Sose fogjuk megtudni, hogy a róka mit mond… – NSFL

A dallamtapadás káros élettani hatásai: a méltatlanul népszerű és végtelenül káros norvég Ylvis együttes régebbi és legújabb slágerei

Ha nem ismernéd a fent nevezett, zenészeknek mondott előadócsapatot, előre szólok, hogy meg se próbáld megismerni őket!

Ne! Tényleg! Lapozz el, keress cicás gifeket, pofáraesős videókat, nézz pornót, mint minden rendes felnőtt internetfelhasználó, bármit, hidd el, jobban jársz!

Ezt egyáltalán nem kellemes végighallgatni. Komolyan.

Vagyis de. Jókat szórakozhatsz rajta, persze.

Eleinte.

Aztán rákattansz. Újra- és újrahallgatod a dalokat. Nem mindet, de garantáltan lesz egy-kettő, amit megint meghallgatsz. Késztetést fogsz rá érezni.

Mert olyan vicces! Meg minden.

És megmutatod a barátaidnak is. Hogy ők is jól szórakozzanak.

…nem is sejted, hogy tudtodon kívül épp most fertőzted meg őket egy olyan veszélyes kórral, egy olyan borzasztó pestissel, amit még magad sem ismersz teljes valójában, még nálad sem jelentkeztek a tünetek, de hamarosan… hamarosan érezni fogod a kínt, és a barátaid sem lesznek kivételek ez alól…

Később, mikor már kinevetgélted magad, lapoznál, továbblépnél életed országútján, magad mögött hagyva a múltat, tekintetedet a szebb jövő felé fordítva, felvértezve elszántsággal, lelkesedéssel és a felnőttléthez elengedhetetlenül szükséges felnőttes komolysággal, nagy levegőt vennél, erőt gyűjtenél a várhatóan eléd gördülő akadályok megoldásához vagy átugrásához vagy leküzdéséhez vagy valami…

…akkor egyszer csak, váratlanul és kéretlenül egy furcsa hang szólal meg a fejedben, és azt suttogja:

Ring-ding-ding-ding-dingeringeding!

 

És egy ilyen pillanatban ember legyen a talpán, aki meg tudja őrizni felnőttségének minden komolyságát! Akinek szája nem görbül méltatlan mosolygásba!

De ez még csak a kezdet.

Megfertőződtél, nincs menekvés. Mint egy drogos, rákattansz a szerre, és már magad jársz utána, keresed az egyre újabb, egyre másabb anyagokat, hogy kielégítsd vele mohó vágyadat a röhögésre. És találsz is, mindig találsz…

A következő dal elejét hallgatva lassan megnyugszol, hogy végre nyugodt, felnőttes, szerelmi bánatos musical-betétdalt találtál, szóval semmi újabb káros befolyás nem érhet, talán most kényelmesen lejöhetsz a szerről, most egyszer és mindenkorra megunod, amíkor egyszer csak

DUBSTEP!

 

 

Megtéveszthet ugyan, hogy viszonylag nehezen dúdolható a refrén, tehát gondolhatod azt (és micsoda önámítás ez, te jó ég!), hogy majd hamar elfelejted az egészet, mintha mi sem történt volna, de akkor felidéződik benned – mintegy szellemképként kúszik elő elméd sötét hátsó zugából – egy kép, melyen az alapvetően szimpatikus fiatal srác virágokat vág egy némiképpen Jar-Jar-ra emlékeztető nő képébe egy kedvesnek korántsem mondható mondat kíséretében (PLEASE JUST TAKE THIS F*CKING FLOWERS), vagy ahogy a Jar-Jar-nő muffint töm a srác arcába, és megint csak azt veszed észre, hogy az a rémes jókedv, az megint kiült az arcodra, és nem tehetsz ellene semmit!

Ez a legrosszabb. Hogy nem tehetsz ellene semmit. És tudod, hogy újra meg fogod tenni.

Megígéred magadnak, hogy óvatos leszel. Hogy mértéket tartasz. Hogy nem mész bele semmi veszélyesnek tűnő játszmába. Enyhe dózist keresel.

Találsz is, norvég nyelvű, abból biztos nem lehet baj, azt legalább nem érted.

És újra csak csalódnod kell… igaz, hogy norvégül van, de sajnos mindent pontosan értesz!

(És jaj! angol feliratos verzió is készült! igaz, hogy kikapcsolható, de micsoda felelőtlenség, nagyon veszélyes, borzasztó kockázatos!)

