Csakhogy ez a történet abban a formában, ahogyan ma ismerjük, sokáig egyáltalán nem létezett. Rengeteg más változatban azonban igen. Bizonyos értelemben hasonló dolog történt vele, mint a vámpírokkal – de azért van ebben az áramlatban is olyan tanulság, ami talán új elemekkel bővítheti a Világáram szemléletmódját.

Arthur történetének hozzávalói, szereplői, tárgyai és eseményei különböző évszázadokból származnak. Vannak köztük olyanok, amik már az általunk ismert legkorábbi hagyományban is jelen voltak, másokat sokkal-sokkal később adtak hozzá. Néhány szereplő régen központi jelentőségű volt, ma viszont szinte senki sem emlékszik rájuk. És olyanok is vannak, akik évszázadokkal később érkeztek, mégis nélkülözhetetlenné váltak.

Hogy történhetett mindez? Mi dönti el, hogy egy történetnek melyik részei maradnak fenn, mik változnak meg, és mik tűnnek el? Arthur király több mint ezeréves története különleges lehetőséget kínál arra, hogy megfigyeljük ezt a folyamatot.

Egy hős, akiről alig tudunk valamit

Arthur történetének kezdetei – ahogy azt talán az eddigi kultúrtörténeti nyomozásaink alapján sejthetjük – meglehetősen homályosak. Azt például nem tudjuk biztosan, létezett-e olyan valós történelmi személy, akinek az élete és története a legenda alapjául szolgált.

A legkorábbi megbízhatóan datálható, Arthurt név szerint említő szöveg a 9. században összeállított Historia Brittonum, vagyis A britek története. Ebben Arthur még csak nem is király, a szöveg hadvezérként említi, aki tizenkét csatában vezette a briteket a szászok ellen. A történet egyik legismertebb eseménye a badoni győzelem, amelyhez a későbbi hagyomány is vissza-visszatér.

Más, hasonlóan korai szövegekben Arthur neve legendás harcosként vagy hősként bukkan fel. A Y Gododdin című walesi költemény egyik sora például úgy dicsér egy másik harcost (bizonyos Gwawrddur nevűt), hogy bár nagyszerű tetteket vitt véghez, azért mégsem volt akkora harcos, mint Arthur.

Annyit mindenesetre láthatunk, hogy Arthur neve már jóval azelőtt ismert lehetett, mielőtt a ma ismert lovagos-királyos, kicsit misztikus gondolatkör kiforrta volna magát. Egy kiemelkedő hős képe élt a brit hagyományban, amelyhez különböző elbeszélések kapcsolódhattak.

Illusztráció:
Képzeljük el, hogy ezer év múlva valaki megpróbál rekonstruálni egy történetet néhány, számukra régi (számunkra mai) töredék alapján. Az egyik szerint egy réges-régi nagyvárosában élt egy különös, hősi alak, akit Batman néven illettek. Egy másik néhány nevezetes tettét sorolja fel, elfogott gonosztevőkről, a bűnözők elleni harcairól mesél. A harmadik valakit azzal dicsér, hogy majdnem olyan bátor volt, mint Batman. És ennyi, nem több. Ezekből még nem tudnánk összeállítani mindazt, amit ma Batman világának tekintünk, de azt már sejthetnénk, hogy egy fontos alak emlékével találkoztunk.

Arthur korai története hasonló problémát jelent a kutatók számára. Ráadásul a fennmaradt szövegek alapján nem tudjuk pontosan rekonstruálni, milyen történetek terjedtek róla szóban, vagy milyen művek vesztek el az évszázadok során.

A király, aki óriásokra vadászott

A korai walesi Arthur-történetek egészen más világba vezetnek, mint amit a modern filmekből ismerünk. A 11–12. század fordulója körül formálódott Culhwch és Olwen című történetben Arthur egy fantasztikus képességekkel rendelkező harcosokból álló társaság élén áll. Culhwch, Arthur rokona, a gyönyörű Olwen kezét szeretné megszerezni, ehhez azonban szinte lehetetlen feladatokat kell teljesítenie. Arthur és társai segítenek neki.

