Az év legjobb fiatal városfotósa: Simó Szabolcs

Karácsonyi villamos hipertérugrás közben, a metrón utazók lenyomata, jégtábla-felhők és lefotózott csend

Ahogy arról korábban írtunk, a CBRE idei városfotós pályázatán a düsseldorfi Marius Vieth volt a befutó.

A 16-25 év közöttiek kategóriájában viszont egy magyar srác, Simó Szabolcs nyert, a karácsonyi fényvillamost ábrázoló képével.

Karacsonyi_fenyvillamos
Karácsonyi fényvillamos (Fotó: Simó Szabolcs)

A CBRE pályázatának egyik érdekessége, hogy – a főkategóriákon kívül – külön kategóriája van a nap minden órájának is, így külön nyertese van a reggel hétnek és a délután négynek. Szabolcs  fotója a este tízes díjat is elhozta.

Simó Szabolcs 2007 óta fényképez. Hobbinak indult, de életforma lett belőle: ma már akkor is fotóz, keretez, komponál és ötletel, ha épp nincs gép nála. Első pályázati sikere 2009-ben volt, a  Műegyetemi Sajtóklub pályázatán Fotó kategóriában gyűjtötte be az első helyet ezzel a képpel:

Mózes
Mózes (Fotó: Simó Szabolcs)

Ez volt a kezdőlépés – ez az első díj adta meg a kezdőlökést a pályázatokon való szereplésekhez, amiből aztán hamarosan díjeső lett. A mostani volt a 25. a sorban. Az már azért valami.

A következő például a Nemzeti Múzeum „Az én lánchidam” fotópályázatán kapott különdíjat 2011-ben:

csend
Csend (Fotó: Simó Szabolcs)

Nagy élmény a rakparti lépcsőkön végigsétálni a borongós téli napokon, szinte látni a csendet, holott a forgalmas város közepén vagyunk.

A Duna, a budapesti hidak és a hideg visszatérő elemek. Hol nyugodtságot sugallva jelennek meg, mint a fenti képen, máskor meg egy laza mozdulattal beránt a kép, mint itt:

Zajlik
Zajlik (Fotó: Simó Szabolcs)

A jégzajlásról készített sorozattal 2012-ben a DIGITFOTO GALÁNTA, X. Nemzetközi Digitális Fotóalkotás Versenyen nyert I. díjat.

Fagyos_hajnal
Fagyos hajnal (Fotó: Simó Szabolcs)

Ezen a februári hajnalon -20 celsius fokot mértünk a Citadella tetején, amikor elkészült a kép. Nem is bírtuk sokáig, de a fotóért megérte.

A Bárányfelhők című kép is ekkor, 2012-ben készült, de 2013-ban lett vele a 4. Ágens Nemzetközi Fotópályázaton harmadik:

Baranyfelhok
Bárányfelhők (Fotó: Simó Szabolcs)

A patinás Szabadság-híd és a hosszú záridőtől elmosódott villamosok kontrasztja:

Szabadsag
Szabadság (Fotó: Simó Szabolcs)

Budapest persze nem csak télen szép.

Menyasszonyom a Gellért-hegy tetején, gyönyörű hajnali kilátással a városra.

…mellesleg pedig a DIGITFOTO Galánta XI. Nemzetközi fotópályázat I. díjas sorozatának egyik képe:

Hajnal_a_varos_felett
Hajnal a város felett (Fotó: Simó Szabolcs)

Szabolcs természetfotói közül erre a legbüszkébb:

Kod_utanam
…köd utánam (Fotó: Simó Szabolcs)

A neves francia nemzetközi madárfotó-pályázaton elnyertem vele a nagydíjat, ami óriási megtiszteltetés volt számomra. Szintén egy fagyos reggelen készült a Dunaparton. A felszálló pára szinte festménnyé varázsolta a tájat.

A 2012-es Festival-Oiseau-Nature, Francia nemzetközi madárfotó pályázatról van szó.

Ez pedig az én személyes kedvencem Szabolcstól (2013 IX. Nemzetközi Fotópályázaton Felnőtt kategóriában Különdíjas):

Metrora_varva
Metróra várva (Fotó: Simó Szabolcs)

Gratulálunk a legújabb díjhoz is! :)

Simó Szabolcs honlapja: http://www.simoszabolcs.com/
Facebook oldala: https://www.facebook.com/SimoSzabolcsPhoto

A képeket a szerző engedélyével közöljük.

(h/t: origo.hu)

oszd meg!