Lemezkiadó zenekarok nélkül

A Wannabe Recordsnak nincs szüksége zenekarokra. Még zenére sem.

Képzeletbeli zenekarok nem létező lemezeinek borítóiból állított ki a Wannabe Records a pécsi Márkus Színház-ban. Elég jól hangzik, nem? Mi is ellátogattunk a megnyitóra, ahol Rumi Bori és Rumi Zsófi mutatta be a csapat munkáit. Nagyon izgalmas volt, ráadásul a lemezekhez is hozzányúlhatnak a látogatók. Mi is így tettünk.

IMG_6179

A történet 2013-ban kezdődött. Már korábban is gyakran találtak ki zenekarneveket a lányok, mert az mégis mennyire szórakoztató már, és volt hozzá érzékük is. Kézenfekvőnek tűnt ezt valamilyen formába önteni. Természetesen a dizájnon kívül a dalok és albumok címét is kidolgozták. Mivel a játékos ötletelést lejegyezték, nekiállhattak a konkrét gyűjtemény kialakításának.

IMG_6173

Eleinte régi lemezborítók átalakításával kísérleteztek, amikor ezek elfogytak, saját gyártásba kezdtek. Persze előfordul még mindig, hogy felhasználják régi borítók grafikáit, de leginkább a teljes tervezés és kivitelezés jellemző munkáikra.

Nekünk a bakelitek tetszettek legjobban, főleg a 45-ösök, de számos cd, kazetta és fanzine is megtekinthető.

IMG_6180

Mivel a Wannabe Records csapatában éppúgy megtalálható a tervező grafikus, mint a képgrafikával foglalkozó tagok, de a hagyományos technikák sem idegenek számukra, munkáikat valóban jellemzi a gyakran fölöslegesen puffogtatott “sokszínűség” szó.  Sok esetben a végeredmény bőven tudna egy zenekart sikerrel promotálni.

IMG_6177

Egyes kitalált bandák konkrét diszkográfiával rendelkeznek, az egyik a fiktív hazai pszichedelikus glamrock banda, akiknek a stílus ellenére magyarul lennének a szövegeik, ha lennének szövegeik, a Sovány Vigasz. Amúgy ez Zsófi kedvence is egyben.

A kézzel festett borítók kézbevétele viszonylag egyedülálló lehetőség, hiszen nem sok képzőművészeti kiállításon taperolhatjuk a kiállított munkákat. A Wannabe Records kiállításmegnyitók amúgy kicsit bulik is, most a Singas Project szolgáltatta a zenét.

IMG_6174

A tagok abban maradéktalanul egyetértenek, hogy nem készül zene soha a borítókhoz. Ezt inkább  a befogadó fantáziájára bízzák. Ennek ellenére hamarosan létező zenekarok dolgozhatnak fel pár dalt, ami egy kiállítás keretében lesz meghallgatható. Ezek persze egyelőre csak tervek, de a Wannabe Records lendületét elnézve nem sokáig maradnak azok.

IMG_6172

Annak ellenére, hogy a zeneiparban a hordozók lassan megszűnnek, ők fontosnak tartják a brandet a band mögött (bocs). Mert ugye a zene is termék, akkor meg miért ne lenne becsomagolva?

IMG_6176

Ha szereted mások fantáziáját megcsodálni, vagy épp a sajátodat használni, akkor ez a te kiállításod. A Wannabe Records borítói a POSZT alatt a pécsi Márkus Színházban végig megtekinthetőek. Ajánljuk!

oszd meg!