A legnagyobb feladat, hogy felszabadítsd magad – Hajdu Szabolcs interjú

Zsánerről, hangulatról, sikerről és a magyar valóságról beszélgettünk a rendezővel a Délibáb című pusztawesternjének pécsi premierjén

Miért éppen a magyar puszta, a Hortobágy a helyszín? 

Hajdu Szabolcs: Már nagyon régen szerettem volna azon a környéken forgatni. Amióta filmmel foglalkozom, folyamatosan felmerült, hogy azt a szűk pátriárkát, ahol én felnőttem valamilyen szinten megmutassam filmen. Sokáig nem találtam hozzá a megfelelő történetet. A főiskola alatt egyszer csináltam egy tanulmányt egy szociológus hallgatóval, ami egy dokumentumfilmet készített volna elő. Lementünk arra a környékre, hogy megnézzük, mi történt a rendszerváltás után az ottani tanyákkal, és ott futottunk bele a filmben is látható szituációba. Egy tanyán egy vasúti kocsi mellett éppen emberek ebédeltek a térdükre kirakott szendvicsekkel, és elkezdtük őket kérdezgetni, mit csinálnak itt. Mondták, hogy itt élnek, itt dolgoznak. Megkérdeztük mennyit keresnek, azt felelték, hogy nem kapnak pénzt, azért dolgoznak, mert ott lakhatnak és kapnak valami kaját. Jószággal foglalkoztak, vagy kubikoltak. A szociológus hallgató ezt modern kori rabszolgatelepnek nevezte. Szerettük volna dokumentumfilmként feldolgozni. Akkor 1996 volt, tehát 18 évvel ezelőtt. A tanya tulajdonosai végül nem engedtek ott forgatni, elhajtottak minket, hogy ne kamerázzunk.
Nagyjából 10 évvel később találkoztam Tar Sándor Ház a térkép szélén című novelláskötetében ezzel a novellával, és 20 oldalon ugyanez a helyzet bontakozik ki. Talán akkor merült fel az a gondolat, hogy nem dokumentumfilmet, hanem játékfilmet csinálok a pusztán.

delibab_plakat

A zsánerből indultál ki, vagy a helyszínből és a cselekményből következett, hogy egyfajta kelet-európai western lett belőle?

Hajdu Szabolcs: A puszta ugye adja a western zsánert, de a zsánert csak annyira használtam, amennyire segíti ezt a furcsa, mitikus hangvételt. A western mindig egy társadalmi problémára próbál rávilágítani egy egyszerű történeten keresztül. Szinte népmeseszerű. Nincsenek szociológiailag nagyon beágyazva a karakterek és a helyzetek, van helyette a mítosz, vagy legenda.
A történet szerint egy idegen érkezik egy tanyára, ahol elnyomók és elnyomottak vannak – ez egy western alapszituáció -, aztán felszabadítják őket. Ez esetben nem a főhős, hanem ők saját magukat. Ez a zsáner megengedi, hogy kicsit árnyaltabban közelítsek meg társadalmi szempontból releváns témát.

Van kritikai éle?

Hajdu Szabolcs: A korábbi filmjeimet, és ezt is próbálom elemelni a valóságtól, hogy ne olyan legyen, mint egy szociográfia, vagy egy dokumentarista film, hanem kicsit lebegőbbé szerettem volna tenni, hogy ne legyen túl direkt és didaktikus az üzenete. A néző képes jelképeket olvasni, és nem igényli, hogy minden egyes képet megmagyarázzunk.

Több helyen olvasni, hogy a film inkább hangulatot épít, mintsem történetet. Mi az oka ennek a megközelítésmódnak, miért építkezik így a film?

Hajdu Szabolcs: Szándékosan húztam. Még a forgatáson is több volt a történeti elem a forgatókönyvben, de valahogy úgy éreztem, hogy ezt most nem akarom használni. Egy különös univerzumot láttam magam előtt, ami inkább a mítoszokra emlékeztet. A királyfi az királyfi, a királylány az királylány, és ezt elfogadjuk, hogy ennyi. Ha az ember nem csak nézi, hanem látja is ezt a filmet, akkor egyszer csak megjelenik egy plusz dimenzió, ahol nagyon sok jelentés van.

delibab_1
(Fotó: vasarnapihirek.hu)

Mennyire ment gördülékenyen a forgatás?

Hajdu Szabolcs: Egy forgatás sosem megy gördülékenyen. Nagyon viszontagságos. Itt meg ráadásul rendkívül ki voltunk szolgáltatva a Hortobágyon az időjárásnak. Egyrészt a meleg, amikor lelassul mindenki, másrészt a viharok és az eső. Ha lezúdult az eső, mocsárrá változott minden, beragadtak a kocsik. Mi bent forgattunk a puszta közepén, és a viharokban többször evakuálni kellett a stábot. Mondjuk erre lehetett számítani. Minden egyes ilyen eset óriási költség. Ha egy nap elcsúszik, az szinte behozhatatlanná válik. Ilyenkor sok mindent újra kell gondolni, mert nem tudod újra leforgatni.

Úgy tudom, hogy nem sok Filmalapos találkozón vettél részt. Hagytak úgy dolgozni, ahogy szerettél volna, vagy kellett kompromisszumokat kötnöd?

