Olvass!!! >> Török-Szabó Balázs: A teória

Egy könyv a végtelen tudatról, az ego működéséről, a lehetőségekről, az emberről. Filozófia, ami rólad szól.

Azt gondolhatnád, hogy a filozófia az a tudomány, amit poros könyvtárszobában, halvány gyertyafény mellett művelnek korosodó professzorok, mégpedig úgy, hogy régen megírt könyveket olvasnak újra és újra, és újabb könyveket írnak azok alapján, amiben elmesélik, hogy mi jutott eszükbe a régi könyvekről, de olyan érthetetlen nyelven, hogy másik hozzájuk hasonló, korosodó professzorok érthetik csak meg, akik éveket szentelnek az életükből poros könyvtárszobákban efféle nehéz szövegek olvasgatásának. Halvány gyertyafénynél. És majdnem biztos, hogy van ilyen is. Vagy azt is gondolhatod, hogy a filozófia az a szak, amit elszállt bölcsészek hallgatnak, akik szívesen beszélnek órákat a semmiről, hogy ne kelljen dolgozniuk, de végül mégis gyorsétteremben végzik a pult mögött – és valószínű, hogy ilyen is akad, habár erős sztereotípia ez azért.

De hogy a filozófia lehet emberközeli tudomány, és szólhat a mindennapi életről is, azt talán kevesen gondolnák. Pedig a szó eredeti jelentése (a bölcsesség szeretete) és használata szerint lehetne így is. Ehelyett manapság többségében a filozófiatörténetet értik és tanítják filozófia címén.

A teória az eredeti jelentéshez tér vissza, és témájául az embert választja. Engem, téged, és mindenki mást. És ettől máris érdekes.

Török-Szabó Balázs - A teória - könyvborító

Másik érdekessége, hogy egy csomó tudományterület csomó eredményét felhasználja, közöttük olyan összefüggéseket mutat meg, amit máshol nem találsz meg. Tulajdonképpen egy egészen új és szokatlan szemszögből tekint ezekre a területekre, a kognitív pszichológiától az információelméleten át a neurológiáig, és még sorolhatnám. Ez a szemszög pedig a tudatfejlődés szemszöge.

Azért ne ijedj meg nagyon ezektől a fogalmaktól, hogy tudat, meg tudatfejlődés meg ilyenek, mert A teória megfogalmazása ugyan nem túl egyszerű, de ami le van írva benne, az mind megérthető, követhető, tudományos, hiszen (klasszikus értelemben vett) filozófiai műről van szó. Tehát semmi homályos, érthetetlen, misztikus lila köd nincs benne, minden fogalmat tisztáz, mielőtt használni kezdené, hogy ne tévedjünk el a különféle értelmezések között.

A “tudat”-ot kicsit másként értelmezi, mint ahogy megszoktuk, és a “fejlődés” kifejezést is definiálja, szól arról, hogy mit tekint valóságnak, mi a képzelet, mi a világ, mi az idő, és így tovább. Az embert például a fizikai, mentális és érzelmi szintjének összességeként értelmezi. Hogy van testünk, meg vannak gondolataink, meg még érzéseink is vannak. Ráadásul.

Az ember. Azt írtam, a könyv témájául az embert és az életet választja. Hogyan is lesz ez a könyv emberközeli?

Úgy, hogy kiindulásként egészen pontos leírást ad arról, hogy hogyan működik az ember. Arról, hogy az éntudat (ego) hogyan alakul ki, hogyan fejlődik, hogyan működik, és micsoda egyáltalán. Arról, hogy hogyan és miért zár el a külvilágtól, a többi embertől, miért zár el az érzésektől. Arról, hogy milyen eszközei vannak önmaga fenntartására, létének igazolására, a minták követésétől az indulatokig, és így tovább.