A történetben óriások, varázslatos tárgyak, különös állatok és elképesztő képességű harcosok szerepelnek. Az egyik legemlékezetesebb kaland például egy természetfeletti vaddisznó, Twrch Trwyth üldözése. Arthur mellett Cai és Bedwyr is fontos szerepet játszik – a későbbi Sir Kay és Sir Bedivere korai megfelelői. Cai kilenc napig képes víz alatt maradni, ugyanennyi ideig nem kell aludnia, hatalmasra tud nőni, és kardjának sebeit senki sem tudja meggyógyítani. (A későbbi lovagregényekben sokat veszít legendás jelentőségéből: Arthur udvarának gyakran indulatos, gúnyolódó, olykor komikus szereplőjévé válik.) Bedwyr Arthur másik közeli társa, kivételesen ügyes harcos. A korai történetekben egykezes, mégis három fegyveres ellenfélnél is gyorsabban képes támadni, lándzsájának pedig különleges tulajdonságai vannak. Persze Arthur maga is emberfeletti erejű harcos, de fontosabb, hogy ő vezeti a természetfeletti képességű harcosokat a kalandok során.

Ez a világ inkább egy mitologikus kalandrengetegre hasonlít, mint a későbbi udvari lovagregényekre. Itt még nincs Lancelot és Guinevere tragikus szerelme, szó sincs a Szent Grálról, és Camelot sem az a jól ismert központ, amelyet ma elképzelünk.

Pedig egykor ezek az óriásvadászatok és különös hősök is Arthur világához tartoztak.

Miért ismeri ma szinte mindenki Excaliburt, miközben Twrch Trwyth neve legfeljebb a mondakör rajongóinak mond valamit? Nem azért, mert az egyik történet feltétlenül érdekesebb a másiknál. És azért sem, mert az Excaliburt könnyebb kiolvasni és kimondani, mint a vadkan nevét. (Persze ha tudjuk, hogy az Excalibur korábbi megfelelőjét úgy hívták, hogy Caledfwlch, akkor ez az opció fel se merülne.) A következő évszázadok szerzői, másolói és olvasói más-más elemeket emeltek ki. És ahogy az Arthur-mondák új kulturális környezetekbe kerültek, a történetek súlypontja is megváltozott.

Geoffrey of Monmouth összerak egy történetet

Geoffrey of Monmouth 1136 körül fejezte be Historia Regum Britanniae, vagyis A brit királyok története című munkáját. A mű Britannia uralkodóinak történetét kívánta elmesélni, Arthur számára pedig egy egész uralkodói pályát épített fel.

Geoffrey Arthurja már nagyszabású király, aki hadjáratokat vezet, országokat hódít meg, és a római hatalommal is összecsap. Története dinasztikus kapcsolatokból, háborúkból, árulásokból és politikai konfliktusokból áll össze.

Geoffrey egy másik nagy jelentőségű változtatást is végrehajtott: a korábban önálló walesi látnokhagyományokból és más történetekből kialakította Merlin alakját, majd Arthur történetéhez kapcsolta. A legendás varázsló előképe volt Myrddin, a walesi hagyomány legendás látnoka, és Ambrosius, az apa nélkül született, különleges tudású fiú, aki megfejti Vortigern király összeomló tornyának rejtélyét. Geoffrey Merlinje a korábbi motívumokat egyetlen próféta és varázsló alakjában egyesítette. Az ő művében a varázsló már Arthur megszületésében is kulcsszerepet játszott. Itt viszont még nem Arthur bölcs tanítója és tanácsadója, az csak a későbbi szerzők munkája során lesz belőle.

Geoffrey tehát egyfajta csomópontként működött: különböző hagyományokból dolgozott, miközben alakította és bővítette is az örökölt anyagot. Munkája nagyon népszerű lett, számos kéziratos másolata készült, és így további szerzők számára vált kiindulóponttá.

