A várakozás anatómiája

 A várakozás és ami mögötte rejtezik

wait02

Időnk jelentős részét töltjük várakozással. Egy külhoni becslés szerint például 653 órát várunk vonatra életünk során. Ez feltehetőleg egy nyugatabbi, jobb közlekedés-szervezésű ország adata lehet. Érzésem szerint nálunk ez jóval több. (Ennyi egy kicsit csúszósabb, havasabb télen is összejöhet.) Ugyanezen forrás szerint a nők 136 napot(!) készülődnek, öltözködnek, sminkelnek. Ez a férfiak számára azonban a várakozást jelenti. És a várakozás bizony sokféle lehet.
Ezer és egy-féle helyszín, időtartam, és élethelyzet ami a várakozás módját megszabja. Más és más érzés kísérheti e folyamatokat. És a lényeg valójában ez is lenne, hogy legbelül miként éljük meg.

A sorban állás
Ez a klasszikus álló sorra vonatkozik, ahol testem helyzete, azaz a céltól való távolsága igen fontos. A méterek mégsem állnak egyenes arányban az idővel. Ha párhuzamosan létezik másik sor is, akkor az bizonyosan gyorsabban halad. És ez lehangoló. Sőt, bosszantó.  A vérnyomás magasabb, a tűrőképesség alacsonyabb. Ráadásul a közvetlen környezetem büdös. Az előttem álló szöszmötöl, a mögöttem álló pedig furakszik.
A sor szentségére és sérthetetlenségére országonként másként tekintenek. Más a morál nyugaton és más keleten. És más a Távol-Keleten. Ázsiában, némely országban a buszmegállóba a papucsaikat teszik le az emberek. Érkezesi sorrendben. Amíg jön a busz, lehet kávézni, teázni.

Sorszámom van, időpontra hívtak
Mégsem jutok be egyhamar. Ez lehet hivatalban, rendelőben, esetleg szolgáltatónál. Ami ilyenkor közbejöhet, az tulajdonképpen bármi: ebédszünet, nagyvizit, műszaki hiba, de akár egy cseverésző kolléga vagy barátnő is lehet az, aki miatt várnom kell.
Amikor érkezem, elszánt, kőkemény harcosként jelenek meg, idegrendszerem stabil és sziklaszilárd. Semmi nem zökkenthet ki. Gondolom én.
De kiderül, hogy itt is elbukom. A végén már minden zavar. A mellettem ülő szuszogása, meg az a másik idióta aki a nejlonzacskójával zörög félpercenként. A három neveletlen kölyökről már nem is szólva.
Lehet, hogy pár évvel fiatalabbnak nézek ki a koromnál, talán, mert sportoltam, de valójában az idegrendszerem állapota szerint legalább hússzal vagyok több. Morgós vénember leszek. Bár meg sem érem, ha sokat kell még ide járnom.

Szoftvert telepítek
Hát igen. Az az átkozott folyamatjelző.
Rájöttem, hogy ha rácsapok a monitor tetejére, megmozdul a csík. Csak mostanában ezeket az vékonyka kis LCD cuccokat nem olyan jó csapkodni. Nem döngenek olyan jól.
Informatikában jártasabb emberek már átélhették azt az érzést, amikor már sejthető a sok szoftver összeakadás miatt, hogy újra kell rakni a rendszert. Na az a folyamatjelző csíkok ünnepe  a progressbar találkozó  ahol ők bizony külön életet élnek. Semmilyen magyarázható és logikus közük nincs időhöz és történésekhez. Jól érzik magukat, szórakoznak  velem, és táncolnak  az idegeimen. Ekkor még a csapkodás sem segít.

Hol van már a pincér?
Hogy mernek ezek engem megvárakoztatni? Hiszen most én fizetek. Én vagyok a főnök. A góré.
Legalábbis azt hittem.
Erre ez itt meg hetyeg a pultos lánnyal. Pedig azt is nekem kéne. Na, lesheti a jattot.

Kedvenc sorozatom következő része
Habár a filmsorozatoknak a szórakoztatásról kéne szólniuk, mégis oly felkavaró amkor a hőn várt katarzist eltolják egy héttel. Szép álmokat.
Hát ez miatt maradtam fent éjfélig? Pedig hajnalban kelek.
De legalább a holnapi délelőtt erről fog szólni a munkahelyen. Mégiscsak jobb érzés ha nem csak nekem rossz. Így már kibírom ezt a hetet.
A baj csak akkor van ha valami valóságshow miatt egy egész hónappal kitolódik a folytatás. Ám erre is van megoldás. Lehet szerveződni a fészbúkon: Vissza nekünk a Szulejmánt!
Ötszáz éve nem ezt mondtuk volna.

Mikor jön a fizu?
Ez a kérdés dátumtól és bankszámla-egyenlegtől teljesen független. Állandóan jelen van a tudatalattiban.
Tehát valójában ez nem is várakozási forma.

Várakozás a hatványon – az Advent
A keresztény hagyomány szerint az úr eljövetelére való várakozás időszaka ez.
Ma ez már mást jelent.
Várok a fizetésre.
Ez az érzés erősebb mint a “Mikor jön a fizu?” esetében, ez valóban várakozás. És egy sor kérdés foglalkoztat még: Mennyi lesz a prémium? Kapok-e egyáltalán? Legalább egy kis étkezési jegyet.
És a vásárlási láz is beindul, csupa-csupa sorban állással.
És várok arra is, hogy legyen már vége az egész karácsonyi hercehurcának, mert bizony fárasztó.
Kétségtelen, az Advent valóban a várakozás időszaka. Csak épp a lényege változott meg.

wait01

Léteznek az eddig felsoroltakon túl, azoknál kevésbé direkt várakozási formák. Amikor párhuzamosan tudunk, és kell is más tevékenységet folytatni, akár hosszabb távon.
Látszólag ezek nem is tűnnek várakozásnak, de bizony azok. És végig követik egész életünket.

