Moziplakát-klisék

Mi van akkor, ha nincs ötlete a plakátkészítőnek?

Christophe Courtois összegyűjtött a blogján egy rakás moziplakátot, szép kis csokrokba szedve, hogy illusztrálja, néha mennyire nincs fantáziájuk a moziplakátok tervezőinek. Meg persze azt is, hogy néha mennyire van. A blog egyébként valószínűleg nagyon érdekes, csak hát, ahogy az a szerzője nevéből kitalálható, francia, amely nyelvet nem beszélem – de, azt hiszem, a gyűjtemények amúgy is önmagukért beszélnek.

Ennek ellenére azért mondok róluk pár szót.

Azt már régen sejtettük, hogy Hollywoodban létezik egy titokzatos könyv, a Nagy Kliségyűjtemény, melyet minden beavatott filmkészítő a kezébe kap, és amelyről – nyilván – nem beszélhet. (Mert ha beszélne róla, meg kellene ölnie mindenkit, akinek beszélt róla. Nyilván.) Ebben a könyvben minden bevett fordulat, ismerős karakter és jellemző jelenet szerepel, a titokzatos piros ruhás nőtől kezdve a bal vállán megsérült főhősön át (hogy jobb kézzel tovább tudjon lőni, nyilván) a film végén a naplementébe belelovagoló cowboyig bezárólag. A filmek jelentős része pedig úgy készül, hogy dobókockával kisorsolt kliséket fűznek össze filmmé, és kész. Ha egy forgatókönyvíró esetleg megpróbál belecsempészni valami eredetit, akkor azonnal lelövik és elássák Nevadában, a sivatagban, mindentől távol, jeltelen sírba, az éjszaka közepén, egy életre kelt Plymuth reflektorának fényében, miközben a kocsi rádiójából halk rock’n’roll szűrődik kifelé – vaaagy… vagy, ha szerencsés, Oscar díjat kap érte.

Oké, kicsit talán túlzok.

Na de hogy ugyanilyen kliségyűjtemény volna a plakátkészítők kezében is, az újdonság – márpedig az összegyűjtött példákból akár erre is lehetne következtetni.

Ugyanakkor azt is érdemes látni, hogy helyenként hatalmas kreativitással töltik meg a megszokott formákat az alkotók. Ugyanúgy, ahogy időnként a filmek esetében is.

 

Háttal nem kezdünk mondatot

 

Háttal a nézőnek, szemben a világgal? Vagy háttal a világnak, szemben a… Mivel is állunk itt szemben?

Ha olyan plakátot látsz, ahol a főhős hátat fordít neked (enyhe terpesz, esetleg hátul összekulcsolt kéz), okkal gyanakodhatsz akciófilmre, hős-teremtő mítoszra meg effélékre.

Valószínűleg azzal számoltak a marketing-guruk, hogy a főhős tartása, sziluettje önmagáért beszél. És ez néha be is jön (például a Batman).

Néha persze inkább jól eltalált stílusparódiáról van szó. (Mint a Csizmás kandúr, vagy a Kick-Ass – ami egyébként az egyik legjobb szuperhős-mozi, szerintem. Természetesen az első részre gondolok.)

Ha a főhős hátra is néz a válla fölött, ott már valószínűleg nem voltak annyira biztosak magukban (illetve főhősük rettenthetetlenségében) a készítők.

Ritkán persze van olyan eset is, amikor a háttal állás abszolút indokolt – a Penge esetében például, aki, mint tudjuk, a hátán tartja vámpírölő pengéjét, amiről a nevét kapta, amiről pedig a film a címét kapta.

 

Hát, talán mégiscsak van valami ebben a hát-dologban

 

Érdekes, hogy ezeknek a többsége romantikus komédia, legalábbis azt hiszem. Nem állíthatnám, hogy mindet láttam.

Bár, talán annyira nem is meglepő. Ha egy nő és egy férfi egymásnak vetett háttal mosolyog (mert ezek mosolyognak, többnyire), az valahol a “se veled, se nélküled” kifejezés vizuális összefoglalása lehet, amely kifejezés egyébként nagyjából a filmek tartalmát is leírja, vagy remekül helyettesíti.

