A Különlegességre Éhezők Viadala – 6.

A történetmesélésről és a korszellemről

Ez az írás olyan hosszú lett, hogy inkább fogyasztható méretű blokkokra bontva közöljük, mert azt gyanítjuk, hogy egyben úgysem olvasnád el. Összesen 7 részre szedtük, így lett belőle egy egész héten átívelő cikksorozat. (Ez sokkal jobban hangzik, mint az, hogy baromi hosszú.) Javarészt arról szól, hogy mi tesz sikeressé egy fiataloknak szánt (Young Adult/YA) könyvet vagy filmet, és bár tényleg megpróbál összeszedni néhány fontos összetevőt, tökéletes megfejtést ne várj. A téma sokkal inkább csak ürügyül szolgál, hogy beszélgessünk olyan dolgokról, mint felnőtté válás, különlegesség, műfaji jellemzők, történetmesélés, eredetiség, vagy akár (urambocsá, neadjisten, hogyispersze, mitisképzelekmagamról) érzések. Ha gondolod, csatlakozz a beszélgetéshez!

Az előző rész

A következő rész

 

Valami van a levegőben

 

Van egy elmélet, mely szerint történetet azért mesélünk és hallgatunk, mert ez roppant hatásos módja, hogy tanuljunk, elfogadjunk, új információkat építsünk be, az ismereteinket rendszerezzük, vagy nehezen emészthető dolgokat dolgozzunk fel. Szóval eszerint a szórakoztatás a felszín, mögötte sokkal mélyebb igények és funkciók bújnak meg.

Nézzünk ezekre példákat.

  • Új ismeretek szerzése és beépítése: a legjobb példa erre a mesék világa. A gyerekek így tanulják meg azt, hogy a társadalom a világot jóra és rosszra osztja fel (itt mifelénk, nyugaton legalábbis), és hogy a jó oldalon illik állni. (És – egy merész váltással – megemlíteném, hogy a pornóműfaj is remek példa erre. Rengeteg dolgot tanultunk mindannyian a pornófilmekből, még ha nagy részét teljesen fölöslegesen is.)
  • Ismeretek rendszerezése: történelmi filmek, mondjuk. Ha belegondolsz, melyik módszerrel könnyebb megjegyezni történelmi eseményeket és összefüggéseket meglátni: ha évszámokat és helyszíneket magolsz, vagy ha megnézel a témában egy filmet?
  • Nehezen emészthető dolgok feldolgozása: jellemzően a második világháborús meg a vietnámi háborús filmeket szokták itt említeni. A háborúk elég nagy sokkot okoznak általában az egész világnak, és hogy ezen túltegye magát az emberiség, pont úgy csinál, mint a gyerekek, amikor valami sokkolja őket. Eljátsszák az ominózus esetet újra és újra, amíg fel nem oldódik.

Ez egy fokkal több annál, mint hogy a filmek igyekeznek lekövetni a történelmi változásokat (bár az is benne van), vagy hogy kizárólag ízlést és fogyasztót igyekeznek formálni (mint mondjuk a Végső visszaszámlálás című film, amit az amerikai hadsereg propagandafilmjének mondanak), vagy ilyesmi. Itt arról van már szó, hogy a közönségnek igénye van a történetekre, és a történetek segíteni tudnak akár az egész társadalomnak, akár egyes rétegeknek, túllendülni olyan problémákon, amiken amúgy csak nehezen rágnák keresztül magukat.

Persze nem vagyok naiv, a legtöbb film nem erre hajt, hanem simán csak a szórakoztatásra, a bevételre, vagy a művész aktuális üzenetének közvetítésére, mindenféle mély vagy magas vagy átfogó vagy univerzális célok nélkül. Ettől még hozzájárulhatnak ugyan a folyamatokhoz, akaratlanul is. Meg persze árthatnak is neki. Mindenre van példa.