Még a dallam is veszedelmesen ismerős, újabb napokra-hetekre beleissza magát az agyadba, menthetetlenül beléd ég, miközben fogalmad sincs, hogyan, valamiféle bizarr és megmagyarázhatatlan mellékhatásként, valamiért elkezdesz szimpatizálni a Windows Explorerrel…

(Windows Explorer, Windows Explorer…)

Még nem fogadod el, hogy nincs menekvés, még nem. Az nem lehet, hogy ilyen könnyen maga alá gyűrjön a szer. Egyre azzal álltatod magad, hogy bármikor abba tudod hagyni. Közben persze a dallam ott köröz egyre a fejedben. Nem is egy, többen vannak. Bármelyik pillanatban lecsaphatnak rád, bármilyen óvatos is vagy, bármennyire is igyekszel tartani magad, a komolyságod, az érett, meglett ember hivatalos arckifejezését és a hozzá tartozó hangulatot és határozott fellépésed. Órát tartasz a gazdasági válságok hatásáról a társadalmi fejlődésre? Prezentációt készítesz elő a vállalat arculatának bemutatásához? Memót írsz a főnöködnek valami nagyon komoly és felnőttes ügyben? Sorban állsz a hivatalban? Fogorvos mászik könyékig a szádba mindenféle kínzóeszközökkel? Nem számít! Bármikor lecsaphatnak, és te védtelen vagy.

De még nem vallod be magadnak. Bár valamit sejtesz, valamit érzel, mélyen belül, valami nyomást…

Jaj, ne, a nyomást ne, csak a nyomást ne!!!

 

De már késő. Jön az újabb adag, és már erőd sincs ellenkezni, hiába, nagy rajtad a nyomás…

A visszafojtott kuncogástól remegő kezekkel kutatsz valami más iránt, mindegy mi az, csak menekülnél, el, minél távolabb ettől a végtelenül káros, fenyegető vésztől, de hiába kattintasz…

…a hatvanas évekről szóló sorozatra…

…vagy egy francia művészfilm előzetesére, amiben az az öt-másodpercig-az-üres-szobába-bámulós jelenet van, meg a tejet könnyező tejesember…

…de még a legyek bosszújáról szóló kandikamerás felvételek sem hoznak feloldozást…

mindenhol ott vannak.

Még szerencse, hogy nincsenek többen, gondolnád, amikor

kiderül, hogy van egy öccsük is!

 

Az még hagyján, de ráadásul ő is tud énekelni. És még ez is hagyján, de énekel is! Paff.

Valahol ez az a pont, ahol feladod. Belátod, hogy legyőztek. Nincs az a búskomorság, amivel ellenállhatnál. Függő vagy. Véged.

Megadod magadnak a kegyelemdöfést, minden-mindegy-alapon:

Play it Mr. Toot!

 

(Majd napokig megy a Babba-ba-babba-ba. Babba-ba-babba-ba. Az őrületig ismétlődik.)

Bedobod a gyeplőt a lovak közé, elengeded a kontrollt (úgyse volt sose a tiéd, az illúzióba pedig fölösleges kapaszkodni), hagyod, hogy jöjjön, ami jön. Legyen az óda egy faházhoz…

…vagy dal a laktóz-intoleranciáról…

…esetleg arról, hogyan kel megkötni egy csomót…

…vagy egy ős-techno-őrültség a péniszről, botrányos animációval (18+!)…

…bármi jöhet. Mindennek vége.

Az meg már tényleg a végének is a legvége, és még azon is túl van valahol, amikor karácsony közeledtével sem tudsz másra gondolni, csak hogy ezzel a gyönyörű dallal kívánj még el nem hidegült szeretteidnek boldog ünnepeket:

 

Ha netán túléled mégis ezt az egész pokoljárást (nem sok esély van rá, de tételezzük fel, csak a példa kedvéért), és öregkorodban az emlékek súlyától reszketve felidézed, mily könnyen kerített hatalmába ez a gonosz kórság, eltűnődsz majd rajta, mi vett rá vajon, mi értelme volt az egésznek, és akkor döbbensz rá majd, hogy hiába volt minden, a sok baljós felszabadult röhögés, a veszélyes mosolyok, lelkednek minden egyes veszedelmes oldódása a jókedv vészterhes óceánjában,

még mindig nem tudod, mit mond az a rohadék róka!

 

oszd meg!