A Különlegességre Éhezők Viadala – 1.

Az egyéniségről és a felnőttkor küszöbéről

[su_note note_color=”#cbcbcb” text_color=”#ffffff” radius=”0″]Ez az írás olyan hosszú lett, hogy inkább fogyasztható méretű blokkokra bontva közöljük, mert azt gyanítjuk, hogy egyben úgysem olvasnád el. Összesen 7 részre szedtük, így lett belőle egy egész héten átívelő cikksorozat. (Ez sokkal jobban hangzik, mint az, hogy baromi hosszú.) Javarészt arról szól, hogy mi tesz sikeressé egy fiataloknak szánt (Young Adult/YA) könyvet vagy filmet, és bár tényleg megpróbál összeszedni néhány fontos összetevőt, tökéletes megfejtést ne várj. A téma sokkal inkább csak ürügyül szolgál, hogy beszélgessünk olyan dolgokról, mint felnőtté válás, különlegesség, műfaji jellemzők, történetmesélés, eredetiség, vagy akár (urambocsá, neadjisten, hogyispersze, mitisképzelekmagamról) érzések. Ha gondolod, csatlakozz a beszélgetéshez![/su_note]

 

– Ti mind egyéniségek vagytok!

(- Én nem!)

 

Azt nem tudom, mióta létezik a YA, vagyis Young Aduld (fiatal felnőtt) kategória (vagy zsáner?) a szórakoztatóiparban, az okosok valamikorra az 1920-as évekre teszik, hogy egyáltalán felmerült, hogy a fiatalság egy külön csoport, külön rétegként is kezelhető. Viszont korábbról nem rémlik, hogy ennyire felkapták volna ezt a vonalat, mostanában viszont másról sem hallani. Szóval ez vagy új fejlemény, vagy csak nem figyeltem nagyon oda eddig, nem tudom. Azt a már-nem-gyerek, még-nem-felnőtt korcsoportot jelöli – némi laza átfedéssel a még-azért-gyerek és már-fel-kellett-volna-nőnie korosztállyal -, amit oly könnyen és hatásosan meg lehet célozni könyvekkel, mozifilmekkel, sorozatokkal, és a hozzájuk árukapcsolt termékekkel. Ez egy erősen piacérzékeny, erősen fogyasztó réteg. Érdemes rájuk építeni.

Egyébként jövőt is, nem csak piacot.

Eltalálni az igényeiket viszont nem olyan egyszerű. Igencsak különleges érzék – és, felteszem, szerencse – kell hozzá, hogy a nagy stúdiók ráérezzenek, mi lesz a következő nagy befutó. Mert nyilván megy a találgatás, a piackutatás, de még a kristálygömb is előkerül szerintem (dollármilliókról van szó, nem hinném, hogy szívbajoskodnak, minden eszközt bevetnek). Sőt, a befolyásolás is, ne legyen kétséged felőle. De azért ez mégiscsak egy elég széles réteg, ami ráadásul folyamatosan mozog, fejlődik, változik, kapcsolatban van a világ többi részével. És mint minden hatalmas rendszernek, ennek is jobbára kiszámíthatatlan a viselkedése.

Arról nem is beszélve, hogy nem csak a piacra érzékeny, hanem minden másra is. Ha épp a felnőttkor küszöbén vagy, pontosan tudod, miről beszélek. Ha már kicsit idősebb vagy, még emlékezhetsz, hiába próbálod elfelejteni. Ha pedig sokkal idősebb vagy, most jó eséllyel úgy csinálsz, mintha nem emlékeznél – de majd eszedbe juttatják a gyerekeid, vagy valaki más gyerekei, akik szembejönnek az utcán. Ők azok, akiknek a lehető legritkább esetben tetszik a rendszer (akármilyen rendszer – de azért leginkább a szüleik rendszere), akik keresik a helyüket a világban, és nem hiszik el, hogy már megtalálták (te már elhiszed? akkor megöregedtél), akik kipróbálnak mindenfélét, igyekeznek elveszni bármiben, akármiben, de tényleg, legyen az punkzene, cybertér, Erasmus, Ibiza, sport, drog, hipszterség, beállni egy terrorszervezetbe katonának vagy önkénteskedni egy kutyamenhelyen.

