Miért szeretünk undorodni?

Altáji poénok és testhorror, testnedvek és gyomorforgatás – a gusztustalanság élvezete

Flinter tegnapi cikke (Cukormentes Haribohoz zsírszegény chips dukál – Olyan jó, hogy beszarsz) egészen undorító volt, és mégis kattintottak rá az emberek, még lájkolták is meg minden. Nem hittem volna. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ez miért lehet. Vajon miért hallgatják, olvassák, nézegetik, tapogatják (stb.) élvezettel az emberek azt, amitől amúgy idegenkednek? Nem hiszem, hogy megtalálom a választ, de azért elmegyek a gondolattal egy darabig.


 

Mi az undor?

 

Az undor alapvető emberi emóció, egyáltalán nem kor- és kultúrafüggő, mindenhol ugyanúgy megtalálható – habár nyilván nem minden korban és minden kultúrában ugyanaz váltja ki. Erre az általánosságra egyik legmeggyőzőbb bizonyíték, hogy mindenhol ugyanazzal az arckifejezéssel reagálunk arra, ha valami undorít.

1862-ben egy francia orvos, Duchenne du Boulogne kísérletezett azzal, hogy az ember arcát különböző pontokon elektromos árammal ingerelte, hogy a mimikai izmokat különböző arckifejezésekre ösztönözze. Az volt az alapelképzelése, hogy az arc a lélek tükre, ezért sokkolta a kísérletben résztvevők izmait, nem azért, mert élvezte, ha bábozhat velük. Legalábbis remélem. (Tanulmányában hosszasan értekezett a valódi és a hamis mosoly közti különbségről, amiért azóta a valódi mosolyt Duchenne-mosolynak is nevezik bizonyos körökben. Én sem mozgok azokban a körökben, most hallottam erről először.)

Kísérletéhez számos fényképet is készített az egyes kifejezésekről, köztük megtalálható az undorhoz kapcsolódó is:

Wellcome Library, London. Wellcome Images images@wellcome.ac.uk http://wellcomeimages.org Az undor arckifejezése elektromos árammal indukálva. - CC BY 4.0, wikimedia
Wellcome Library, London. Wellcome Images images@wellcome.ac.uk http://wellcomeimages.org Az undor arckifejezése elektromos árammal indukálva. – CC BY 4.0, wikimedia

Ez a minta azóta se sokat változott. Gondolj csak egy rothadó húsdarabból éppen kimászó féregre, és gyorsan nézz tükörbe, hogy ellenőrizd. Ráncolt orr, legörbülő száj, nyitott szem (!). Persze csak ha akarod.

Emellett egyéb testérzetekkel is jár a dolog (már ha nem árammal indukálják – akkor is jár testérzettel, csak másfélével): émelygés, öklendezés, hányinger, nem ritka a hányás sem.

A hányás azért is különösen érdekes, mert az szintén undort válthat ki. Ebből a szempontból olyan, mint az ásítás, átadható másoknak is.

Evolúciós szempontból azért alakult ki a dolog, hogy visszatartson a romlott ételek fogyasztásától.

Egyedfejlődési szempontból is hasonló a helyzet: ha egyszer valamitől beteg lettél, vagy rosszul érezted magad, az agyad kondicionálni fogja rá a testedet, hogy undorral reagálj rá, nehogy újra megbetegedj tőle. (Például a legtöbbünk életében van olyan pia, amitől először betegedett meg durván, és onnantól a szagától is rosszul vagyunk. Nálam ez a Kevert nevű kémiai vegyület. A szagától is kiráz a hideg.)

Szóval az undor alapvetően egy táplálkozáshoz köthető védekező mechanizmus, egy automatika. Eddig oké.


 

Nagyon emberi

 

A legtöbb állat eleve nem próbálkozik olyasmit enni, amit nem tud megemészteni, vagy nem tud hasznosítani a szervezete. Például egy guppi ritkán eszik hamburgert, a tehén nem szív vért, és lepkét se láttam még szusizni.