Annyit látatlanban is le merek fogadni, hogy a végén 98,8% eséllyel összejön a csaj meg a pasi.

 

Kis ember az óceán partján, hatalmas arcok az égbolton

 

Drámáról lesz szó, szinte biztosan. Lesz benne szerelmi szál is, efelől nyugodt lehetsz. Sírós lesz a vége, erre is fogadni mernék.

A hölgyektől annyit kérnék, hogy véletlenül se próbálják meg erőszakkal rábírni a párjukat egy olyan film megnézésére, aminek ilyesmi a plakátja, mert esélyes, hogy viszonzásul egy olyan filmre viszi el őket a párjuk, amelynek plakátján a főhős háttal áll (jó eséllyel fegyverrel a kezében). Na nem azért, mintha az ilyen filmeket alapból utálnák a férfiak, csak, ahogy mondani szokták (szoktuk), ehhez megfelelő hangulat kell – és az a hangulat nagyon ritkán jön el. (És többnyire olyankor sem minden hátsó szándék nélkül…)

Egyébként fogalmam sincs, mit szimbolizál az óceán, a kis krapekok és a nagy arcok szentháromsága. Talán a mondanivaló mélységét, az ember kicsinységét, és az általános nagyképűséget – de ez csak tipp.

 

Adjunk az arcának!

 

Írjunk rá sok-sok betűket a főszereplőnek az arcára rá!

A felhozatal vegyes. Van itt romantikus, politikus, drámás és Stallonés is, ami már-már külön kategória. Mindben az a közös, hogy rábetűztek az arcokra – ráadásul nem is csupán a filmek címét, hanem többnyire a tagline-t is (azt az egymondatos, figyelemfelkeltő cuccot), ami többnyire több betűből áll, mint a cím maga. Hogy miért, azt nehéz lenne megmondani.

Talán az lehet, hogy van egy ember, aki a fotókkal foglalkozik, meg van egy másik, akik a tipográfiáért felel, és ezek ketten utálják egymást. Vagy valami ilyesmi. Lássuk be, hogy bármi is az oka, azért ez elég zavaró tud lenni néha. És persze könnyen előfordulhat, hogy ez is az oka: a zavarkeltés.

(Néha meg egyszerűen tök jól néz ki.)

 

Szemben

 

Ebből horrorfilm lesz, ez látszik, első pillantásra. És többnyire tényleg. Talán csak az Avatar kivétel, illetve a Rekviem egy álomért, ami elég súlyos darab, nem nélkülözi a horrort, de műfaját tekintve drámának szokták mondani. Meg a Bionic Woman, ami nemtom, mi, de a címe alapján nem is vagyok rá kíváncsi.

Horrorfilmek esetén adja magát a téma, többnyire a gonosz szeme szerepel a plakáton. Az is adja magát, hogy a szemben tükröződő dolgokkal játsszon a kreatív csapat meg a designer. De, azért, mindent összevetve, elég sok kiváló darab is van ezek közt.

A szem elég érzékeny pontja az embernek, például nem szeretjük, ha idegenek belenyúlnak, vagy valami, mert az elég rossz érzés. Erre játszik rá A szem című film plakátja (mely filmnél abszolút meg is értem, hogy miért éppen ezt a klisét választották – már csak a címe miatt is, ugye). Meg a Candyman, amit Kampókézre magyarosítottak, és gyerekkorom kedvenc horrorfilmje.

Egészen másként zseniális Seed of Chucky, amit Chucky ivadékának fordítottak. Tükörfordításban Chucky magja lenne, és ezt jó tudni, ha megnézzük nagyobban a bal felső kettes kockát a gyűjteményből.

A Frankenstein szeme is nagyon frankó, úgy bizarr, hogy közben nagy ötlet is.

Szóval érdemes szemezgetni közülük. (Ez sajnos annyira rossz szóvicc, hogy nem bírtam kihagyni, elnézést. Szemtelenség.)

 

Ezek semmire nincsenek tekintettel…

 

…és máris megvan, honnan származnak az előző kategóriában a szemek – hát innen.