Illusztráció:
Képzeljük el, hogy valaki megírná Batman teljes, nagy történelmi életrajzát. Összegyűjtené a sok különböző kalandot, elhagyná az egymással nehezen összeegyeztethető részleteket, és írna hozzájuk egy nagyszabású és átfogó történetszálat, mondjuk arról, hogy Gotham hőse végül országok sorsát meghatározó uralkodóvá vált. A könyv pedig annyira sikeres lenne, hogy ami előtte volt, azt az emberek lassan elfelejtenék, kikopna a közös emlékezetből, a következő nemzedékek pedig már elsősorban ebből ismernék meg a figurát és ezt gondolnák tovább a jövőben.

Valami hasonló történt Geoffrey munkájával. A korábbi hagyomány számos eleme tovább élt, de egy új, nagy hatású elbeszélésben kapott helyet. Egyetlen ember munkája évszázadokra befolyásolta, hogyan gondolkodunk egy nála sokkal régebbi alakról.

További érdekes adalék, hogy Geoffrey történetének egyik legfontosabb része, Arthur európai hódító hadjárata a későbbi feldolgozások jelentős részéből szinte teljesen kikopott. Amit egy korszak fontosnak tartott, azt a következő kiszűrte és egyszerűen elhagyta.

1155: egyszer csak begurul egy asztal

Ha egyetlen pillanatot kellene kiválasztanunk annak bemutatására, hogyan gazdagodik egy történet új elemekkel, az 1155-ös év kitűnő jelölt lenne. Wace normann költő ekkor fejezte be Roman de Brut (Brutus krónikája) című művét, amelyben Geoffrey történetét dolgozta át ófranciára. A szerző sok mindent átvett elődjétől, ám egy új motívumot is bevezetett: Arthur Kerekasztalát.

Ez persze nem állítható ilyen határozottsággal, inkább csak annyit tudunk, hogy ez a Kerekasztal első biztosan azonosítható szöveges említése. Nem tudjuk kizárni, hogy Wace korábbi, mára elveszett hagyományokból merített, a fennmaradt történetben mindenesetre itt találkozunk vele először.

A kör alakú asztal eredeti szerepe az volt, hogy Arthur lovagjai között ne legyen vita azon, kié a legelőkelőbb hely. A körasztalnál ugyanis nem voltak kitüntetett ülőhelyek: a lovagok egyenrangúként foglalhattak helyet körülötte. Fontos apróság, hogy Wace történetében ez a lovagok egymáshoz való viszonyát fejezte ki, Arthur királyi tekintélyét nem szüntette meg.

Az egyszerű ötletből azonban valami sokkal nagyobb született. A Kerekasztal később a lovagközösség neve, az összetartozás szimbóluma, végül szinte az egész Arthur-mondakör emblémája lett. (Az Excalibur, vagy gyermekkori nevén a Caledfwlch mellett.) Ma már nehéz elképzelni Arthur királyt nélküle, pedig a korábbi évszázadok történeteiből hiányzott.

Illusztráció:
Próbáljunk meg ugyanezt elképzelni Batmannel. Egy mai szerző kitalál egy szimbolikus közös helyet, ahol Batman és segítői, Robin, Batgirl, Nightwing és a többiek rendszeresen találkoznak – mondjuk a Nyárikonyhát. A későbbi alkotók átveszik, új funkciókat adnak neki, egyre fontosabb eseményeket kapcsolnak hozzá, és néhány évszázad múlva már senki nem tudja elképzelni Batman világát a Nyárikonyha nélkül, pedig az eredeti történetekben nyoma sem volt.

A Kerekasztal különlegessége ráadásul abban rejlett, hogy újabb történetek egész sorának nyitott lehetőséget. (Ahogy egy Nyárikonyha is nyitna, valószínűleg.) Ha Arthurnak lovagjai vannak, azoknak saját kalandjaik, kapcsolataik, konfliktusaik is lehetnek. Az asztal mellett elvileg mindig helyet kaphat egy újabb hős.

Egy apró kiegészítés így az egész történetvilág szerkezetét alakította át.