Forrás: Huffingtonpost.com
Forrás: Huffingtonpost.com

De azért vannak állatok, amik válogatnak. A macska, kutya, a majom is kiköpi, ha valami nem ízlik neki, és meg is tudják tanulni, mi volt az, mondjuk szagról, hogy legközelebb elkerüljék. A csecsemők úgyszintén.

Viszont a felnőtt ember az egyetlen olyan élőlény, aki azon az alapon utasít el élelmet, hogy az honnan származik, vagy mivel érintkezett. Ha egy csótány átszaladt a pizzádon, hiába vágod ki azt a részt a pizzából, amihez hozzáért, valahogy már nem lesz túl sok kedved hozzá, hogy megedd, nem? Pedig semmi racionális okod nincs rá, hogy elmenjen tőle az étvágyad.

De nem csak az élelemmel van ez így. És innen kezd igazán érdekessé válni a történet. Bár vitatkoznak róla a kutatók, hogy valóban undor-e ez, de létezik valami olyasmi is, hogy “morális undor”. Undorodhatsz emberektől azért, amit tettek, vagy egy kormányintézkedéstől, elképzelt halálesettől, génmódosított növényektől, mindenféle dologtól.

Paul Rozin pszichológus (Pennsylvania Egyetem, Philadelphia) egyik kísérletében például arról kérdezett embereket, belebújnának-e Hitler gondosan kitisztított pulóverébe – az emberek hevesen ellenkeztek, látszólag igazi undort éreztek.

"Christmas Sweater" by TheUglySweaterShop.com - Flickr: Vintage 80s Mountain Range Tacky Acrylic Ugly Christmas Sweater - CC BY 2.0 via Wikimedia Commons - http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Christmas_Sweater.jpg#mediaviewer/File:Christmas_Sweater.jpg
“Christmas Sweater” by TheUglySweaterShop.com – CC BY 2.0 via Wikimedia Commons

További kutatások azt is kimutatták, hogy a zsigeri és a morális undor között van átfedés.

Míg a haragnál emelkedik a pulzus, addig az undor esetében csökken. Jonathan Haidt pszichológus (Virginiai Egyetem, Charlottesville) kísérletében szívmonitorral követte kísérleti alanyai pulzusát, miközben olyan filmeket vetített nekik, amik zsigeri undort nem ébresztenek, de morálisan azért hatnak (pl. neonáci gyűlésekről, ilyesmikről). Az alanyok ugyan haragról és undorról is beszéltek, de a pulzusuk csökkent, és ugyanolyan tüneteket produkáltak, mint zsigeri undor esetén.

Jorge Moll idegtudós (Rede Labs D’Or, Rio de Janeiro) MRI-vel vizsgálta a kétféle ingerre adott reakciókat, és szintén talált átfedést: az agy orbitofrontális kérgében (nemtom, mi az, de nagyon menőn hangzik) fokozott aktivitást figyelt meg mindkettő esetében.


 

Nagyon embertelen

 

Még egy utolsó kísérlet, aztán hagyjuk a tudományt.

Susan Fiske és Lasana Harris pszichológusok (Princeton University, New Jersey) kísérletében szintén az agytevékenységeket vizsgálták MRI-vel, miközben a kísérlet alanyainak csövesekről, drogosokról készült képeket mutattak.

Forrás: wikimedia
Forrás: wikipedia

Az eredmény nem csak annyi volt, hogy aktiválódtak a félelem és undor agyterületei, hanem az is, hogy az agy szociális helyzetekre vonatkozó területének (középső prefrontális kéreg) aktivitása lecsökkent. Ez azt is jelent(het)i, hogy az undor és az ellenérzés miatt ezeket az embereket kevéssé tekintették a kísérlet alanyai embernek, sokkal inkább tárgyaknak, és megszűnt feléjük az együttérzés.

Ha ez igaz, akkor az undor alkalmas arra is, hogy befolyásolja az etikai ítélkezésünket is. Nálunk, embereknél.


