Stipistop szinkópa-­tá­-tá!

Mi a dal? A szövege? Ritmusa? Dallama? A hangszerelése? Mit véd a szerzői jog? Hogy van ez?

Ilyen alapon minden Tankcsapda számot perelhetne a Motörhead és a Nirvana!

– na ezt nem én mondtam, hanem egy jóbarátom, amikor megmutattam neki a Robin-Pharrell: Blurred lines vs. Marvin: Got to give it up videót.

Ezt itt:

Egyértelmű a párhuzam, ugye? Egyértelműnek tűnik, hogy Pharrell producermester ismerhette Marvin dalát, ugye? És szereti is. Biztosan. Az is biztos, hogy egy rahedli – nagyrahedli – pénzt kerestek ezzel a dallal… szerintem különben mindannyian. Marvin is, meg a srácok is.

És kinek fáj ez? Marvinnak már biztosan nem. A jogutódoknak pedig mi is fáj valójában? Hogy az elmúlt 2 évben nem a Got to give it up-ot játszották szerteszét? És, hogy emiatt nem nekik csörög a zseton? Tény. Meg az is, hogy az említett Marvin Gaye dalt 1977-ben adták ki. Ha az még friss sláger lenne – mert ugyebár a rádiók, tv-k friss slágereket szoktak játszani -, akkor én is zsenge ifjú vagyok még.

Különben pedig a Gaye-dalról írt wiki-cikk ezt mondja: “Written by the singer and produced by Art Stewart”. Magyarul: az énekes írta, és Art volt a producer. És itt vált igazán érdekessé a dolog. Mármint, hogy tisztázzuk, ki, mit csinál akkor, amikor egy dalt elkészít. Vajon Art Stewart milyen arányban részesült a jogdíjakból? És akkor az ő munkáját lopták el, vagy Marvin Gaye dalát?

És ha nem a dalt, akkor miért a dalszerző örökösei pereltek és nyertek?

A Blurred Lines megjelenése után a két szerző, Pharrell Williams és Robin Thicke nyújtottak be bírósági kérelmet Gaye jogörökösei, az énekes gyermekei és ex-felesége ellen, hogy még véletlenül se próbáljanak beléjük kötni a hasonlóságok miatt. (Akkor ezek szerint ők maguk sejtették, hogy hallották már korábban a Got to give it up-ot, sőt, hogy “hasonló” a két dal… vagy nem a két DAL. Erre később még visszatérünk.)

Az örökösök természetesen azonnal pereltek, pedig ezek szerint ők nem vették érszre, hogy a Pharrell-Robin páros ismeri az eredeti Marvin Gaye dalt… avagy azt végképp nem, hogy a két dal hasonlít egymásra.

Ezen a ponton felmerül bennem a “jogdíj-hack” lehetősége. Elképzelhető, hogy megdumcsizták, hogy ez így lesz mindenkinek a legjobb?

Eddig a Blurred Lines jogdíjbevétele mintegy 16.7 milló dollár. (Eegen kedves magyar zenészek. annyi miillió és dollár. :D :( (sírok is, meg nevetek is, kiszámolni nem merem, hogy az mennyi “rendes pénz”-ben… öööö… bocs Dávid és Máté, nem a produkció nevét akartam lenyúlni, nehogy pereljetek :D ) Ez különben nem a két szerzőé csupán, hiszen a dal harmadik résztvevője, T.I. is kapott nyomorult 700 ezret, és a kiadó is gazdagon részesült – természetesen – a jogdíjakból. A 7kilós gázsi kifizetése után a két szerző és a kiadó kb. azonos arányban részesültek a maradékból.

Amiből azután lejött a 4 millió, amit a jogutódok kaptak és mintegy 3 millió büntetés a szerzői jog megsértése miatt. Maradt cirka 3.5 millió a srácoknál, fejenként.

Belefér. (?)

De mit is loptak ők? A dalt biztosan nem, hiszen a “DAL” az, amit elénekelsz. Annak a szövege és a dallama az ami dallá teszi. A hangszerelés, vagy kíséret egészen más dolog. Magyarországon nem is jár külön jogdíj a “zenéért”, illetve előadói jogdíj jár a “zenésznek”, aki előadta, saját hangszerén a saját szólamát. De ő zeneszerzőként, szerzőként nem részesül a jogdíjakból. Mint, ahogyan – alapból a producer sem. Bevett szokás, hogy a dalszerző – általában egy személy – megosztja a szerzői jogdíját zenésztársaival és/vagy a producerrel. De nem mindenki.

Ha viszont a zene nem számít “szerzemény”-nek, akkor miért vesztettek pert Pharellék? Hiszen oké! A hangulatát, a ritmust, mind a dob, mind mondjuk a basszus tekintetében lenyúlták, de a harmónia és a dallammenet már nem egyezik. Most akkor ez ugyanaz a dal, vagy sem? Mi a dal a felvételből? Mit véd a szerzői jog?

Vagy akkor nem is a dal fontos, hanem az, hogy hogyan szólal meg? És akkor az összes house-producer perelheti a többi house-producert, mert alap ducciducci szól kb. mindegyik track alatt? Meg akkor az összes zenész, aki használta a tb303-at, nyünyörgetésre, az lopott a többiektől? Akkor a trombitás, ha bármit ugyanolyan tempóban, bontásban, ritmizálásban játszik, bár más dallammal, mint egy korábbi felvétel, akkor plagizált? És kezdjen el mindenki perelni mindenkit, aki villagygitárt fogott a kezébe és riffelgetni kezdett? Hol a határ? Ezt ki mondja meg? Ez az eset nem teljesen ugyanaz, mint amikor Madonna az ABBÁ-tól kölcsönzött egy konkrét zenei részt. Vagy de! Nem tudom. Mindenesetre frappáns bizonyítási kísérlet volt – szerintem – a beperelt szerzők részéről, amikor Thicke zongorán eljátszotta a U2: With Or Without You, a Beatles: Let It Be, az Alphaville: Forever Young, Bob Marley: No Woman No Cry valamint Michael Jackson: Man In The Mirror egyvelegét. Mármint egybejátszotta ezeket az egymástól térben, korban, stilóban meglehetős távolságban keletkezett dalokat.

(Ez itt egy másik kísérlet, sokkal több jó ismert slágerrel, és mindösszesen 4 akkorddal:)

Nem értem a dolgot. Hajlok rá, hogy kitalálták ezt az egész hisztit. Lehet, hogy közösen a Marvin Gaye-jogdíjak örököseivel. Így mindenkinek jut is, marad is, de a reklám, a felhajtás a dal körül, újabb milliókat jelenthet jogdíjbevételben, hiszen ettől még mindig “érdekes” a Blurred Lines. Vagy ismét érdekes emiatt. Tehát játszani is fogják. Tény különben, hogy a dal a lüktetésétől igazán jó. Meg Emily Ratajkowski miatt. De az meg nem a dal, hanem a videoklip. (Aminek a meztelenkedős verzióját itt nézhetik meg a tizennyolc éven felüliek.)

Továbbra is feszít a kérdés, hogy mi a dal, mi a hangszerelés és mi az, ami szerzői jog védelme alatt áll és perelhető. Lehet, hogy csak engem feszít a kérdés, mert az egész lényege nem is ez, hanem az etika, a kapzsiság és a hype?

Remélem nem kezdődik el ez a játék. Ez ugyanis sok vidám percet venne el az életünkből. Azt pedig nem enegedhetjük meg magunknak. Elsősorban azok, akik mindezekkel nem foglalkoznak, mert táncolni akarnak, vagy zenét hallgatni.

ism

 

oszd meg!