Amikor Arthur már nem is feltétlenül a főszereplő

A 12. század második felében Chrétien de Troyes francia költő újabb fordulatot hozott. Műveiben Arthur udvara egyre inkább egy csillagtúra középpontjához vált hasonlatossá. Olyan központtá vált, ahonnan a különböző lovagok nekivághattak a saját kalandjaiknak és ahová visszatérhettek – feltéve, hogy túlélték a kalandot. Chrétien történeteiben találkozunk a ma ismert Camelot név első fennmaradt irodalmi említésével. Nála válik központi témává Lancelot és Guinevere szerelme, és nála jelenik meg a Grál is, a Perceval, avagy a Grál története című, befejezetlen műben.

A változás lényege, hogy Arthur világának már nem kell mindig kizárólag Arthurról szólnia. A lovagok saját céljaikat követik, szerelembe esnek, hibáznak, különleges próbákat állnak ki. Arthur udvara pedig összeköti ezeket a történeteket. Egyre gazdagabb közös háttér alakul ki, amelyben különböző szerzők újabb és újabb elbeszéléseket helyezhetnek el.

Ez már ismerős lehet a modern fantasyből vagy a közös képregény-univerzumokból. Gotham városa például régóta nem kizárólag Batman kalandjainak helyszíne. Más szereplők önálló történeteket kapnak, miközben ugyanahhoz a nagyobb világhoz tartoznak.

Arthur esetében egy ilyen világ fokozatosan, több szerző és több hagyomány találkozásából született meg. Tolkien Középföldéjével is találhatunk párhuzamot, amelynek történeteiről korábbi cikkünkben írtunk. A különbség, hogy Tolkien világának egyetlen meghatározó szerzője volt, Arthur történetvilágát pedig évszázadok alkotói építették egymás után, sokszor egymásnak ellentmondó változatokkal.

Egy hősből lassan olyan közös világ lett, amely újabb hősök történeteit is képes volt befogadni.

A titokzatos tál

A kulturális átalakulás egyik legszebb példája a Szent Grál története.

Az ófrancia graal szó eredetileg tálat vagy felszolgálóedényt jelentett. Chrétien történetében Perceval egy különös körmenetben pillantja meg a drágakövekkel díszített aranyedényt, amelyben egy ostyát visznek. A tárgy tehát már itt is vallási jelentőséggel bír, de még nem azonos a ma ismert Szent Grállal.

A Grál történetének azonban még korábbi gyökerei is lehetnek. A kelta mitológiában számos varázslatos edénnyel találkozunk, amelyek bőséges táplálékot adnak, különleges erővel rendelkeznek, vagy csak a hozzájuk méltó embereket szolgálják. Egy régi walesi költeményben például maga Arthur indul a túlvilágra egy mágikus üstért, amely nem hajlandó ételt főzni a gyávák számára.

A kutatók régóta keresik a kapcsolatot ezek között a történetek és a későbbi Grál-legenda között. Bár a közvetlen eredet nem bizonyítható, könnyen elképzelhető, hogy Chrétien már olyan hagyományokból merített, amelyekben a különleges edényeknek fontos szerepük volt. Ezekhez kapcsolódhattak később a keresztény vallási motívumok.

A 12–13. század fordulóján Robert de Boron új történetet kapcsol hozzá: a Grál az a kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott, és amelyben Arimathiai József később felfogta a keresztre feszített Krisztus vérét. A Grálból így szent ereklye lett. Más szerzők azonban másként képzelték el: Wolfram von Eschenbach Parzival című művében például egy természetfeletti erejű kőként jelenik meg. (Wagner Parsifal című operáját ennek alapján kezdte el írni, de mire befejezte, már nem sok rokonságot mutatott vele.)

A Grál jelentése tehát folyamatosan változott, és vele együtt a történet is. Chrétiennél még Perceval áll a keresés középpontjában, a 13. századi francia lovagregényekben azonban megjelenik Galahad, Lancelot fia, aki tisztaságának és rendíthetetlen hitének köszönhetően végül beteljesíti a küldetést. Perceval megmarad a történetben, de a legfontosabb szerepet már más kapja.