Hajdu Szabolcs: Az első és legkeményebb kompromisszum az volt, hogy ebben a rendszerben kellett ezt a filmet megcsinálnom. Belekerültünk egy olyan spirálba, amiből nem lehetett kiugrani. Az elején úgy voltam vele, hogy ha ebben a szisztémában kell ezt a filmet megcsinálni, akkor inkább nem csinálom meg, de ezt nem tehettük meg, mert elkezdtük költeni azt a pénzt, amit az előző szisztémából kaptunk. Mert erre mi kaptunk pénzt már az előző kuratórium alatt. Végig kellett csinálni. Ezen kívül igazából nem volt kompromisszum, viszont ez a belső feszültség nem oldódott föl. Ez nyilván hatott mindenre, hatott rám is. Nem éreztem jól magam.

Hogy zajlott a forgatókönyv engedélyeztetése? Mik a tapasztalataid a Filmalap működésével kapcsolatban?

Hajdu Szabolcs: Nekem a Filmalapnak az egész létezésével van problémám. Ez így számomra nem elfogadható. Persze nem lehet mást csinálni, mert ez van. Ez le lett nyomva a filmszakma torkán. Én azt gondolom, hogy nem kell elfogadni. Más országokban nem egy filmalap van, hanem van öt. Ha ez a kuratórium azt mondja, hogy nem tetszik a forgatókönyv, akkor mehetsz a következőhöz. Ha mind az öt visszautasítja, akkor nagy eséllyel a forgatókönyvvel baj van. Én is egy ilyen több lábon álló szisztémát tudok elképzelni, ami nem néhány ember ízlése és szimpátiája alapján dönt arról, mikor, ki csinál filmet.

Többször nyilatkoztad már, hogy morális válságba kerültél azért, mert a Filmalap pénzéből csináltál filmet. Mit kell ezen érteni?

Hajdu Szabolcs: A közhiedelemben elterjedt vélekedés, hogy ez a Filmalap pénze, és hálásnak kell lenni, hogy ezt ideadják. Ez nem a Filmalap pénze, ez az adófizetők pénze, ezek adóforintok, minden egyes adófizető állampolgárnak van ebben valamennyi pénze. A filmalap egy elosztószervezet. Arról dönt, hogy ezt a pénzt szétossza azok között a rendezők között, akiket erre alkalmasnak talál. Ettől még szerintem nem kell lojálisnak lenni a Filmalap felé. Minden magyar állampolgárnak tartozunk felelősséggel, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki magunkból. Lelkiismeretesen kell végigcsinálnom a munkámat, és mást nem tehetek, mint hogy a saját véleményemet próbálom meg a legőszintébben megfogalmazni. Nem tartom legitimnek ezt az egész szisztémát, nem szívesen veszek benne részt.
Akkor miért csinálom? Csinálnom kell! Nem tudok belőle kiugrani. Olyan, mintha meg lenne kötözve a kezem.
Egy művészettel foglalkozó ember legnagyobb feladata, hogy felszabadítsa magát. Ezt a szabadságot tudja aztán átadni, és ha ez intenzíven jelenik meg, az másokra is felszabadító hatással van.

Olyan lett végül a film, amilyennek tervezted?

Hajdu Szabolcs: Egyik filmem sem lett olyan, amilyennek elképzeltem. Ez teljesen természetes, mert az emberben van egy száz százalékos vízió, ami nagyon sokat veszít, ahogy tárgyiasul. Afelé lehet kapaszkodni, aztán a film minősége azon múlik, hogy hány százalékban sikerül az eredeti belső víziót megközelíteni.

delibab_2
(Fotó: vasarnapihirek.hu)

Ez a hatodik játékfilmem. Nagyon nehéz sikerről beszélni, mert Magyarországon minden csak vihar a biliben. Akkor lehetne erről komolyan beszélni, ha magyar film komoly bevételeket termelne, ezekből újabb filmeket lehetne csinálni. Mivel kicsi az ország és a filmezés drága, ritka eset az, amikor egy film bevételt termel, főleg annyit, amiből még egy filmet meg lehet csinálni. Két filmemet jelölték Oscar-díjra, több ment fesztiválra, de ez anyagi szinten nem mutatkozott.

Van terved egy újabb filmre, vagy tényleg abba fogod hagyni a filmezést?

Hajdu Szabolcs: Az, hogy abbahagyom, abban mindig benne van ez a csömör, amit az ember a film elkészülése után érez. Annyi mindent elveszítesz út közben, nem biztos, hogy megéri. A siker egy teher, elvárnak tőled valamit, amit folyamatosan meg kell ugranod. Ha nem sikerül, akkor az sok évnyi fölösleges munka. Ilyenkor mondjuk nincsenek elvárások.
Filmet mindig akkor csinál az ember, amikor úgy érzi, hogy kell, és nem tehet mást. Én valahogy ezt mindig elkezdem érezni.

Úgy tudjuk, elköltöznél külföldre. Miért? Nem akarsz itthon forgatni, vagy egyéb oka van?

Hajdu Szabolcs: Egyrészt szeretném magamat felfrissíteni, másrészt nem érzem jól magam itthon. Rossz a közérzetem attól a közegtől, ami körülvesz. Ha a legjobb körülmények között csinálhatnám a filmeket itthon, a közeg akkor is nyomasztana. Úgy érzem, hogy ebből ki kell lépjek időről időre, legalább egy kicsit, levegőt venni. Amúgy meg elkezdtünk már Amerikában forgatni egy másik filmet pár éve. Ezt mindenképpen szeretném befejezni.
Hogy utána mi lesz? Nem tudom. Engem mindig a következő dolog hajt.

A Délibáb az Apolló Moziban fut éppen.

oszd meg!