 

Az undor a művészetben

 

Ez sem mai találmány.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle,
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

(Baudelaire: Egy dög, részlet)

A hatáskeltésnek mindig is kiváló eszköze volt az undorkeltés. Elég csak a pokol-ábrázolásokra gondolni, tessék, itt van egy közepesen gusztustalan részlet Bosch mester munkásságából:

Hieronymus-Bosch-A-Violent-Forcing-Of-The-Frog

Ez már erősen testhorror, pedig még csak az 1400-as években járunk.

Ma ugyanezt megtaláljuk a művészet minden ágában. A képzőművészetben, könyvekben, filmekben is. Nem fogok erről képeket betenni ide, de van például egy kínai művész, aki olyan bútorokat alkot, amik mintha emberi szervekből lennének, és az egész túlságosan realisztikus. Vagy létezik hányós festészet: Millie Brown színezett tejet iszik és konkrétan ráhányja a vászonra.

vomit_painting

Hogy irodalmi példát is említsünk, ott van David Cronenbergnek (Videodrome, Légy, eXistenZ) regénye, a Konzum című, amit a magam részéről nem kívánok elolvasni:

Annyi rákos nő van manapság. Gondolod, hogy új szépségeszmény van kibontakozóban? A rákos beteg mint szépségideál? Végül is a heroin köré is kialakult egy halálvágykultusz” – ezt szintén Dunja mondja, aki az egyik oldalon a mellébe helyezett titániumgolyókról beszél, majd utána róla írja a narrátor, hogy “Az újabb operáció során felnyitott emlőiből kiemelték az apró daganatokat. A műtőlámpa kék fénye alatt húsa és vére magenta árnyalatú pasztává és szilikonná alakult át.

A horrorfilmekről ne is beszéljünk. A testhorror gyakorlatilag önálló műfaj. Ide tartoznak Cronenberg fent említett művei, de a Hellraiser, Az emberi százlábú, a Kabinláz, sőt, az Alien filmek, a Fekete hattyú, vagy David Lynch 77-es Radírfeje is. Taxidermia, csak hogy magyar vonatkozású is legyen.

Az undor többféle módon tud megjelenni.

Megvan egyrészt a maga nyers és zsigeri formájában is – a gusztustalannak minősített létező dolgok, testnedvek, pusztulás, egészségtelen/beteg/halott emberek és más élőlények, belsőségek, fura mutációk stb. ábrázolásában.

csirke

Megvan soha nem létezett, csak elképzelt dolgok ábrázolásában – nyálkás űrlények, génkeresztezett állat-ember hibridek, szerves bútorok, visszatetsző viselkedések stb.

William Burroughs a regényéből forgatott Meztelen ebéd c. film díszletében
William Burroughs a regényéből forgatott Meztelen ebéd c. film díszletében

Mindezt néha olyannyira eltúlozzák, hogy azt már nehéz komolyan venni – humort csinálnak belőle, hogy azért megtapasztalható legyen az undor érzése, de elüssék az élét a dolognak.

ParaNorman
ParaNorman

És ide tartoznak az altesti poénok is, a szarós-hányós-pisis-fingós viccek – a fentieknek a gyerekes változatai.

31164-Brian-vomit-gif-1ZSg

Satöbbi.

Márpedig, ha mindez ilyen nagy mennyiségben van jelen a különféle művészetekben, sőt, a szórakoztatásunk szerves (!) részét képezik, akkor az azt jelenti, hogy igény is van rá.


 

De hát miért?

 

Ezt nem fogom most megfejteni, csak ötletelek, mert van itt azért néhány megközelítési mód, néhány szemszög, ami működhet is akár.

Például azt gondolnád, hogy az ilyesmit nem szeretjük nézni, mert rossz érzésünk van tőle, nem? A tények mégis azt mutatják, hogy de, igenis szeretjük nézni ezeket, annak ellenére, hogy rossz érzéseket vált ki. Vagy azzal együtt.

Vagy pont azért?

Lehet ezt akkor talán egyfajta mazochizmusként értelmezni, vagyis valamiféle kielégülést okozhat az, ha undort érzünk. Talán nem szexuálisat, de valamit mégiscsak.