Felnőtté válás
A gyermekkor jó része a felnőtté válás várása. Ez a kor a fantáziák és vágyképek kora a jövőről. Milyen lesz, ha már mindent megtehetek. Anya és apa nem szól többé. Pedig de. Még akkor is, ha már majd 50 leszek.
Ezt a várakozást a szabadság és az önállóság utáni vágy tölti ki. Mert felnőttnek lenni jó. Legalábbis gyermekként még így tűnik.
Cél a jogsi, kocsi, bulik, szabadság.

Az igazi várása
Ez nem egyszerű eset. Az emésztő vágytól a rózsaszín ködig sokféle érzés keríthet hatalmába.
Van aki ilyenkor szerenád címszó alatt megmutatja barátnőjének, hogy másnak is meg meri mutatni, hogy tényleg nincs hangja.
Vagy hirtelen kondizni kezd. És első nap már látni véli az eredményt, de egy hét után már nem is jár, meg különben is, a hétvégén kosarat kapott.
Egy biztos, hogy a várakozások közül talán ez a legfontosabb lelki folyamat.

Mikor készül már el?
A párkapcsolatban előkerülnek a hétköznapok. Ezzel együtt az egymás iránti türelem is próbára tétetik. Az enyém és az övé is. Például, hogy mikor készül már el?
A nőnél természetesen az öltözködés és a sminkelés van a középpontban. Az az öt perc, ami ötven lesz végül.
Férfinál a műszaki problémamegoldás a lényeg. Az az öt perces munka, ami öt hónap múlva lesz kész. Talán.
A várakozás itt indirekt folyamat. Az előtérben persze mindenki lefoglalja magát, de az időzített bomba a háttérben ketyeg. Majd pediglen robban. Nagyot.

Vajon megbocsájt?
Az előző pont törvényszerű következménye.
Volt már, hogy olyat mondtam, tettem, amit nem kellett volna. Késő bánat…
A bocsánatkérés ugyan megtörtént, de a megbocsájtás hosszú folyamat.
Ilyenkor csak egyetlen aprócska jelre várok. Egy mosoly, egy SMS, egy hívás, egy facebook üzenet, bármi jöhet amitől érzem, hogy megbocsájtott.
De csak nem jön.
A várakozás ilyenkor őrjítő, hiszen valóban fontos dologról van szó. Minden furcsa neszre, ruha rezdülésre azt hiszem, hogy a telefonom jelzett, zörrent, csörrent. Annyiszor váltottam már csengőhangot, hogy mindenre elhiszem, hogy most végre Ő keres.
Mindig megfogadom, hogy ezentúl úgy próbálok élni, hogy ez a fajta várakozás az életemben lényegesen kevesebb legyen mint amennyit a vonatra várok.

Mikor ér már haza?
Párom kimenőn van. Kanbuli/Csajos traccs-party.
Otthon várom, a gyerek már alszik. Én nem tudok. Az olvasás nehéz most, nem tudok koncentrálni. Filmet nézek inkább. Valami könnyedet, az kikapcsol talán.
Hát nem. Az elmúlt öt percben már másodszor villannak fel képek, hogy mit is csinálhat most. Egyik kép se szép. Féltékenységet megalapozó jelenetek, és egyszerű tragédiák törnek rám hullámokban. Ha volna eszem, leírnám ezeket és eladnám valami thriller-szappanopera készítő társulatnak.

Meg vagyok győződve, hogy megállt az óra. Az nem lehet, hogy ilyen lassan telik az idő.
Az önismeret órái ezek…

Utazás kisgyerekkel
Nyugalom és béke a családban. Sőt, közös nyaralás. A gyerekekkel.
-Ott vagyunk már?
-Ott vagyunk már?
-Ott vagyunk már?
-Ott vagyunk már? Ott vagyunk már? Ott vagyunk már?

-Mikor érünk oda?
Az első kérdés természetesen induláskor, az utcából kifordulva hangzik el. Habár a kérdések másról tanúskodnak, mégsem a gyermek a türelmetlen. Ő csak egy egyszerű tükör. Ez a fajta várakozás nem az utazásról szól. Inkább a gyermek – szülő kapcsolatról. Sőt inkább nekem, a szülőnek a gyerekhez való viszonyomról. Mert a gyerek úgyis megkérdezi. Akármi is van:
-Ott vagyunk már?

Utazás távol az otthontól
Végre egy alapjában kellemes várakozási forma. Az utazás.  Távol otthontól, távol a gondoktól. Ha az adott ország még csak kultúrájában sem emlékeztet az otthon megszokottra, az  felér egy újrabootolással. Itt ténylegesen ki tudom kapcsolni a zavaró tényezőket, főként saját magamat. Itt az sem zavar, ha húsz órát ülök egy vonaton, vagy fél nap múlva megy csak a csatlakozás. Még a pincér is vánszoroghat a kávémmal.
Úgy érzem, itt újraszülettem.
Tehát kezdődik minden elölről.

Preloader_8

A várakozás egy türelemjáték. Az idő ilyenkor teljesen szubjektív. Egyetlen perc is egy örökkévalóság, ha foglalt a WC. És két hét nyaralás is elröppen egy pillanat alatt, ha az élménydús volt. A lényeg az, hogy mit élek meg legbelül. Mert a türelem nem a környezetemmel szembesít, hanem önmagammal. Ilyenkor magamat kell elviselnem. Hiszen velem vagyok összezárva.

 

 

 

 

oszd meg!