A fiatal felnőttek világában ugyancsak elég sok probléma jön szembe, elég sok a változás, amit mind meg kell érteniük, ha sikeresen túl akarják élni a hormonháztartás fura változásait, a felnőttek világába való becsatlakozást, ha meg akarják őrizni a józan eszik egy részét legalább. És ilyenkor jól jönnek a filmek. Akár az új ismeretek megszerzéséhez (nem, most nem a pornóra gondolok), akár azok rendszerezéséhez, akár az ilyenkor eléggé jellemző veszteségérzések és más nehézségek feldolgozásához.

hp_parents
Harry Potter első találkozása halott szüleivel

Fontos megjegyezni azonban, hogy a fiatalokat hülyének nézni elég nagy hiba. Tehát ha belemondják az arcukba, hogy “figyeljél, most majd az lesz, hogy elmagyarázzuk neked azt, hogy miért és hogyan lázadozol”, az hülyeség, és soha nem is fog bejönni. (Pl. Az emlékek őre.) Beágyazni történetbe a problémát, vagy lemodellezni, az teljesen oké. (Pl. Éhezők viadala.) A szájbarágás, az annyira az iskolai módszerekhez hasonlít, hogy arra a legtöbb jóérzésű fiatal azonnali elutasítással reagál.

 

Aztán meg ott van az a valami, amit leginkább korszellemnek szokás nevezni. A Pallas Nagylexikon ezt ekképp írja le:

amaz eszmék foglalatja, melyek valamely korszakban mint az emberek közös meggyőződése az egyesek gondolkodásának mintegy alapját, többnyire tudattalan alapján képezik. Nehéz meghatározni, jellemezni, éppen mert mint az emberek gondolkodásának tudattalan közös alapja, iránya, ösztönzője a tudatos fölfogás alól könnyen kisiklik.

http://www.kislexikon.hu/korszellem.html

Olyasmi ez, mint például az az általános kiábrándultság, dekadencia, amivel az emberek a század- és ezredfordulókhoz viszonyulnak, amikor benne van a levegőben, hogy eljön a világvége (Függetlenség napja, vagy épp a Donnie Darko). Vagy az 50-es évek Amerikájának McCarthy-korszakára jellemző paranoia (Philip K. Dick sci-fijei jutnak eszembe.) Vagy a beat-korszak lázadása az akkora már hamisnak tűnő “amerikai álom” eszméje ellen, ami némi hígítással aztán hippimozgalommá alakult, eljutva a szélesebb rétegekhez is (Hair).  Vagy a hidegháborús hangulat (Vadászat a Vörös Októberre). Vagy az internet robbanásszerű elterjedése okozta enyhe zavarodottság és a felnövekvő Y majd Z generációk. (Bár a Johnny Mnemonicnak kellett volna ezt a kört vinnie, de túl korán jött, úgyhogy a Mátrix vitte.) Vagy a tornyok ledőlése után az általános terrorista-para (Zero Dark Thirty).

jm
Így nézett ki az internet belülről a Johnny Mnemonic c. filmben, 1995-ben

Nem csak arról van szó, hogy ami épp foglalkoztatja (akár tudtán kívül is) a közvéleményt, pont arról szólnak a filmek, hanem hogy azt a hangulatot adják vissza, abban a hangulatban működnek igazán, arra reflektálnak, abban élnek. Kiábrándultságról szóló filmek (A partA Wall Street farkasa) például válságok környékén mennek jól. A spagettiwestern a hatvanas években ment nagyot, és sokkal kevésbé szólt a hősiességről, sokkal inkább a hősiességgel szembeni cinizmusról, ahogy a világ is. És akkor éli újra reneszánszát, amikor ez a hangulat vissza-visszatér. A sci-fi-k akkor ütnek nagyot, ha erős a társadalomban a valóságtól elszakadás vágya. Ezen belül az űroperák (mint például a Star Wars) akkor működnek jól, ha olyannyira elegük van az embereknek a felnőttéletből, hogy legszívesebben újra gyerekek lennének, és meséket néznének, ahol a jó győz. A retró egy olyan korban divat, ahol nehéz elképzelni a jövőt jónak, inkább visszavágynak a régi időkbe, amikor minden jobb volt. Bezzeg.

Szóval ez is egy baromi fontos tényező, ami eldöntheti, hogy egy filmből divat lesz vagy sem. Hogy belepasszol-e a korszellembe, vagy se. Ez az oka annak is, hogy ugyanaz a téma tíz évvel korábban akkorát bukik a kasszáknál, hogy a fal adja a másikat, ha viszont a megfelelő időben bukkan fel, megőrülnek érte a népek.

 

(folyt. köv.)

Az előző rész

A következő rész

 

oszd meg!