Jó, ez nem annyira elterjedt klisé, és még mondanivalója is van a letakart szemeknek (és szájaknak, néha), tulajdonképpen ezek többsége tetszik nekem.

 

Fekete-fehér, meg egy kis piros

 

Erőszakos filmre számítsunk, és akkor nem csalódhatunk túl nagyot.

Ezek közül néhány már szerepelt más klisék között (a Prince of Persia meg a Stallonés egy-egy másik variációja pl.), ebből is látszik, hogy a klisék variálásával egészen újszerű… ööö… nem. Egészen különleges… nem, ez sem az. Mindegy, hagyjuk ezt.

A fekete-vörös agresszív színpárosítás, ezt pszichológusok mondják. A fekete-fehérből pirossal kiemelt feliratok pedig felkeltik a figyelmet, ezt reklámszakemberek mondják. Ezeknél pedig szépen összetalálkozik a kettő, ezt meg én mondom.

Ennek a típusnak speciális alosztálya a következő:

 

Fekete-fehér, meg gyújtsunk is rá

 

Az erőszakossághoz kétség sem férhet.

Tulajdonképpen mindaz vonatkozik ide is, amit a fekete-fehér-pirosnál mondtunk, csak hatványozottan. Szorozva tűzzel.

És itt jegyezném meg, hogy ha még nem láttad volna, véletlenül se nézd meg a Veszélyes Bangkok című filmet. Ha rám hallgatsz. Ezek közül akkor már a Stallonés is jobb, szerintem. Persze ez csak egy vélemény, ne is hallgass rám.

 

Az apró ember siet valahová

 

..vagy fut valami elől. Nem tudjuk.

Ezek közt van sci-fi, kémfilmes és akciós is, illetve ezek keveréke (Paycheck, magyarra ferdítve: A felejtés bére).

Jól gondoljuk, ha azt gondoljuk, hogy a filmben valami elől, vagy valami után szaladnia kell majd a hősünknek. Jobbára az életéért fog futni, menekülni az üldözői elől, versenyt futva az idővel – gyakran szó szerint. Mert vannak filmek, amikben szépen lassan az opciókból fogy ki a hős a történet folyamán, meg vannak, ahol az időből – nos, ezek az utóbbira lesznek példák, valószínűleg.

Az mindenképp fura, hogy a kicsi rohanó csávó (a hosszú árnyékával) mennyire szembetűnően hasonló a különböző plakátoknál – a póz, az arányok, a minden. Arra tippelek, hogy ezek mind ugyanannak a paranoiás plakátrajzolónak a munkái, aki, miután megvan a terv nagyjával, hirtelen azt érzi, hogy valaki mintha figyelné a plakátról, és hogy kompenzálja a fenyegetettség érzését, kirajzolja magából az üldözött énjét, egyenesen rá a plakátra. De lehet, hogy nem így van.

 

Szétszórt arcok

 

Itt megint mindenféle van, a horrortól (Kabinláz) a Stallonéson át (ezek mindent megpróbáltak plakát fronton, hogy jó film legyen a Rambo, igazán nem rajtuk múlt, hogy nem jött össze) a bűvészes frankóságig (Tökéletes trükk – szeretjük).

Azt mondanám, hogy ezek egytől egyig zseniálisak, és érdemes őket nagyban megnézni. Ott fog igazán látszani, hogy lesz lőszerekből Nicolas Cage (Fegyvernepper) gombákból meg holdból koponya (Varázsgomba), hogy rajzolja ki a természet Sandra Bullockot (Megérzés), és a többi. És hogy egyszerűségében mekkora ötlet a Batman plakát, ahol a denevérjel-grafitiből Joker lesz hirtelen.

Le a kalappal.

Van még pár válogatás a fent említett blogon, nézz körül, ha érdekel például a sárga gyűjtemény, vagy a kék, vagy ha kíváncsi vagy rá, hogy Tom Cruise melyik profilja mutat jobban plakáton, és így tovább. A lista bővül. Az nem árt, ha tudsz franciául, bár nem feltétel.

oszd meg!