A letölthető tudat – 2/2.

Richard K. Morgan: Valós halál (Altered Carbon) című trilógiájából készített sorozatot a Netflix. A jövőben játszódó neo-noir felveti azt a kérdést, hogy vajon mit jelentene az élet (és a halál (vagy például egy gyilkosság)) akkor, ha rendelkezésünkre állna olyan technológia, amivel letölthetnénk a tudatunkat és átpakolhatnánk azt másik testbe.
Persze az is kérdés, hogy ez egyáltalán lehetséges-e…


(A cikk első része itt olvasható.)

Új testben ébredni

Játsszunk el egy pillanatra a gondolattal, milyen lehet felkelni egy új testben.

Az megvan, hogy milyen egy új, még nem bejáratott cipőt felvenni és addig hordani, amíg el nem dől, hogy a cipő vagy a lábunk jön ki győztesen a harcból? Vagy ha sokat vezettél egy kocsit, átülni egy másikba? Vagy milyen az első pár étkezés az új fogtöméssel? Esetleg újratanulni kisebb tárgyak megfogását, miután megvágtuk az ujjunkat?

Ezek apróságok, és még ezekkel is nehezen boldogulunk. Mert napokba, de sokszor hetekbe, hónapokba telik – az agyunk számára -, hogy alkalmazkodjon a kialakult új helyzethez. Amikor felnövünk, megnyúlik a testünk, változnak a csontjaink, az izmaink és mindenünk átrendeződik, az se megy egyik napról a másikra. És néha elég nehezen viseljük. Sőt, még fáj is.

De hát ez a dolga az agynak, alkalmazkodik, a tőle telhető leggyorsabban.

Milyen lehet, ha az agyunk az új helyzet? Vagyis az milyen, hogy az agy számára minden új? Vajon tényleg csak egy villanás, és kinyitjuk a szemünket, és már megyünk is tovább, vidáman ismerkedve új testünkkel, mint egy új játékkal? Vagy azért sokkolna némileg az élmény (mint a Valós halálban)? Esetleg simán összeomlanánk a sokk hatására?

Tegyük fel, hogy túlélnénk a sokkot (mondjuk valószínűleg nem élnénk túl). Ebben az esetben van még pár probléma azzal, hogy mit is kezdenénk az agyból a testtel, amivel akkor találkozunk először.

Elvileg még sosem használtuk azt a testet azzal az aggyal, vagyis nincs meg az idegi kapcsolódás például az izmokat mozgató idegekkel, sem azok állapotát jelzőkkel, vagyis ezt ki kéne építeni, ki kéne tapasztalni, meg kéne tanulni, sőt, valószínűleg sok részében be kéne idegezni is. Össze kellene kötni mindent mindennel, ráadásul rendszerben, hogy irányítható legyen a test, és hogy az irányítóközpont, az agy azt irányítani tudja. Ami a mozgásszerv esetében még oké, mert legfeljebb addig nem mozgunk – de ugyanezt meg kéne tenni a légzőszervrendszerrel és egyéb létfontosságú szervekkel is, mégpedig perceken vagy másodperceken belül, különben jön a valós halál.

Belemehetnénk ebbe persze, meg biztos találnánk rá elméleti megoldást, hogy hogyan lehet mégis megoldani (pl. eleve olyan testet készítünk, ami az agyunkhoz mindenben passzol, és nincs ez a hercehurca), és foglalkozhatnánk még számos más problémával, amik más irányokból kérdőjelezik meg a lehetőségét a tudatletöltésnek, de közelítsük meg más, nem annyira technikai oldalról a kérdést. Nézzük meg filozófiailag!

Ki lenne az, aki felébredne? Vagy ki volna, aki összeomlana? Vagy ki volna az, aki nem ébredne fel? (Jó, ez utóbbi talán nem is annyira releváns kérdés.)

Valójában mit is töltenénk le? Tényleg az emberi tudatot?
És az mi?
És ha nem azt, akkor mit?
Lehet, hogy ezek a kérdések megelőzi a hogyant (és talán azt is, hogy minek). Ha esetleg kiderülne, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme, felesleges lenne a kérdések nagy része.

Elme vagy tudat?

Az elme nem más, mint az agy mint fizikai szerv, az abban zajló folyamatok (pl. a benne szaladgáló ingerületek) és azok a mentális dolgok, képek, gondolatok, amik ezen folyamatok hatására megjelennek és mozognak, folyamatosan. Utóbbiak nem léteznek a valóságban, csak képek, amiket attól függetlenül látunk “valahol”, hogy valójában nincsenek. Nagyjából ezt a “valaholt” lehet mentális szintnek tekinteni.

