A Különlegességre Éhezők Viadala – 4.

A különlegesség, az eredetiség meg az utánzatok

Ez az írás olyan hosszú lett, hogy inkább fogyasztható méretű blokkokra bontva közöljük, mert azt gyanítjuk, hogy egyben úgysem olvasnád el. Összesen 7 részre szedtük, így lett belőle egy egész héten átívelő cikksorozat. (Ez sokkal jobban hangzik, mint az, hogy baromi hosszú.) Javarészt arról szól, hogy mi tesz sikeressé egy fiataloknak szánt (Young Adult/YA) könyvet vagy filmet, és bár tényleg megpróbál összeszedni néhány fontos összetevőt, tökéletes megfejtést ne várj. A téma sokkal inkább csak ürügyül szolgál, hogy beszélgessünk olyan dolgokról, mint felnőtté válás, különlegesség, műfaji jellemzők, történetmesélés, eredetiség, vagy akár (urambocsá, neadjisten, hogyispersze, mitisképzelekmagamról) érzések. Ha gondolod, csatlakozz a beszélgetéshez!

Az előző rész

A következő rész

 

Te más vagy, mint a többiek!

 

Mit tud az Éhezők viadala, amit a többi versenytársa nem? (Jobb.) Miért pont ez, és nem más sztori futott be? (Jobb.) És mire következtethetni mindebből? (Fogalmam sincs.)

Talán nézzük meg azt először, milyen környezetbe született. 2012-ről beszélünk, akkor jött az első rész a mozikba. A rengeteg komolytalan rivális mellett talán ha két komoly akadt. Ha nem is ugyanazon a zsáneren belül, de a mozipénztáraknál legalábbis. Az egyik a(z eddigi) utolsó Batman film volt, A sötét lovag: felemelkedés, a másik az Avangers / Bosszúállók. Mindkettő képregénymozi. Mindkettő szépen is teljesített. Az egyik egy sorozat befejező része volt, a másik egy képregény-univerzum osztálytalálkozó-filmje. Mindkettő körül megfelelő hype keletkezett és hullámzott, termelték is a bevételt, és a maguk műfajában baromi szórakoztatóak voltak.

A szórakoztatáson kívül mást nem is nagyon tudtak, az igaz. Túlságosan mély üzenetük sem volt. Hol jobban, hol felületesebben felépített karaktereikkel elég nehéz lehetett azonosulni a fiataloknak (Batman konkrétan megöregedett, a Bosszúállók meg túl sokan voltak), de hátradőlve élvezni azt, ahogy a karakterek látványos akciókban mentik meg a világot, valószínűleg kellemes kikapcsolódás lehetett.

És még egy fontos jellemző: ezek a karakterek ismerősek voltak. Láttuk már őket, különböző formákban, tudjuk, kik ők, tudjuk, mire képesek, mit várhatunk el tőlük – és mindezt ezekben a filmekben jellemzően meg is kaptuk.

Szóval kényelmes és biztonságos megoldás jelentettek, tutira mentek. Nolan nem is akart mást, részéről befejezettnek tekintette a Batman-trilógiát, és elköszönt tőle – másfelé indult el, a csillagokat vette célba – , csak előbb még ezt odatette. Az újítása, hogy a szuperhőst közelebb hozza a valósághoz, mint korábban bárki, működött, de kábé ennyi volt benne, nem több. A Marvel Avangers univerzumában pedig maradt még bőven puskapor, el is fogják mind durrogtatni, ez fixre vehető. Jól beosztják, igazán nagyot szólni valószínűleg egyik következő epizód sem fog. Olyan ez, mint a hosszú távú befektetések, alacsony kockázattal. Beteszed a pénzed, és tudod, hogy elkamatozgat majd szépen egy ideig, de senki nem fog hozzácsapni néhány milliót csak úgy, jófejségből.