Szóval ez egy nagyon érzékeny időszak. Ráadásul nagyon könnyű elfelejteni abból a magasságból, ahol a nagy döntések születnek, hogy ez nem egy massza, hanem egyéniségekből áll. Legalábbis egyelőre. Mindent megtesz majd a társadalom, hogy rövid úton masszát csináljon belőlük, de itt még pont a határon mozognak. Sőt, talán ebben a korban érzik meg igazán, hogy elveszíthetik ezt, hogy különbözőnek lenni se nem baj, se nem jó, hanem egyszerűen természetes. A suli, később a munkahely uniformizál, a szülők meg jót akarnak neked, nem akarják, hogy sérülj – tehát bátorítanak, hogy uniformizálódj. Fontosabb lesz, hogy a többiek szerint melyik a menő zene, mint az, hogy mi tetszik igazából – aztán vagy te is sztárolod az aktuális kedvencet, vagy direkt nem, de ettől még ugyanaz határoz meg, csak az előjel ellenkező. Az a srác, akiről gondolod, hogy vagy, hirtelen veszélybe kerül. A gyerekkori felszabadultság egyre inkább gyerekességnek tűnik, és az ismeretlen felnőttvilág árnyéka már rávetül a mindennapokra meglehetősen baljóslatúan, annak minden felelősségével és egyéb furcsaságaival együtt. Amikről van ugyan némi fogalmad, hisz folyamatosan látod azt a saját nézőpontodból, mégse ismered első kézből, hisz nem vagy benne, így aztán félsz tőle, szorongsz, és megpróbálod előre kitalálni, hogy hogy lesz majd. Vagy igyekszel nem tudomást venni róla, az is egy megoldás. Illetve az se megoldás.

Igazából nem is nagyon van megoldás.

Nem ez az első igazán nagy törés az életünkben. Ha csak a születést vesszük, már az elég meredek dolog, de aztán ott van még egy pár, például a pubertás, csak hogy egy időben nem túl távoli példát említsek (ami gyakran átfedéssel jelenik meg ezzel, csak hogy ne legyen annyira egyszerű), amikor egyszer csak úgy meglepnek minket a hormonok, hogy azt se tudjuk, mit csináljunk velük (bár azért előbb-utóbb lesznek erre nézve ötleteink). És így tovább. De ez, a gyerekkor és felnőttkor határa, ez egy olyan szakasz, amikor borzasztó érzékennyé válunk, amikor nagyon megváltoznak körülöttünk a dolgok, és épp ezért minden kapaszkodó jól jön.

Plusz még az is fontos tényező, már a szórakoztatóipar szempontjából, hogy ekkora már jól képzett, anyagi javak felett rendelkező, bátor piaci fogyasztók vagyunk. Van vásárlóerőnk, vagy mi. Hurrá. (És ez nem a mi szupererőnk, hanem a piacé, csak nálunk tartja, mert úgy éri meg neki jobban.)

De pont a réteg érzékenysége az, amiért nem csak célozni érdemes őket, meg bombázni, meg keresni rajtuk – hanem figyelni is rájuk. Mert abból, ahogy például a könyvekre vagy filmekre reagálnak, hogy mi pattan le róluk, mit szeretnek, kiolvasható az is, hogy mi az, ami hiányzik nekik, mit utálnak, mit szeretnének, és hogy szerintük mi a baj a világgal, úgy általában.

Na és ez az, ami engem igazán érdekel. Hogy mitől lesz az egyik történetből siker, mi az, ami megfogja a közönséget, mitől függ, hogy éppen melyik stílus, világkép, tematika kerül a fiatalok falaira poszter formájában, illetve újabban háttérképnek az okostelefonjaikra. Ezt egyfajta értékmérőnek is lehet akár tekinteni. Lemérni a lázát a világnak.

 

(folyt. köv.)

A következő rész