Így alakult át az évszázadok során nemcsak egy tárgy jelentése, hanem a hozzá kapcsolódó történet és annak főszereplője is.

A Grál később a vallási környezetéből is kilép. A modern nyelvben már egy szinte elérhetetlen, különösen értékes cél jelképe is lehet: a régészek, a kutatók vagy éppen a gyűjtők is kereshetik a maguk „Szent Grálját”. Egy középkori történetben megjelenő edény így újabb és újabb jelentéseket kapott, és ma már olyan helyzetekben is használjuk a nevét, amelyeknek semmi közük Arthur lovagjaihoz vagy a keresztény hagyományokhoz.

Kardból kettő volt

Arthur másik elengedhetetlen kelléke, ugye, a kardja. Már a korai walesi hagyományban is találkozunk a fegyverrel (Caledfwlch!), amelynek későbbi névalakjai között ott van Geoffrey latin Caliburnusa, majd a francia és angol változatokon át az Excalibur. A kard neve tehát hosszú utat járt be, miközben megmaradt Arthur különleges fegyverének.

Ám a ma jól ismert történet, amelyben a fiatal Arthur kihúzza a kardot a kőből, később került a mondakörbe. A történet a 13. század elején, Robert de Boron Merlin című művéhez kapcsolódó elbeszélésekben bukkan fel. Eszerint aki ki tudja húzni a kardot a kőből, az Britannia jogos királya. Arthurnak sikerül, így ő kerül a trónra.

És egy különösen érdekes részlet: Thomas Malory későbbi, 15. századi nagy Arthur-elbeszélésében a kőből kihúzott kard és Excalibur két külön fegyver. Meglepő fordulat. Arthur először kihúzza a kardot a kőből, de az később eltörik egy összecsapásban. Merlin ezután elvezeti a királyt egy tóhoz, ahol a Tó Hölgye egy másik, különleges kardot ad neki. Ez az Excalibur.

A modern változatok egy részében azonban a két történet összeolvad, a kőből kihúzott kard maga Excalibur lesz. Két különböző eredetű jelenet egyetlen egyszerű, jól felismerhető történetté rendeződik. A név fennmarad, a tárgy szerepe is fennmarad, de a hozzá kapcsolódó történet közben megváltozik.

Mordred, aki időközben áruló lett

A szereplők sorsa legalább annyira érdekes, mint a tárgyaké.

Mordredet ma Arthur király árulójaként ismerjük, akinek lázadása végül a legendás királyság pusztulásához vezetett. A legkorábbi fennmaradt említése azonban még egészen más képet mutat – pontosabban alig árul el róla valamit. A 10. században összeállított walesi évkönyv, az Annales Cambriae mindössze annyit ír, hogy Arthur és Medraut – Mordred korábbi neve – egyaránt elesett a camlanni csatában. Hogy egymás oldalán vagy egymás ellen harcoltak, azt nem tudjuk.

Más walesi történetekben Medraut olykor bátor, jó természetű harcosként jelenik meg, máskor viszont már Arthur ellenségeként. Az egyik elbeszélés szerint például feldúlja Arthur udvarát, és még a királynét is megüti, ami nem szép dolog, és Arthur érthető módon bosszút áll. Vagyis a korai hagyományban többféle kép élt róla.

Geoffrey of Monmouth történetében azonban már egyértelműen áruló. Arthur távollétében magához ragadja a trónt, és végül háborúba keveredik a királlyal. A későbbi szerzők tovább alakítják a figurát. Egyes változatokban Arthur unokaöccse, másokban a saját fia, aki vérfertőző kapcsolatból született. Mordred végül Arthur világának egyik legismertebb gonosztevőjévé válik.

A név fennmaradt, ahogyan a végzetes csata emléke is. De a szereplő jelleme, kapcsolatai és a történetben betöltött szerepe jelentősen átalakult. A sokféle korábbi változat közül végül az áruló Mordred története vált a legismertebbé.

