak azért, hogy legyen indoka a felkelésnek később.

Szóval érdekes látni, ahogy a filmstúdiók megpróbálnak a lehető legóvatosabban közelíteni a nyersanyaghoz, nehogy nagyon mellélőjenek a célcsoportra való tüzeléskor. Nehogy bárkit felbosszantsanak. Nehogy bárkit megijesszenek. Igyekeznek biztosra menni.

• A hangsúlyok eltolásánál is jól látszik ez: társadalomkritikáról az akcióra tolódik finoman a hangsúly,
• a hősök megalkotásában (és ideálok megteremtésében) is: az éhezés ábrázolását lazán kiváltották egy szép csajjal, gondolván, hogy arra többen lesznek kíváncsiak (ami valószínűleg be is jött),
• meg az ábrázolásmódnál is: sokkal kevésbé naturalista, mint azt sokan elvárták volna. Ugyan elég sokkoló már maga a tény, hogy gyerekek ölnek gyerekeket, mégis többen felrótták a filmnek, hogy finomkodik az erőszak ábrázolásánál. De hát figyelni kellett a korhatár besorolás miatt. Az milliókat számít. Nem csak nézőszámban, dollárban is.

Ugyanakkor itt legalább van valami mélyebb és érettebb üzenet megfogalmazására tett kísérlet, ha mégoly óvatosan is vezetik elő, szemben igen sok YA filmmel. Ezt én biztató kezdetnek veszem. Talán látják a filmes fejesek is, hogy attól még, hogy mellesleg mondanivalója is van, még lehet sikeres egy fiataloknak szánt széria.

És ha már erőszak, emlékezzünk meg egy pillanatra a Battle Royale-ról. Már csak Takeshi Kitano iránti tiszteletből is.

Nem kell túlságosan geeknek lenni ahhoz, hogy tudjuk, a Battle Royale volt előbb. 12 évvel előbb. Ráadásul japánban. Most, hogy Katnissal újra divatba jött a diákok közti konfliktusos helyzetek gyilkosságokkal való megoldása, illetve a gyerekek életre-halálra szóló versenyeztetése, a BR reneszánszát éli ugyan, mégse lehetett annyira népszerű, nem róla szólnak a hírek, nem ezért őrül meg a világ minden második fiatalja. Pedig a témája nagyon hasonló, van hozzá regény is, a film is eléggé rendben van szerintem, aztán mégse.

• És ennek az az egyik fő oka, hogy túl korán jött.
• Másodsorban az se mindegy, hogy japánból – bár jó eséllyel egy amerikai remake se vitte volna sokra akkor.
• Harmadrészt túl véres. 18-as karikás (míg az Éhezők viadala 12-es), tehát sokkal szűkebb réteg láthatta volna. Ha finomítanak rajta a besorolás miatt, azzal csak a lényegét veszítette volna el – itt ugyanis, bár folyik róla vita, az erőszak ábrázolása nem egészen öncélú szerintem.
• Negyedrészt pedig sokkal erősebb társadalmi-morális üzenete van, mint amit az amerikai filmipar egy blockbuster esetében valaha is meg merne kockáztatni. (Bár ugye vannak biztató jelek.)

Szóval nagyon nem mindegy az időzítés sem, legalább olyan fontos, mint a téma, a feldolgozás módja, a hangulat és a karakterek. Ugyanaz a sztori tíz évvel korábban vagy később lehet, hogy nem üt akkorát. Gondolj csak bele: ha most próbálkozna be valaki az Amerikai ninjával, mekkora sikere lenne vajon? (Aztán… a franc tudja. El tudok képzelni olyan forgatókönyvíró-rendező-főszereplő triót, ami elviselhetővé tudná tenni ezt a borzasztó ötletet.)

 

(folyt. köv.)

Az előző rész

A következő rész