Philip K. Dick és a valóság

Philip K. Dick a science-fiction irodalom okkal ünnepelt pápája. Viszont ez egy nagyon indokolatlan skatulya. Az Egy megcsúszott lélek vallomásai egyetlen még életében megjelent nem sci-fi regénye, ami egyértelműen bizonyítja ezt.

 

A regény 1975-ben jelent meg, pedig már 16 évvel azelőtt készen állt a kiadásra. Talán a korszak irodalmába is jobban illeszkedett volna, a beat nemzedék valószínűleg elismerte volna nonkomformista értékekeit. Márpedig a főhős, Jack Isidore olyan messze áll a valóságtól, hogy az ő világértelmezése eleve passzolt volna a társadalmi berendezkedést és értékrendet elutasító nemzedék szemléletmódjához.

A helyszín a kozmosz helyett ez esetben az 50-es évek Amerikája, pontosabban egy Marin-megyei kisváros, és bár az elbeszélők személye változik, néha meg az író maga mesél, valahogy mindvégig Jack marad a hős, akivel képes azonosulni az olvasó. Ez azért is fura, mert ő abszolút nem beszámítható egy normális, vagy legalábbis annak tűnő világban. A környezete által elvárt magatartásra teljesen képtelen, helyette kőzeteket és a valóságban kicsit sem tudományos tényeket gyűjt, majd kategorizál. Mindez annyira igénybe veszi minden percét, hogy hétköznapi szükségleteinek biztosítására nem is marad ideje. Emiatt is kerül új környezetbe, ahol mindenki számára világos, hogy nem normális ez a figura, aki sajátos nézőpontjával csöppen bele egy a társadalom által legitimált, elfogadott család mindennapjaiba. Mégis messze a legkövetkezetesebb karakter, aki a maga sajátos módján talán egyedül cselekszik, és gondolkodik logikusan. Még ha egy kicsit fura logika mentén is.

american-dream-post-war-abundance-swscan00536-copy
Forrás: envisioningtheamericandream.com

Persze egyáltalán nem biztos, hogy normális az, ami annak látszik. A felszín alatt mindenki meg van csúszva. A gyerekekkel nem foglalkozó szülők, megkérdőjelezhető értékrendek, a logikának ellentmondó érzelmi alapon meghozott döntések és a személyes kapcsolatok sekélyessége a jól elrejtett valóság. Minden más csak látszat.

A családanya, Fay, annyira ráfeszül a normális látszat és az értelmetlenül túlzó, de jól látható jólét megszerzésére, hogy az épeszű gondolkodás és a fizikai teljesítőképesség szélére sodorja férjét, Charleyt. Hatalmas ház, két lánygyermek és megannyi állat, minden tökéletes. Vagy annak látszik. A tökéletesség búrája alatt azonban sérelmek, áldozatok feszülnek. Mi ez, ha nem a hőn áhított amerikai álom megkérdőjelezése? Erős társadalomkritika olyan kegyetlenül időzített humorral tálalva, ahogy ezt eddig nekem csak Kurt Vonnegut tudta.

Bekerül még a képbe egy fiatalabb pár, akik úgy válnak Fay számára vonzóvá és tanult, minőségi társasággá, hogy azzal jól érthetően lealacsonyítsa férjét, a tudatlan melóst. Aki amúgy biztosítja számára a semmittevés unalmas buborékját. Ez indítja el a dominót az elkerülhetetlen végkifejlet felé.

 

Forrás: sallyedelsteincollage.com
Forrás: sallyedelsteincollage.com

Persze egy jó sci-fi író azért a maga módján egy teljesen evilági regénybe is be tudja csempészni a fantasztikumot. A főhős már maga is űrlény. Van még pluszba UFO és világvége váró szekta, meg egy kicsit arról is szó esik, hogy Isten, meg a kiválasztottság, azok egyáltalán nem személytelenül értelmezhető fogalmak. Mindent megváltoztat, hogy ki mondja, meg a befogadó sem teljesen mellékes.

Hasonlóképp tér el az is, hogy a szereplők (és itt nem csak a valóság érzékelésére eleve alkalmatlan Jackre gondolok) mindahányan másképp, saját érzelmeik és céljaik mentén értelmezik ezt az úgynevezett valóságot. Ráadásul az elbeszélés módja engedi, hogy egy kicsit belelássunk mindannyiuk fejébe.

Az álszent, bigott és képmutató kisvárosi miliő, tragikus családi dráma, a megcsalás, és az erőszak, amit ez kivált nem az író sajátja. A kor regényírói közül számos példát találunk erre Updike-tól Albee-ig, de ahogy ők eltérnek egymástól, úgy Dick is képes teljesen sajátosan tálalni ezt a tartalmat. A szereplőket összekötő események nagyon drámaiak, de ez Jack szemén keresztül csak egy újabb résztvevő kutatás alapja, rengeteg érdekes áltudományos ténnyel az emberi kapcsolatok működéséről. Mondjuk ezen nem is kell csodálkozni egy olyan ember esetében, aki tisztában van a napfény súlyával, és az üreges föld mélyén élő civilizációkat tényként kezeli.

 

A konfliktusok örökös forrása Fay, akit az író állítólag első feleségéről mintázott.

Forrás: envisioningtheamericandream.com
Forrás: envisioningtheamericandream.com

A könyvet befejezve azt vesszük észre, hogy már egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, mi is a normális. Mihez képest az? Akár saját életünkben is észrevesszük, mik a saját értékeink, melyeket tanultuk, vagy épp mikor akarunk csak a tanult sémáknak görcsösen megfelelni. Az a boldogság, amiért küszködünk? Vagy az, amitől mosolyra fakadunk?

Philip K. Dick nem ad választ a kérdésekre, csak lehetőséget, vagy inkább egyfajta belső kényszert, hogy mindezt újra átgondoljuk.

oszd meg!