Malory: a sok történetből egy könyv lesz

A 15. századra Arthur történetvilága rendkívül szerteágazóvá vált. Francia, angol és más európai szerzők rengeteg lovagregényt, kalandot és összefüggő történetciklust alkottak. A különböző változatok nem mindig illettek össze.

Thomas Malory ebből a hatalmas örökségből készítette el Le Morte Darthur című művét 1469–1470 körül.

Malory korábbi művekből merített, történeteket választott ki, rövidített, egymáshoz illesztett és újrarendezett. A végeredmény egy nagyszabású elbeszélés lett Arthur felemelkedéséről, lovagjairól, a Grál kereséséről és királyságának pusztulásáról.

Majd 1485-ben William Caxton kinyomtatta a könyvet.

Ez az esemény azért fontos, mert a történetek fennmaradását nemcsak az alakítja, hogy mit mesélnek el bennük, hanem az is, milyen formában és kikhez jutnak el.

A kéziratos kultúrában egy mű továbbadásához másolókra, megrendelőkre, időre és pénzre volt szükség. A nyomtatott könyv új lehetőséget adott az azonos szövegváltozatok sokszorosítására és terjesztésére. Caxton kiadását később újabb nyomtatott változatok követték, Malory munkája pedig a modern Arthur-irodalom egyik legfontosabb kiindulópontjává vált.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a nyomtatás megőrzött volna mindent, ami korábban ismert volt. Malory maga is válogatott a hagyományból, Caxton pedig szerkesztőként és kiadóként tovább alakította a mű megjelenési formáját. Malory szövegének a fennmaradt kéziratos változata több ponton eltér a nyomtatott kiadástól.

Egy történet továbbadásában tehát az alkotók mellett a másolók, szerkesztők, kiadók és a terjesztés körülményei is szerepet kapnak.

Arthur újra meg újra megszületik

Arthur népszerűsége nem növekedett töretlenül az évszázadok során. A középkori lovagvilág iránti érdeklődés változott, és a történetek más korszakokban más jelentést kaptak.

A 19. században aztán ismét nagy figyelem fordult Arthur felé. Alfred Tennyson Idylls of the King című, 1859-től megjelenő költeményciklusa nagyrészt Malory hagyományára épült, de a viktoriánus kor erkölcsi és társadalmi kérdéseit is beleírta a történetbe. Arthur királysága az eszmények, az erkölcsi felelősség és az emberi gyengeség drámájának színtere lett.

A történeteket festők és illusztrátorok is újraértelmezték. Az ő munkáik révén Arthur világa egyre erősebb, felismerhető képi formát kapott. A lovagok páncélzata, a várak, a kardok és a középkori romantika látványvilága újabb nemzedékek számára vált ismerőssé.

A 20. században a mozi ismét átalakította a hagyományt.

A Disney 1963-as A kőbe szúrt kard című animációs filmje T. H. White regényéből kiindulva a fiatal Arthur és Merlin kapcsolatára helyezte a hangsúlyt. John Boorman 1981-es Excalibur című filmje ezzel szemben sötétebb, mitikusabb, tragikusabb világot mutatott be, amiben a királyság sorsa és a mágikus erők szorosan összekapcsolódnak.

A Monty Python társulata pedig az 1975-ös Gyalog galoppban darabokra szedte a lovagvilág egész eszményrendszerét. Arthur, a Kerekasztal és a Grál keresése komikus helyzetek sorozatává vált. A kókuszdiós lovaglás, a Fekete Lovag vagy a gyilkos nyúl ma már önálló kulturális utalások. A paródia különösen érdekes jelenség, hiszen ahhoz, hogy működjön, a nézőnek legalább nagyjából ismernie kell a kifigurázott történetet. A Gyalog galopp tehát éppen annak köszönheti humorának egy részét, hogy Arthur világa addigra már közismert motívumokból állt. A film ugyanakkor maga is hozzátett ehhez a világhoz, még ha egészen más hangnemben is.

Talán a legutóbbi híresebb alkotás, Guy Ritchie 2017-es Arthur király – A kard legendája című filmje ismét más irányt választott: a legendát modern akciófilmes ritmussal, látványos mágikus elemekkel és egy utcai túlélőből uralkodóvá váló főhőssel dolgozta fel.