Aztán az altesti poénkodás kapcsán az jutott eszembe, hogy ez erős jelzése annak, hogy rohadtul gyerekesek vagyunk néha. Most minden minősítés nélkül. Ha ez így van, akkor ez is lehet egy kiindulópont.

Ha gyerekként gondolunk magunkra, akkor lehet az egy magyarázat az undor fogyasztására, hogy van bennünk valami alapvető feszültség a témával kapcsolatban, és azzal igyekszünk kezdeni valamit. Ilyen feszültség lehet az mondjuk, hogy nem valamit értünk. Miután az undor érzete elsősorban szerves, élő dolgokkal kapcsolatos, lehet, hogy saját működésünket nem értjük, vagy nem tekintjük természetesnek, vagy mondjuk azt nem értjük, hogy egy amúgy természetes folyamatot miért kell titkolni. Miért tekinti a társadalom tabunak a szarást például? Nem nagyon élt még ember, aki ne szart volna.

Ha feszültség van bennünk, akkor azzal legalább két dolgot kezdhetünk. Vagy megpróbálunk a mélyére ásni, vagy pedig elnyomjuk magunkban.

Mélyére ásni úgy tudunk talán, ha beszélünk róla, vagy filmet készítünk belőle, vagy ilyesmi. (Cronenbergben rettenetes feszültségek lehetnek). Vagy cikket írunk róla. (Vagy elolvassuk.) Ha foglalkozunk a témával. Akár úgy is, hogy megnézzük az ilyen témájú filmeket. Persze mindez csak akkor segítség, ha végül megértjük a feszültség okát.

Forrás: Deimos-Remus@deviantart
Forrás: Deimos-Remus@deviantart

Ha valaki például megértette az emberi test működését, nem fog a belső szervekre undorral gondolni. Szép is lenne, ha a sebészek fintorogva meg öklendezve műtenének.

Elnyomni a feszültséget pedig úgy tudjuk például, hogy nem veszünk róla tudomást. Mondjuk kinevetjük – ez egy rövid időre enyhíti is a feszkót talán. Vagy újra és újra kitesszük magunkat az ingernek, amitől félünk, hogy hozzáeddzük magunkat. Ez azért is trükkös megoldás, mert a felszínen tökre azt hisszük, hogy nincs is semmi bajunk, sőt, bírjuk mi az ilyesmit, holott csak megtanultuk elviselni a tüneteket.

Aztán meg az is lehet, hogy pont a feszültségkeltéshez használjuk a dolgot. Simán el tudom képzelni, hogy azért kell nekünk ez a fajta inger, hogy egyáltalán érezzünk valamit. Csakúgy, mint a hírműsorok sokkoló hírei, vagy amikor az ujjaink mögül nézzük a horrorfilmet, de azért nézzük, vagy a mónikasó, és így tovább. Érezzünk, bármit, akár undort is, ha nincs más. Mert ha érzünk, csak akkor érezzük igazán azt is, hogy élünk. Élni pedig szeretünk, többnyire.

És ugyanígy ennek a fordítottja is igaz lehet, mert nem csak az életet szeretjük, hanem egyúttal a haláltól is szoktunk félni – és ez a félelem ott bujkál bennünk akkor is, amikor nem tudunk róla. Erről pedig kiválóan eltereli a figyelmünket… gyakorlatilag bármi. Így például az is, ha épp gusztustalanságokkal sokkoljuk az agyunkat.

Ez mind csupán elmélet, persze. Igazából fogalmam sincs. Az biztos, hogy valamiért szeretünk utálkozni.

És az is, hogy az ember nagyon fura élőlény.

 


 

Források:

http://www.origo.hu/tudomany/20070731-honnan-ered-az-emberi-es-az-allati-undor.html
http://mek.oszk.hu/00400/00477/00477.htm
http://konyves.blog.hu/2014/11/09/a_het_konyve_david_cronenberg_konzum

 

oszd meg!