Híres rendezők reklámfilmjei 7 – Alejandro González Iñárritu

Mi van ha? És mi van, ha mégse? Így készít reklámot Alejandro González Iñárritu, avagy a flash forward himnusza.

A 2010-es Write the Future névre keresztelt Nike reklámkampány a  drágábbak közé tartozott. Ha csak a reklámfilmet nézzük, már az is sokat elárul a költségvetésről. Rengeteg színtér, ráadásul a világ minden tájáról, egytől egyig eredeti helyszínen forgatva. Mindehhez jön egy épp ünnepelt, akkor már kétszeres Oscar jelölt rendező, Alejandro González Iñárritu, akiről a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) kapcsán hallhattunk mostanában. Didier Drogba, Fabio Cannavaro, Wayne Rooney, Ronadinho, és Cristiano Ronaldo sem valószínű, hogy puszta elhivatottságból vállalta a szereplést. Meg a többi felbukkanó híresség, akik nem a foci házatájáról érkeztek, de szerepelnek a reklámban. És akkor még Homer Simpson-ról nem is beszéltünk, akivel együtt mutatkozni azért mindig is a népszerűség egyértelmű mércéje volt.

A Birdman esetében sokszor nehezen eldönthető, hogy mikor járunk a főszereplő fejében. Van, aki szerint végig, mások azt gondolják, csak a lezárásban, meg olyan is akad, aki szerint nem is. A Write the Future reklámfilmnél jóval egyértelműbb a helyzet. Egyből világos, hogy lehetséges jövőképeket látunk, szóval sejthető, hogy a focisták fejében járunk, amivel párhuzamosan az aktuális játékos egy fontos mérkőzésének legnagyobb téttel bíró pillanata zajlik.

Meglátni egy lehetséges jövőt. Ez az, ami azonnal felértékeli azt a bizonyos pillanatot. Mert tudatosul, hogy mekkora a tét.  Egy futballmeccsen lehet ez akár egy mindent eldöntő, végtelennek tűnő másodperc, ami éppúgy tehet a legünnepeltebb sztárrá, ahogy az ismeretlenségbe is taszíthat. Így kicsit mögé tekintve a dolgoknak azért sokkal drámaibb az egész, mint hogy bejön a Tippmix, vagy sem.

Természetesen a film lényege, hogy terméket adjon el, de a Nike vadiúj, nagyon fasza futballcipőjét valahogy úgy löki az arcunkba, hogy észre sem vesszük az egyébként nagyon is direkt reklámot. Ezt amúgy sem rónám fel egy reklámnak, végül is  ez a dolga.

A zeneválasztás nálam már betalált. A Focus tolja a Hocus Pocus-t, ami annyira dögös a fura jódlizással együtt is, hogy nagyon rákendroll lesz tőle az egész alaphangulat. Jókor is jön be. A ritmusa kitűnő egy olyan sűrű három perchez, ahol ilyen őrült mennyiségű információ zúdul a nézőre.

Nem csak a meccs van dramatizálva, meg lassítva, és megmutatva úgy, ahogy közvetítésen nem látjuk. A flash forwardoknak köszönhetően a szemvillanásnyi momentumok globális hatásának súlya nehezedik ránk, meg persze a játékosokra. Ráadásul a fent említett mindent eldöntő pillanatot gond nélkül keresztezheti az ellenfél játékosának mindent eldöntő pillanata. Csak hogy dobjunk rá még egy lapáttal.

A futballvereség hatására összeomló tőzsde, vagy a sikerült lövés után lovaggá ütés erős túlzások. Egy Nike reklámban ellőt “Just Roo It!”, az meg egyenesen fenomenális, akárcsak az újszülött osztályon szinte futószalagon felcimkézett Wayne babák. A humorfaktor magas. Ráadásul nem marad ki semmi. A közösségi médiától az utolsó világvégi csehó kiskocsmájának kistévéje előtt remegő drukkerekig mindenkire jut egy villanás. Kedvencem Gael Garcia Bernal beugrója a Ronaldo film főszerepében.

A lehetséges jövőképek durván túlzóak mind negatív, mind pozitív irányba, de ettől olyan feszült és humoros egyszerre, és nem egymás kárára az egész film. A pillanat ereje, a másodperc törtrésze alatt meghozott döntés helyessége, ami lavinát indíthat. Ez volt A lé meg a Lola alaphelyzete is, csak a zseniális ötlet itt végre megtalálta a megfelelő időtartamot.

 

oszd meg!