Meghallgattuk az Underworld hetedik lemezét

Barbara Barbara, We Face A Shining Future (2016)

Alig hat évet kellett várnunk Rick Smith és Karl Hyde új albumára. A brit duó számára a legnagyobb kihívást nagyjából ugyanaz jelenthette, mint a szép sorban friss lemezekkel jelentkező 90-es évekbeli elektronikus zenei ikonoknak (Prodigy, Aphex Twin, Chemical Brothers, Leftfield). Egyszerre kellett hűnek maradniuk régi önmagukhoz és megújulniuk.

Ez a megújulás egész jó végeredményt hozott az új LP-vel, és a régi rajongók is megkapják a azt a sajátos táncba hívogató Underworld hangzást, amit teljes joggal várnak el a zenészektől. Úgy tűnik, még mondanivalójuk is akad.

A számok négy és nyolc perces hosszok között mozognak, de jellemzően inkább hosszabbak. Kell is, hogy azok legyenek, hiszen csak így fér bele az az építkezés, ami a páros korábbi zenéinek is sajátja.

A lemezt indító I Exhale egyféle beköszönés. Emlékeztet a korábbi Underworld témákra, de azért egyben azt is jelzi, hogy ők még itt vannak, van dolguk. Szépen hozzák is az elvárhatót a következő két számmal, hallod is rajta, hogy jó, de az ember nem érzi, hogy igazi nagy dobással lenne dolga.

Aztán elérkezik a nagy pillanat. A negyedik track, a Santiago Cuatro úgy indul, hogy a hallgató nem tudja nem felkapni rá a fejét. Ez még ugyanaz az album? Ugyanaz hát, csak itt következik be a fordulat, amit ezzel a töréssel egyértelműen jeleznek is az alkotók. Biztosan sokan fogják támadni a dalt, ami kicsit betét is, de nekem nagyon működött. Ritkán lapozok vissza egy lemez első hallgatása közben, de itt megtettem. Füleltem, figyeltem, mert éreztem, hogy valami történik. Történt is!

A Motorhome-hoz valami elképesztően tökéletes felvezetést kaptunk, amit maga a dal még tovább visz. Nem vagyok benne biztos, hogy ezelőtt hallottam volna olyan számot az Underworld-től, amire ennyire egyértelműen ráillett a ballada jelző. De erre illik.

Aztán ez a téma is elhalkul. Elhalkul, és beúszik egy a várhatótól teljesen eltérő ütem. Bár négynegyed ez is, a szokásosnál mégis sokkal lágyabb, a rákúszó énekkel pedig klasszikus értelembe vett dallá változik. Aztán jön az utolsó tétel, és szerencsére ennél az albumnál tényleg az az érzésem támadt, hogy a befejezéssel meg lett koronázva a kiadvány. Tökéletes zárás.

Élőben sem tűnik rossznak, ráadásul hamarosan egy kisebb európai turnén is bemutatják a lemezt.

Az album társproducere a népszerű drámenbész producer, High Contrast volt, aki korábban is dolgozott már a bandával előző, a 2010-ben megjelent Barking-re keresztelt lemezükön. Érdekes apróság, hogy két megjelenés között az Underworld történetében még sosem telt el ennyi idő. Szerintünk megérte várni.

oszd meg!