A segítőkész Floyd
“Hey! Get some beer… and… some cleaning products!”
Brad Pittnek a Tiszta románcban nem sok a szerepe, de azt kiválóan hozza. Az egyik mellékszereplőnek a mellékszreplőjét, egy bizonyos Floyd nevű srácot alakít, aki nem csinál mást, mint a kanapén fetreng a csipsz, tévé, ventilátor háromszögben, és folyamatosan be van tépve.
Hogy akkor mégis, mi szükség volt a karakterre a filmben? Viszonylag egyszerű a magyarázat rá.
(A cikk a továbbiakban spoilert tartalmaz.)
Azt gondolhatnánk, hogy a film alapvető stílusjegye, hogy nagynevű sztárok epizódszerepelnek benne. Hiszen ott van Samuel L. Jackson, aki egyetlen rövid jelenetben szerepel csak, mivel csúnyán megöli Gary Oldman, aki ezzel együtt mindössze két jelenetet él meg. Dennis Hopper szintén összesen kettő jelenet után távozik. Aki őt eltávolítja, az Christopher Walken, akinek ez az egyetlen jelenete – habár az ő karaktere legalább túléli a filmet, csak a becsületén esik némi csorba. És így tovább. Hogy Val Kilmerről ne is beszéljünk.
Viszont 1993-ban, amikor a film készült, Brad Pitt még nem volt akkora sztár, mint ma. A Thelma és Louise-ban és a Folyó szeli ketté című drámában lehetett látni korábban, meg itt-ott, tévében, sorozatokban. Ez még a 12 majom előtt volt pár évvel. Szóval ekkor ő még nem minősült nagynevű epizódszereplőnek.
De akkor mit csinál a filmben?
Egyrészt ott van a karakterre jellemző nyilvánvaló feszültségoldó hatás. A befüvezett arcok jobbára humorforrásként működnek a filmeken. Ez meg egy Tarantino írta, Tony Scott rendezte vérbő akció-románc, összesen 21 hullával (mind lövés általi halál). Persze amúgy sem nélkülözi a Tarantinós humort, és helyenként a romantika is teret kap, de azért bőven van benne feszültség, amit illik olykor oldani.
Másrészt pedig nagyon egyszerű dramaturgiai oka is van neki, hogy miért jön kapóra a filmben egy első látásra indokolatlannak tűnő Floyd. Ugyanis ő az a segítőkész figura, aki készséggel útbaigazítja a rosszfiúkat. Bekopog a maffia, megkérdi, hogy ismeri-e Clarence Worley-t (Christian Slater), és hogy merre van. Ő pedig nem csinál belőle problémát, hanem megmondja. Vigyorogva. Kétszer.
Mindeközben pedig olyannyira be van lőve, hogy a következő pillanatban el is felejti az egészet.
Ha ő nem lenne, a maffiának át kellene kutatnia az egész lakást, vagy valami más eszközt kellett volna kitalálnia a forgatókönyvírónak, hogy nyomra vezesse a rosszfiúkat.
Az, hogy bekopognak és egyszerűen megkérdezik, és készséges választ is kapnak, sokkal egyszerűbbnek tűnt. És kétségkívül hatásosabb is.
Pitt saját ötlete volt, hogy Floyd folyamatosan tépjen, így adva a karakternek némi pluszt. (Az Ocean’s filmekben meg folyton eszik valamit, amit szintén ő tett hozzá a szerephez, nem volt része az eredeti forgatókönyvnek.)
Így zárt rövidre Floyd, egy mellékszereplő mellékszereplője, egy dramaturgiai kérdést.
[tsg]