Az elme a fizikai szint és a mentális szint metszete, mert a fizikai szintből csak az agy tartozik ide, a mentális szintből pedig csak az agy mozgásai következtében létrejövő képek. Mint látszik, mindkettő nagyobb halmaz ennél – több testrészünk van az agyunknál és nem csupán annak automatikus futásából következő képeink és mentális tevékenységeink vannak (legalábbis optimális esetben).

Ennél némiképp bonyolultabb a helyzet, amit Török-Szabó Balázs: A teoretika című könyve bővebben, rendszerszinten és érthetőbben is leír. De annyi talán látszik, hogy valami ilyesmit akar Moravec letölteni, valamint Markram szimulálni. Moravec magát a fizikai agyat akarta egy-az-egyben megfeleltetni egy programnak, Markram pedig mintha a fizikai szint szimulálásával igyekezne rájönni, hogy mi lehet a (fizikai szinthez tartozó) mentális szint.

Oké, eddig az elméről beszéltünk. Ez vajon a tudattal egyenlő-e?
Nos: nem.

Nem egyszerű meghatározni a tudat fogalmát, sokan sokféleképpen írják körül, sokan sokféleképpen használják (fel saját céljaikra), szóval egész komoly a homály körülötte. A teoretika azért is nagy segítség az eligazodásban, mert meghatározza a fogalmait, amikkel dolgozik, ráadásul egymással összefüggésben, szóval alaposan tisztítja a ködöt.

A tudat az a valami – nevezzük felületnek -, ahol az ember a valóságot megjeleníti. Amikor valaminek “tudatában vagyunk”, akkor azt a valóságnak megfelelően látjuk. A tudatosság ilyen szinten nem más, mint kapcsolat a valósággal.

Tehát nem vagyunk folyamatosan kapcsolatban a valósággal?

Hát, igen, bizonyos szemszögből nem sűrűn. Fizikailag persze igen, hiszen a valóság része vagyunk és a valóságot tapasztaljuk fizikailag, minden pillanatban. De amikor a képzelet határozza meg, hogy mit látunk a világból magunk körül, akkor már nem.

Ha mondjuk megnézünk valakivel egy filmet, aztán beszélgetünk róla, simán kiderülhet, hogy nem ugyanúgy emlékszünk rá, nem ugyanaz ragadt meg belőle, holott fizikailag ugyanazt láttuk. Az valószínű, hogy egyikünk nem a valóságot látja – de leginkább egyikünk se -, hiszen a valóság mindenkire ugyanúgy vonatkozik, tehát általános, szóval ugyanazt kéne látnunk és ugyanarról beszélnénk. Sokszor előfordul, hogy még a film zsánerében sem egyezünk meg.

Már a fizikai érzékelésünk is más, például más formájú a fülünk, más a szemünk fiziológiai felépítése és így tovább. De ami még durvább, hogy a múltunk és korábbi tapasztalataink határozza meg azt elég nagy mértékben, hogy mit veszünk észre vagy figyelembe egy-egy jelenségből, tapasztalásból és mit nem. Mert bizony kivetítünk, válogatunk, szűrünk és torzítunk folyamatosan. Mindez a fizikai-mentális és a mentális szinten történik.

Tudatossá, azaz a valóságnak megfelelővé úgy tehetjük ezen mentális képzeteket, ha azt a valóságnak megfelelően, más valós dolgokkal összefüggésben és teljességében látjuk, nem pedig csak részleteiben, egy bizonyos szemszögből, szűrve és önkényesen összeválogatva a valóságból és a saját képzeletünkből.

A tudat azonban több, mint az embernek a valósággal megegyező képzet-rendszere. Merthogy a tudat nem egyszerűen az ember birtokában lévő valami, hogy nekem van tudatom, ami az enyém és ahhoz senkinek semmi köze, hanem egy olyan nagy egész, amiben benne van – és amiben összekapcsolódik – az összes ember. Is. Meg minden más.

És innentől egészen messzire elkalandozhatnánk, ha belemélyednénk a témába. Volna itt kvantum-összefonódás és mindenféle furcsaság. De most nem bonyolítjuk túl, inkább itt egy egyszerű példa.

Ha azt olvasod, hogy tőlünk messzire terrortámadás történt, akkor benned is megmozdul valami. Pedig nem tapasztaltad meg közvetlen közelről, mégis hat rád az információ. Történik benned valami: megváltozik a vérnyomásod, biokémiailag reagálsz, gondolatok indulnak el a fejedben, talán ki is mondod őket – azaz tovább is adod azt a hatást másoknak, ami benned megmozdult. Megváltozol annak a hírnek a hatására, amit olvastál. A valóság szempontjából viszont csak annyi történik, hogy betűket olvasol a papírról vagy képernyőről.

Mi lehet ennek az oka?

