Megérte 16 évet várni a The Avalanches új lemezére?

The Avalanches – Wildflower (2016)

Hogy ne érte volna meg? Ezt sejtettük is. Minden másodperce öröm, még ha nem is feltétlenül a legkönnyebben emészthető hallgatnivaló. Szellemes, szórakoztató, okos, életigenlő, a maga nemében mégis súlyos és tömény massza. Üdítő, hogy mennyire nem tucat.

Az azért érthetetlen, hogy miért pont a Frankie Sinatra lett az első kislemez, ezerszer jobb témák sorakoznak ugyanis a lemezen.

Mindenek előtt elmondanám, hogy alapvetően a Cold Busted kiadó mintavételezésből táplálkozó cuccait imádom, de azok a samplerezés kispályásai a The Avalanches duójához képest. Ez az anyag olyan sűrű, hogy elsőre nehéz végighallgatni is, viszont ha elég nyitott vagy az ilyesféle zenére, akkor másodjára-harmadjára őrülten szórakoztató audio hullámvasút lesz a jutalmad a Wildflower végighallgatásakor.

Nosztalgia és korszerűség egyszerre, kifejezetten szívet melengető dallamok, rengeteg természeti és gyerekhang, meg persze jól ismert minták tucatjai. Meg olyanok, amire felkiált az ember, hogy “Ezt mennyire imádom már!”, csak nem mindig ugrik be, honnan is ismerős a téma. Soul, funk és diszkó, meg egy laza agylavina keveredik ebben pszichedelikus öntettel nyakon csapott hiphop lemezben a mintavételezés nagymestereitől.

Mert most már tény, hogy azok.

Nem is tudom, hogy a minták mennyisége megdöbbentőbb, vagy az, hogy senki nem perelte be a Robbie Chater és Tony Di Blasi alkotta ausztrál duót.

Amúgy a közreműködők listája sem gyenge. Danny Brown, Toro Y Moi, Father John Misty, Jennifer Herrema, Jonathan Donahue, Biz Markie, Warren Ellis. Elég jó kis csapat.

A The Avalanches esetében egyből jól felismerhető, mit hallunk. Ezt mást nem tudja, ők viszont még mindig odarakják.

A mennyországból leereszkedő diszkó néha a Justice-ra emlékeztet, talán a gyerekkórusok miatt, a mintákban tobzódó hiphop pedig többször a Gorillaz-t juttatja eszünkbe, itt az MC-k lehetnek a dolog gerjesztői, de ettől még nagyon erős saját hangja van a dolognak.

Pont ott folytatják, ahol 16 éve abbahagyták. Ennek ellenére kicsit sem érzem a lemezt önismétlésnek. Nagyon komplex, az egymásra halmozott hangok természetesen együtt karöltve fokozott hatást keltenek. Ha figyelmesen, fülhallgatóval és teljes nyugiban próbálkozol a lemezzel, akkor a tracklist fele környékére nagyon elfáradhatsz.

A rajzfilmes narráció külön pontot ér.

Jó hallani, hogy ez a korong meg sem próbál követni trendeket, inkább büszkén kilóg a sorból. Még az is előremutató, ahogy visszatekint. A Wildflower ugyanis nem főhajtás a nagybetűs zene előtt, sokkal inkább a zene időn és téren könnyedén áthatoló ünnepe. És igen! Régen ha nem is minden, de a zene biztos hogy jobb volt.

Vigyázat! Erősen hallucinogén hallgatnivaló! Kell neki időt hagyni, de hidd el, megéri. Az utóbbi idők legkellemesebb szokatlan zenei utazása.

oszd meg!