Olvass!!! >> Egymondatos történetek

Összetett, izgalmas, felkavaró, elgondolkodtató, vagy akár hátborzongató történetek egy-egy jól összerakott mondatba sűrítve

Az egész akkor kezdődött, amikor gyerekkoromban elolvastam Frederik Brown: És akkor kopogtak című novelláját valamelyik MetaGalaktika magazinban. A kilencedikben, hogy pontosak legyünk, amely a Válogatás az amerikai sci-fi aranykorából alcímet viselte. Ez így kezdődik:

A legviccesebb horrorsztori mindössze két mondatból áll: “Az utolsó ember a Földön a szobájában ült. És akkor kopogtak az ajtón… “

A novella maga ennél valamivel hosszabb, pár oldalas, van benne közepesen izgalmas történet a Föld leigázásáról, Zan típusú űrlényekről, akik szótagolva beszélik az angolt, meg ilyesmi, de ehhez a néhány szavas bevezetőhöz képest mindig is úgy éreztem, hogy a többi fölösleges.

metagalaktika

A folytatásban maga Brown is elmondja, mitől működik ez a sztori:

Két mondat és a végén három pont. Természetesen nem a két mondat a horror, hanem a három pont, melyek azt a kérdést sugallják: vajon mi kopogott az ajtón? Az ismeretlentől való félelmében az emberi agy valami homályos, félelmetes dolgot sejt.

És pontosan ez benne a zseniális. A történet maga nincs megírva, csupán egy kezdőszituáció, a többit rábízza a képzeletre. Ezért aztán annyiféle történet van ebben, ahányan elolvassák és kiegészítik a fantáziájuk segítségével.

Valamikor később rátaláltam erre a szösszenetre, amit úgy adtak el, mint a világ legrövidebb gótikus horrortörténetét:

CAMILLA: Uram, le kellene vennie az álarcát.
IDEGEN: Valóban?
CASSILDA: Valóban; itt az idő. Mind levetettük már az álcánkat, kivéve Önt.
IDEGEN: Rajtam nincs álarc.
CAMILLA (borzadva Cassildának): Nincs rajta álarc? Nincs rajta álarc!

Sokáig nem tudtam, ki a szerző, akkoriban még nem volt internet, aztán el is könyveltem magamban szerző nélküli valaminek, népköltésnek, vagy ilyesminek, de mára kiderült, hogy volt írója. Nem véletlen a gótikus szál sem, hiszen annak a Robert W. Chambersnek egyik novellájának a részlete ez, akitől maga H. P. Lovecraft is ihletet merített.

anonymous-438427_1280

Ugyanúgy működik, mint az első. Nem teljes történet, épp csak egy részlet, amit ki lehet pótolni fejben, ízléstől függően, akármivel. Az én fejemben ezután sikoltozás és rémült fel-alá rohangálás kezdődik a bálteremben, majd egy nedves reccsenés hangja jön, az aranyozott képkeretre fröccsen a vér, és így tovább.

Az is szép, hogy ha nincs ott az a szó, hogy “borzadva”, sőt, ha ahelyett mondjuk az áll ott, hogy “lenyűgözve” vagy “csodálattal” akkor ez egy teljesen más történet, nem az a rémisztő horror, amit gondolom a legtöbben lepörgettünk magunkban gyorsan.

Érdekes, hogy a rémségekre jobban rááll az agy. Az is érdekes, hogy amit nem ismerünk, arról hamarabb feltételezzük, hogy szörnyű, mintsem bármi mást. Könnyen megyünk el a félelem irányába – mondjuk a kíváncsiság helyett.

Egyébként ez a módszer, hogy ütős egy mondatos történetet úgy lehet csinálni, hogy felvázolsz egy izgalmas kiindulási pontot, és nyitva hagyod a végét, nem adsz rá magyarázatot, bármikor működik. Pl.:

Amikor újra szétnéztem a Földön, éreztem, hogy valami nem stimmel.

Vagy:

Valami van a tetőn!

Lehet ezt fokozni:

Megjöttek…

Az agy olyan, hogy igyekszik kipótolni a lyukakat, és ha nincs más kéznél, a fantáziát használja hozzá. És sokszor nincs más kéznél.

Amúgy, ha kicsit belegondolsz, baromi sokszor csináljuk ezt… Ha nem tudom, mit gondol a másik, elképzelem. Ha látok egy random embert, random környezetben, semmit nem tudok róla, mégis megítélem. Az öltözetét, a viselkedését, a beszédmódját látom csak, és egy egész életet kitalálok neki, ami alapján rögtön el is tudom helyezni a saját rendszerem szerint.

Meg valószínűleg az UFO-észlelések többsége is ilyen.

Na mindegy, kicsit eltértem a tárgytól. Történeteknél azért ilyen konkrét és könnyen megfigyelhető a jelenség, mert egy történetnek van egy ismerős, elvárt szerkezete. Elkezdődik valahol, tart valahová, majd véget ér. Nem azért, mert a valóságban is ez van, hanem mert így szoktuk meg. Az agy egyébként is hajlamos történetekben gondolkodni, kis lezárt, kerek sztorikban, így valahogy könnyebb eltárolni infókat, mint száraz adatokként. Gondolj csak bele, az évszámokat volt nehezebb megtanulni töriből, vagy azt, hogy hogyan zajlottak egyes csaták? Pláne ha a hadmozdulatokon felül volt benne bármi, ami érzelmileg is bevont a történetbe, egy hős, egy fotó, egy induló…

Ha tehát hallasz egy mondatot, amiről valaki azt állítja, hogy ez történet, ennek ellenére hiányzik belőle a szerkezet, az infó, a kapaszkodó, épp csak felvillant valamit, azt is elnagyolva, az esetek többségében nem azt fogod mondani, hogy “de hát ez csak egy mondat”, hanem belemész a játékba, és csinálsz belőle sztorit te magadnak.

Az egész erről a cikkről jutott eszembe. Az io9 arra kérte a kommentelőit, írjanak frankó 6 szavas sci-fiket, az olvasók meg olyan briliáns ötletekkel jöttek, hogy össze is szedek belőlük néhányat hirtelen. A fordítás során igyekszem maradni a 6 szó / történet megkötésnél, bár ez nem biztos, hogy mindig menni fog.

Az utolsó ember tudata feltöltve. Küldés… (greyman33)

“Keresztet vetettem!” – sikoltott a Katolikus Vámpír. (BrandonSweet)

A Cubs kikapott – a kör megszakadt. (Cool_Breeze)

(Utalva az épp lecsengőfélben lévő Vissza a jövőbe mániára: a film második részében a Chicago Cubs nyeri a 2015-ös Baseball ligát, a valóságban azon a napon kikaptak a New York Mets-től.)

Intergalaktikus házaspárcsere? A háború elkerülhetetlen volt. (Dan Entwistle)

Az ajtó kinyílt, megláttuk a hátunkat. (ezacharyk)

portal_s
(Ez itt egy portal témájú rövidfilm, lazításnak.)

“A Halálcsillag kamu! Várj…” <statikus zörej> (richardrae1)

Marson kutattunk. Találtunk életet. Nem barátságos. (Beowulf85)

A holttest a festményen? Az enyém. (doho1234)

Eladó: Apollo 18 patch. Nem használt. (pickmeohnevermind)

“Fogd a söröm” – szólt a robot. (kcd06)

A prekog nagyon meglepődött, hogy meglepődött. (Fauxcused)

“Íme a bizonyíték, hogy nem létezel.”  (America’s Wang)


Forrás: io9.com
(Címlapkép innen)

oszd meg!