Mondjuk az, hogy össze vagy kötve azokkal az emberekkel, akik a támadásban érintettek, mégpedig azzal, hogy tudod, valahol mélyen tudatában vagy, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint te.
Hatással vagyunk egymásra, információs hálózatot alkotunk, minden tettünk hat mindenre – még ha ez a hatás nem is egyértelmű vagy nem követed le. És ez a nagy, folyton változó valami, amiben össze vagyunk kötve, ez a tudat. Nem egy ember kizárólagos tulajdona, hanem az emberiség kapcsolódik benne össze. Azzal, hogy tudok rólad, hogy te tudsz rólam és tudsz valaki másról is, ő tud megint valaki másról, és így tovább. Mi mind benne vagyunk és mind alkotjuk, mozgatjuk folyamatosan.
Ennek a hálózatnak legfeljebb csak akkora részéről szoktunk tudomást venni, amekkora minket érint. Én tudok rólad. De ez az egész, mindent behálózó hálózatnak csak egy apró részlete, egy csepp a tengerben. A hálózat pedig létezik, hisz ha olvasol egy hírt egy újságban olyanokról, akikről elvileg nem tudhatsz semmit, valamiért mégis hat rád.

Visszatérve a sci-fihez

Szóval akkor letölthető-e az emberi tudat?
A kérdésnek mindezek után már nem annyira van értelme, nem?

Inkább az a kérdés, hogy az emberi elme vajon letölthető-e. Hisz ha a fenti meghatározásokat elfogadjuk, és hozzájuk nézzük a sci-fik témáit és a tudományos kutatásokat, az elme letöltéséről beszélnek, nem a tudatról.

Amire meg az lehet a válasz, hogy fizikai eszközök segítségével legfeljebb a fizikai szint, vagyis az agy és annak felépítése “tötlhető le”, vagy jeleníthető meg virtuálisan. Meg esetleg lehet szimulálni az abban zajló folyamatokat, és ennyi. Az, hogy ezzel létrejön-e a mentális szint, vagy akár csak annak lehetősége is a gépben, az már egy más kérdés. Szerintem nem, mert az egy emberi dolog és kevés hozzá az, hogy elektromos kisülések szaladgáljanak egy szerves masszában szanaszét. Pláne kevés, ha csak szimulálják ezeket a kisüléseket.

De ha még menne is, ott van még a mentális-mentális szint is, vagyis a mentális szintnek az a része, ami a fizikai-mentális részen túl van. Na azt nem nagyon tudjuk megfogni fizikailag. Azt se tudjuk, hogy hol keressük. Biztos, hogy van köze az agyhoz, hisz ha nincs agy, gondolatok és képek sincsenek. (Meg élet se.) De amúgy a mentális világ valójában nem létezik sehol, hanem csak és kizárólag a mentális szinten. Arra még nincs eszközünk, hogy azt is letöltsük – és valószínűleg sose lesz rá fizikai eszköz, mert nem lehet. Egyszerűen azért, mert nem fizikai.

Szóval ha csak az agyműködés volna letölthető és átvihető egyik helyről a másikra, akkor tulajdonképpen egy borzasztóan bonyolult, de amúgy egészen kötött szabályokkal bíró, tudattal nem rendelkező alkalmazkodó- és túlélő-automatát volnánk képesek transzportálni. Mert az agy alapvetően erre van kitalálva. Megoldja a problémákat, alkalmazkodik az új helyzetekhez és követi az ösztönök utasításait. Ezen túl csak akkor tud lépni, ha a fizikai szinten túl a mentális szint is beleszól a játékba.

…és akkor az érzésekről még nem is beszéltünk.

De oké, tegyük fel, engedjük meg a lehetetlent és képzeljünk el egy olyan módszert, amivel letölthető az elme, annak fizikai és mentális része is. Még mindig fog hiányozni egy fontos összetevő ahhoz, hogy működni tudjon: az pedig az értelem. Az értelem, amely az egészet mozgásban tartja, ami működteti, ami eldönti, hogy mit csináljon az elme, a fizikai és a mentális szint. Az értelem, ami valahol az ember lényege, ami az egyén egyedisége szerint rendezi a gondolatait és a cselekedeteit azon a csak rá jellemző módon, ahogy senki más nem teheti meg. Azt vajon hogy töltöd le? Hol tartod azt, amitől az vagy, aki vagy, és nem más? Hogy töltöd le az ember lényegét? Filozófiai lényegszkennerrel?

Az egyén a fizikai, mentális és érzelmi részének összessége. A személyes véleményem az, hogy nem nagyon értelmezhető külön-külön. Ha valamelyik részét különválasztjuk, akkor az már erősen megkérdőjelezhető, hogy ember-e, aki maradt.

oszd meg!