A divathullámot elkapni viszont sokkal inkább hasonlít a szerencsejátékhoz. Van benne némi kockázat. Sokan próbálkoznak, de keveseknek sikerül.

2012-ben is többen rápróbálkoztak. Lehetett volna menőség – a legénybúcsús filmek mintájára – a lánybúcsús filmekből (LánybúcsúKoszorúslányok), nem lett. Az aktuális kedvencekre is próbáltak építkezni (Miley Cyrus szerepelt a LOL című filmben – hallott róla bárki is?), nem jött be. A vámpírokat sem vetették még el teljesen (jött Abraham Lincoln vápírokat vadászni, meg ott volt a Byzantium is), de semmi. Bejöhetett volna sci-fi vonalon például a John Carter, ami egész jó film volt szerintem, mégsem jött össze. Alakulgat valami új stílus a klasszikus mesék fantasy-jellegű feldolgozásaival (pl. Hófehér és a vadász, vagy A lány és a farkas), egyelőre azonban nincs átütő eredmény, pedig elég logikus folytatása lett volna a Twilight-féle stílusnak. (Bár lehet, hogy pont ez tett be nekik, nem tudom.) Jöttek újabb musical-filmek, majd eltűntek csendben. És így tovább.

Hogy mindezekhez képest mit tud Katniss? Nézzünk pár gyors tippet.

  • Új. Nem a megszokott sztori, nem a sokszor ismételt motívumok (vagy ha azok, ügyesen álcázva), hanem valami olyasmi, ami a többség számára más, mint amihez szokva van. Vagyis különleges.
  • A világ, amiben játszódik, a hatalom, ami ellen Katniss harcol, elnagyolt ugyan, de azért baromi ismerős.
  • A főszereplővel könnyű azonosulni. Lentről jön, saját erejéből kerül egyre feljebb, szimpatikus céljai, emberi problémái vannak.
  • Mégis van benne valami különleges, amiért róla szól a történet, nem másról. Kiválasztják, vagy eleve kiválasztott? Veleszületett tulajdonságai teszik különlegessé, vagy csupán átlagon felüli kitartása emeli ki a többiek közül? Szabadon választható.
  • Az alapmotívum – gyerekek harcolnak gyerekek ellen, legalábbis eleinte – elég sokkoló ahhoz, hogy felkapjuk rá a fejünket. Ilyen szituációba az ember szívesen képzeli bele magát: vajon én hogyan reagálnék? Kinyírnám-e a legjobb barátomat, vagy megpróbálnám kijátszani a rendszert, hogy ne kelljen? Nyugtalanító kérdések ezek, tabukat döntögetnek.
  • Azért annyira nem mélyednek el a filmek ezen kérdések feszegetésében, hogy az túlságosan kényelmetlenné váljon a moziban üldögélő, gyanútlan fiatalok számára.
  • Nem értek nagyon hozzá, de azt mondják, elég jók a színészek is. A színészválasztás szerintem frankó.
  • Stb.

 

Született aztán jó néhány film, amik mind ugyanezt a sémát igyekeznek utánozni.

Ott van például a Divergent / A beavatott. Ebben a háború utáni, látszólag jól működő társadalom tagjai, személyiségük jellemző vonása alapján, öt  csoportra vannak osztva: Bátrak, Őszinték, Önfeláldozók, Barátságosak és Műveltek. Minden csoport más feladatot lát el. Míg az Önfeláldozók saját érdekeiket háttérbe szorítva vezetik a társadalmat, a Bátrak a rendért és biztonságért felelnek, és így tovább. Vannak azonban olyan különleges emberek – például főszereplőnk, a 16 éves Tris is -, akik egyik osztályba sem sorolhatók be (vagy mindegyik osztályba besorolhatók), ők az elfajzottak, akik állítólag veszélyt jelentenek a  hatalomra. Pedig nem is. Tris rájön, hogy a veszélyt egészen más jelenti, és indul is a harc. (Jaj, elfelejtettem mondani: szerelmes is lesz!)