És a történet tovább él a fantasyben, képregényekben, sorozatokban, videojátékokban is. Néha maga Arthur áll a középpontban, máskor Merlin, Excalibur vagy a Grál valamely új változata bukkan fel. A kardot kihúzni a kőből ma már akkor is érthető utalás lehet, ha Arthur nevét ki sem mondják. Az Arthur-hagyomány elemei tehát néha önálló életet kezdenek, és olyan történetekhez kapcsolódnak, amelyeknek már alig van közük az egykori brit történethez.

Miért éppen ezek maradtak?

Ha most visszanézünk az elmúlt évszázadokra, meglehetősen furcsa képet kapunk. A korai walesi hagyomány természetfeletti vadkanvadászatai nagyrészt eltűntek a közismert Arthur-történetből. Geoffrey nagy európai hadjáratai szintén. Cai és Bedwyr, akik egykor Arthur legfontosabb társai közé tartoztak, sok feldolgozásban már mellékszereplők. Közben a később érkezett Lancelot, a Kerekasztal, Camelot és a Grál a történet szinte nélkülözhetetlen részeivé váltak.

Miért?

A Kerekasztal egyszerűen felismerhető jelkép, ráadásul sok új történetet lehetett köré szervezni. A kard a kőben látványos jelenet, amely egyetlen mozdulattal képes megmutatni egy uralkodó kiválasztottságát. Lancelot és Guinevere szerelme emberi konfliktust visz a királyság eszményi világába. Mordred árulása pedig drámai magyarázatot kínál annak bukására.

Ezek a tulajdonságok segíthettek abban, hogy a motívumokat újra és újra felhasználják. (Az is érdekes, hogy nagyjából olyan elemek maradtak meg, amik a mai blockbuster filmes dramaturgia szabályainak is megfelelnek: hős, ellenfél, konfliktus, elérendő cél, összefogás, jelképek, akadályok, szerelmi szál és egyebek.) De mindezek önmagukban aligha magyaráznak meg mindent.

Az is számított, hogy melyik történetet ki hallotta, olvasta vagy látta. Melyik szerző művéből készült sok másolat, melyik könyvet nyomtatták újra, melyik filmet nézték meg milliók. Milyen értékeket tartott fontosnak az adott korszak, milyen történetekre volt kíváncsi a közönség, és az alkotók milyen elemeket találtak alkalmasnak saját mondanivalójuk kifejezésére.

Ráadásul a fennmaradás és a közismertség két különböző dolog. Egy régi történet évszázadokig létezhet kéziratokban, könyvtárakban vagy szűkebb közösségek hagyományában, miközben a többség már nem ismeri. Aztán egy új feldolgozás ismét előtérbe emelheti.

Ezt nevezzük itt kulturális szelekciónak: az információ továbbadása során egyes elemek megőrződnek, mások átalakulnak, megint mások háttérbe szorulnak. A folyamat eredményét látjuk, az okait pedig az emberek, a történetek és a közvetítés körülményeinek kapcsolatában kereshetjük.

A történet, amit sokan írtak

Arthur király történetének talán legkülönösebb tulajdonsága, hogy nincs egyetlen alkotója, akinek a művéhez minden későbbi változatot visszamérhetnénk.

Geoffrey, Wace, Chrétien, Robert de Boron, a középkori prózaciklusok szerzői, Malory, Caxton, Tennyson, a filmesek és a modern játékok alkotói mind más körülmények között, más célokkal és más lehetőségekkel dolgoztak. Voltak, akik megőriztek valamit, mások kiegészítették, megváltoztatták vagy elhagyták a számukra kevésbé fontos részeket.

És persze ott vannak azok is, akiknek a nevét nem ismerjük: a történetmesélők, másolók, fordítók, olvasók és nézők, akik nélkül ezek az elbeszélések nem juthattak volna el a következő nemzedékekhez.