Azt kell mondjam, ha kicsit is belegondolok, miközben olvasom, hogy nálam, az én életemben hogy jelenik meg az, amit olvasok, egészen megdöbbentő olvasmány. Úgy értem, huh. Nagyon. Megtalálom az életemben azokat a pontokat, amikről szól az írás, és kiráz a hideg. Ami még hagyján, de be is feszülök tőle. Ez meg egészen meglepő reakció egy tudományos könyv olvasása közben.

Egyrészt azért, mert meglep, hogy ez ilyen általános. Mármint hogy van egy szerkezet, egy vázlat, amit valaki leírt, és azt egyszer csak megtalálom az én életemben is, amiről azt gondoltam, hogy mennyire különleges és egyedi… na de mi van, ha nem az?

Másrészt meg hát nem annyira tetszik a dolog. Mert ha úgy van, ahogy a könyv mondja (márpedig van benne valami, még ha nehezemre esik is belátni, hiszen hatással van rám), akkor az azt jelentené, hogy az életem során talán még egyszer se csináltam azt, amit valóban szerettem volna, hanem mindig csak azt, amit az egóm diktált… nem azért, mert az ego egy szemétláda, hanem azért, hogy megvédjen – olyan támadásoktól, amik talán nem is léteznek, csak a képzeletemben.

Az mennyire durva már? Az nagyon durva.

Mondjuk azért ha így van, talán mégis jobb tudni erről, mint tudatlanságban leélni egy egész életet.

Török-Szabó Balázs - A teória

Van azonban egy egészen meredek állítása is a könyvnek – vagyis inkább feltételezése, mert tulajdonképpen az egész könyv egy elmélet, egy teória, még ha helyenként húsba vág is. Mégpedig az, hogy az ego nem feltétlenül végcél, hanem lehet, hogy csupán egy fejlődési állomás. Ami azt jelenti, hogy túl lehet lépni rajta, tovább lehet menni, mert van tovább. Ez a feltételezés pedig egy olyan társadalomban, ahol minden az énről, annak érvényesüléséről szól, minimum meglepő.

Márpedig ha feltesszük azt a nagyon egyszerű kérdést, hogy vajon vezetett-e már igazi boldogsághoz önmagában az, ha valaki jól felhizlalta az énjét, a válasz eléggé kézenfekvő: aligha. Legalábbis én még olyannal nem találkoztam. Időleges megelégedettséghez, átmeneti “húdejólvagyok”-hoz biztos, de valahogy ezeknek mindig vége lett, azzal együtt, hogy talán sose voltak igazán őszinték. Akkor meg már csak azért is megéri kipróbálni valami olyasmit, ami ettől eltér, ezen túlmegy, nem? Mert hátha.

A teóriában ráadásul eszközök is vannak ehhez, a fizikai szintű munkától (pl. testedzés) a kommunikáción keresztül a hibázásban rejlő lehetőségekig, és így tovább. Mindnek lényeges eleme a figyelem – megfigyelni azt, ahogy élünk, ahogy működünk, megfigyelni az egót működés közben, feltárni a mechanizmusait, megtalálni a határait. És ezzel együtt különbséget tenni a valóság és az elképzelt valóság között, az is baromi fontos lépés. Az elmélet szerint ugyanis, ha megismerjük az énünket, kikapcsolhatjuk annak mechanizmusait, és így ahhoz is közelebb kerülhetünk, hogy valóban a valóságot lássuk, amikor körülnézünk.

A munkát nem végzi el helyettünk senki, azt nekünk kell, végül is a mi életünkről van szó, abba kívülről belenyúlni nem lehet. De a lehetőség mindenki számára adott, hogy nekivágjon, és semmi más nem kell hozzá, mint egy döntés – talán az első valódi döntés életünk során, amit ténylegesen mi magunk hozunk meg, nem valami védekező automata helyettünk -, hogy lesz ami lesz, megnézzük, kik vagyunk, mi a valóság, és hogy kerülhetünk egyensúlyba önmagunkkal és a világgal.

Szerintem ez egészen izgalmasnak hangzik.


Ez itt a könyv honlapja: http://ateoria.hu/
Itt pedig megrendelheted, ha akarod: bookline.hu

oszd meg!