Szemforgató – A szex és Lucia

Julio Medem: A Szex és Lucia / Lucía y el sexo (2001)

Julio Mendem filmje egyik pillanatban felemel, a másikban darabokra tör. Miközben nézed, a szexualitáshoz kötődő minden már átélt érzésedet újra megtapasztalhatod a szégyenlősségtől a játékosságon át az elsöprő vágyig. Mindemellett megemlíteném, hogy nem is igazán a szexről szól. Pedig annak ábrázolása gyakran elég direkt a vásznon, ám azt csak néhányszor érezzük öncélúnak. Ha valakinek nem világos a kendőzetlen szexualitás és a lelketlen pornó közti nagyon is éles határvonal, ezután a film után talán megérti a különbséget.

[su_youtube url=”https://www.youtube.com/watch?v=_6Apt6CscGo” width=”640″]

A kritikusok a film cselekményét vitatták a legtöbbet, mert hát azt nem annyira egyszerű követni. Szerintem nem is feltétlenül kell, de ez csak az én véleményem. A film alaphelyzete, hogy a címszereplő Lucia nem annyira tehetséges író barátja öngyilkosságot követ el, aminek következtében kómába esik. A forgatókönyv szerint hősnőnk lecsúszik arról a nem elhanyagolható információról, hogy barátja túlélte az öngyilkossági kísérletet. Ez a kiindulási pont.

Innentől válik bonyolulttá a film befogadása. Van, aki szerint a kómába esett író fejében járunk, más értelmezés szerint annak regényeiben, de van aki Lucia valóságát látja, vagy épp az ő felejtésének lelki folyamatait kivetülve a vászonra. Szerintem ezek keverékéről van szó. Ebből szövi Mendem útvesztőjét, hogy végül magunk se tudjuk, hol járunk épp.

A cselekmény, ahogy az a fentiekből sejthető, nem lineáris, és az átláthatónál több szálon fut. A nyitáshoz képest egyaránt mozdulunk a múltba, a jövőbe, vagy épp a képzelet világába.

Aztán megpróbáljuk másként.

Ha egyszerűsítünk, és miért ne tennénk, akkor a cselekmény a kiindulási pontból előre halad, a múlt képei pedig csak Lucia emlékei, melyek segítenek feldolgozni és elfogadni az őt ért veszteséget. Ez így működik is, amíg a szürreális írói képzelet bele nem zavar elképzelésünkbe. Meg a lehetséges párhuzamos valóságok.

Egy átlagos moziban ezek a körök egyenként, vagy egy közös végpontban bezárulnának. Itt nem ez történik. A körök nem tesznek mást, mint újraindulnak. Mindehhez a történet súlypontját is úgy dobálja a forgatókönyvet is jegyző rendező kénye-kedve szerint egyik drámai szituációról a másikra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

A zavarkeltés szándékos, célt is ér.

Számtalan módon értelmezték a nézők a látottakat, és nincs két ember, aki a film megtekintése után egyformán írná le, mit is látott. Hogy a film végén kapunk-e megnyugtató lezárást? Nem állítanám. Ennek ellenére működik.

A helyenként túlexponált digitális képeken kívül nekem semmi nem zavart be a moziélménybe. Az, hogy nincs egy univerzális értelmezés, egyáltalán nem baj. Legalább kicsit észrevesszük, mennyire a szubjektum határoz meg minden egyes nézőt, mennyire mást hámoz ki minden egyes ember ugyanabból a tartalomból saját szűrőjén át.

A sok lehetséges variáció keltette zavart a kritikusok egy része kifogásolta, szerintem szándékolt része a film teremtette hatásnak, és hatás az van. Aki ezt megkérdőjelezi, azzal komoly problémák vannak.

A film a nézőket és a kritikusokat egyaránt megosztotta, de az biztos, hogy aki szerette, az rajongva tette ezt.

Néhány szó a jelképekről. A hold, a nap és a tenger mind a rendező szürreális mesevilágát szolgálják, aki van annyira telhetetlen, hogy egy jó adag szimbolikával is nyakon önti az amúgy sem igazán követhető képfolyamot, mert ha már gondolkodni kell, kelljen több síkon, és nagyon. Mindenesetre a természet ereje egyértelműen hat a szereplőkre.

A rendezőt korábbról Az északi sarkkör szerelmeseinek köszönhetően ismertük, ami kitűnő, de Lucia története óta hiába forgatott még négy játékfilmet, azok már meg sem közelítették azt. Érdekesség, hogy a rendező akkori barátnője, Montze Sanz volt az art director, Medem neki is ajánlotta a filmet.

Kiko de la Rica operatőr nevét már csak azért is leírnám, mert tök jól hangzik, de a képei is indokolják, hogy megemlítsük. A rendezőre kikiáltott szerzőiséghez nagyban hozzájárult az ő semmihez nem fogható, sajátos ízű munkája is.

A 2001-ben 26 éves Paz Vega ügyes választás volt a főszerepre, könnyű vele azonosulni, egyszerre bájos és érzéki. Nem mintha a többi színészre panaszkodni lehetne. Az ő játékuk is sokat ad hozzá, hogy a Szex és Lucia azon ritka mozik egyike amiben nem csak feloldódik a néző Medem képzeletében, hanem személyes valóságát is meglátja. Olyan fontos dolgokat az életéből, amiket a mindennapok árnyéka túlságosan eltakar. Legalábbis én ilyesmit éreztem.

Ajánlom! Ha nem is mindenkinek.