(Nem egy bonyolult történet, és messziről bűzlik, hogy fiataloknak gyártották, úgy értem, annyira nyilvánvaló… és nekem mégis működött valamiért. De ezt sose fogom bevallani, persze.)

Aztán ott a Giver / Az emlékek őre. Idillinek látszó, jól felépített  jövőbeli társadalom, ami persze hazugságra és manipulációra épül. Egy fiatal srác megtudja ezt, és megpróbál fellépni a hazugságok ellen. Stb. (És szerelmes lesz!)

(Ez a monokróm világ, ez egész jó ötlet volt szerintem… aztán nagyjából ennyi. Ez a szintű szájbarágás, ami ebben van, az szinte fájdalmas volt nekem. Ettől még a fiatalabb és kevésbé szigorú közönség akár bírhatja, bár nem hiszem, hogy volna élő ember, aki a befejezést megbocsátaná a film készítőinek.)

Vagy a Maze Runner / Az útvesztő. Ez egy új cucc. Itt is valamiféle sci-fi világ van, egy csapat srác kerül kiszolgáltatott helyzetbe: emlékeiket kitörlik, és egy halálos útvesztővel körülvett térségben találják magukat, ahonnan látszólag nem lehet élve kijutni. Már fel is adják a reményt, de aztán egyrészt ott van Thomas, a főszereplő, aki ezt nem hagyja, másrészt meg felbukkan egy lány is, természetesen. Izgalom, akció, stb. (Szerelem. Gondolom.)

(Ez innen nézve elég izgalmasnak tűnik. Én kíváncsi vagyok rá.)

Szóval erősen látszik, hogy ugyanazokból az alapanyagokból építkeznek ezek. Nem-olyan-távoli jövő. Baromi ismerős világ. A felnőttek/elnyomók/akárkik uralma. Mesterséges világrend. A lázadás az uralkodó réteg (felnőttek) ellen. Izgalom. Az fontos. Fiatal főhős, aki akár te is lehetnél. Valaki, aki átlagosnak látszik, mégis különleges.

Az utánzatoknak egyetlen nagy hátrányuk mindig is lesz azzal szemben, amit utánoznak: az eredetiség hiánya. Ha nincs bennük eredetiség (vagy legalábbis nincs jól leplezve a nyúlás, vagy nincs olyan szerencséjük, hogy az eredeti mű kevéssé ismert), akkor nem is múlhatják felül azt, amit utánoznak. Az itt felsorolt három film közül az első kettő nem is nagyon erőlködik ezen. Sőt, Az emlékek őre mintha mást se csinálna, mint hogy felmondja a leckét, a lehető legkevésbé félreérthető módon, nehogy valami félremenjen. (“A felnőtteket nem lehet megkérdőjelezni.” “Az érzések rosszak.” “Tényleg? Ne már! Harcoljunk!”) Látszólag egyedül Az útvesztőnél próbáltak meg némi saját ötletet belecsempészni a koncepcióba.

Mondjuk nem is nagyon céljuk, szerintem, az újítás, az eredetiség. Sokkal inkább az, hogy kihasználva a divathullám felfutási szakaszát, nem túl nagy energiát beletolva, összeszedjék, ami jut. Kicsit mint a Reobek cipők, Adibas zoknik és Naik pólók, hogy brandet építeni már nem kell, csak valami hasonlót ráírni a termékre, és vigyázni, nehogy lebukjunk.

Jó, persze, erősen túlzok.

De az biztos, hogy az eredetiség (vagy annak látszata) fontos. A különlegességnek kulcsszerepe van, mind a stílus eltalálásánál, mind pedig a főhős karakterénél.

Hogy mennyire könnyű eredetit alkotni… az más kérdés.

 

(folyt. köv.)

Az előző rész

A következő rész

oszd meg!