Firka extra: Murányi Kristóf
„Hogy lehet, hogy mind ugyanabban a lakásban nőttünk fel?”
Ezt kérdezte egy hozzászóló Murányi Kristóf grafikái alatt valahol, és hát lássuk be, jogos a kérdés. Ha végignézed a képeket, és elmúltál harminc, nem csak hogy rá fogsz ismerni a lakásra, de nagyszüleid lakására, a közeli lakótelepre, a garázssorra, lépcsőházra, a sulid tornatermére, de még a saját régi szobádban lévő szekrénysor tetején gyűjtött minden egyes üdítős és sörösdobozra is rá fogsz ismerni. És eszedbe fognak jutni dolgok.
Olyan sajátosan magyar jelenségekkel fogsz találkozni, mint a májkrémes dobozból készült hamutartó. Vagy a száradni kitett Skála szatyor. Vagy a Kőbányai a betonkeverő lába mellett.
Apróságok, amik olyan erős nosztalgia-mágiával rántanak be az emlékeid közé, hogy beleszédülsz. Egy pulcsi a kapufán (vagy inkább mackófelső), és már sajog is a horzsolás helye a térdeden, amit a betonpályán való focizás közben szereztél nagyszünetben. Vagy a vasutaknál jellemző beton kerítéselemek, és még most is tudod, kinek a telkét kerítették el ilyenek arra felétek. Vagy a pepsi matrica a frigón, amit Bécsből hoztatok a Wartburg tetején. Vagy az alumínium mérőpohár a fröccshöz, amit abban a kocsmában láttál mindig, ahová nagyfaterrel beugrottatok hazafele menet, és volt, hogy kaptál egy kólát, meg volt bent flipper is. (Indiana Jones-os. Vagy Addams Family-s.) Vagy az a színes műanyagszalagokból lógatott függönyszerű izé, ami a legyeket nem tartotta ugyan távol nyáron, de legalább hozzáragadt az izzadt karodhoz abban a dögmelegben. Vagy a balatoni nyaralás a minigolffal.
És így tovább.
Kristóf munkái sterilek, minimalisták, néhány forma, pár textúra, semmi fölösleges. Bennük van az emlék, egy csepp igen finom humor, és, ha akarod, egy kevés kritika is. A kor felé, amiről szólnak, és az ember felé, aki abban a korban kívülről kapta meg, hogy mi a szép és mi a praktikus, és elhitte azt. Hogy a műanyag lambéria, az jó lesz az, és hogy minden egyes lépcsőfordulóba kell egy cserepes virág, meg muskátli az erkélyre. Nem azért, mert tetszik, hanem mert ez van. Meg a szomszédok is. Meg mert nem lehet máshogy. Meg mert ezt mondták.
Ha innen nézzük, akár a mai kor embere felé is működhetnek kritikaként.
De azért leginkább mégiscsak nosztalgia-hullámvasút ez, nekem mindenképpen.
(Kristóf képeit a tavalyi Zsolnay Fesztiválon láthatta a pécsi közönség. A tárlat címe az volt, hogy Imperfectum – ami latinul a folyamatos múltat jelöli, utalva rá, hogy a múlt nyomai jelen vannak a jelenben is, csak annyira megszoktuk őket, hogy észre sem vesszük.)
Forrás: kristofmuranyi.com (h/t: stax.hu)