Arthur története ezért különösen jól láthatóvá tesz valamit, ami más kulturális jelenségekben is jelen van. Az információk embereken és korokon keresztül haladnak, de az útjuk során folyamatosan új kapcsolatokba kerülnek. Amikor valaki találkozik egy történettel, saját ismeretei, tapasztalatai, érdeklődése és környezete is befolyásolja, mit kezd vele. A továbbadás során így nemcsak a történet kerül egyik embertől a másikhoz, hanem az egyes emberek gondolatai, döntései és értelmezései is nyomot hagynak rajta.

Arthur királyból évszázadok alatt olyan kulturális alak lett, akit talán senki nem ismerne fel azok közül, akik először meséltek róla. Mégis felismerhető kapcsolat vezet a legkorábbi fennmaradt történetektől a mai filmekig. És ha egyszer valóban létezett egy Arthur nevű hadvezér, aki másfél ezer évvel ezelőtt harcba vezette az embereit, aligha sejthette, hogy a neve egyszer mágikus kardokhoz, szerelmi háromszögekhez, gyilkos nyulakhoz és videojátékokhoz fog kapcsolódni.

Felhasznált és ajánlott források

Ronald Hutton: The Early Arthur: History and Myth
The Cambridge Companion to the Arthurian Legend, Cambridge University Press, 2009.
Arthur legkorábbi történeti említéseiről, a Historia Brittonum jelentőségéről és a történelmi Arthur körüli bizonytalanságokról.
Cambridge University Press – tanulmány

Gerald Morgan: Welsh Arthurian Literature
A History of Arthurian Scholarship, Boydell & Brewer, 2006.
A korai walesi Arthur-történetekről, köztük a Culhwch és Olwen című elbeszélésről, valamint a későbbi lovagregényektől eltérő hagyományokról.
Cambridge University Press – tanulmány

Elizabeth Archibald és Ad Putter (szerk.): The Cambridge Companion to the Arthurian Legend
Cambridge University Press, 2009.
Átfogó kötet Arthur történetének fejlődéséről Geoffreytől és Chrétientől a középkori lovagregényeken át a modern feldolgozásokig. A kötet kronológiája különösen hasznos az egyes motívumok első ismert megjelenésének ellenőrzéséhez.
Cambridge University Press – kötet és tartalomjegyzék

Michael Lysander Angerer: Arthurian Worldbuilding around the Round Table: Wace’s History, Chrétien’s Fictions, and Continental Romance
New Medieval Literatures, 2024.
A Kerekasztal első ismert megjelenéséről és arról, hogyan vált az Arthur-mondakör újabb történeteit összekapcsoló elemmé.
Cambridge University Press – tanulmány

Richard Barber: The Search for Sources: The Case of the Grail
A History of Arthurian Scholarship, Boydell & Brewer.
A Szent Grál eredetéről szóló elméletekről, a feltételezett kelta előzményekről és a különböző értelmezések történeti problémáiról.
Cambridge University Press – tanulmány

Mordred
Heroes and Anti-Heroes in Medieval Romance, Boydell & Brewer, 2012.
Medraut és Mordred különböző középkori ábrázolásairól, az áruló alakjának kialakulásáról és Arthurhoz fűződő változó kapcsolatáról.
Cambridge University Press – tanulmány

Thomas Malory: Le Morte Darthur
1469–1470; William Caxton első nyomtatott kiadása, 1485.
Az Arthur-mondakör egyik legfontosabb összefoglalása. Az első könyv külön is elmeséli a kőből kihúzott kard és a Tó Hölgye által átadott Excalibur történetét.
Project Gutenberg – teljes mű, I. kötet

Barry Windeatt: The Fifteenth-Century Arthur
The Cambridge Companion to the Arthurian Legend, Cambridge University Press, 2009.
Malory munkájának jelentőségéről, a korábbi Arthur-történetek összerendezéséről és a nyomtatott kiadás későbbi hatásáról.
Cambridge University Press – tanulmány

The post Arthur király ezer arca – Hogyan válogat az idő a történetekből? first appeared on JAMMER 2.0.