Destino: Egy Salvador Dalí – Walt Disney animációs film története

Szürreálisan mágikus rövidfilm életről, szerelemről, az idő labirintusáról, egyenesen Dalí és Disney fantáziájából

Nehéz megmondani, hogy nézett volna ki a film, ha az eredeti tervek szerint, a két zseniális alkotó keze által készül el 1946-ban. A Destino végül csak 2003-ban lett kész, 58 évvel a kezdetek után – és egészen lenyűgöző élmény.

 

Szürreália

A rajzfilmek eleve szürreálisak, elrugaszkodottak a valóságtól. Valahol ez is a céljuk. Eleve mindössze két dimenziósak (voltak a 40-es években), miközben a világ minimum három. A színeik sem hasonlítanak a valóság színeire, a formáik sem, szereplőik is elrajzoltak, a fizika törvényei sem úgy hatnak rájuk, mint ránk, és így tovább. Csak a rajzoló fantáziája szab határt annak, mit kezd a figuráival – ha akarja, személyiséget ad egy élettelen tárgynak, és mozgásra, táncra bírja azt, ha akarja, bármit bármivé átalakít, bármit bármivel összemos, ha akarja, álomszerű jeleneteket álmodik a vászonra.

Walt Disney korai munkáiban még nemigen szabott gátat a saját – kicsit sötét, kicsit rémálomszerű – fantáziájának. Akkor még belefértek a filmekbe olyan jelenetek, mint a “Rózsaszín Elefántok Parádéja” a Dumbóban (1941):

…vagy a Hófehérkében (1937) ilyen sikoltozva menekülős, horror jelenet:

Az nem valószínű, hogy önmagát szürrealistának tartotta volna – Dalí viszont annak tartotta őt.

Dalí nem csak festett, szobrászkodott és kiváló designer volt (ő tervezte például a Chupa Chups eredeti logóját), használta korának minden rendelkezésre álló médiumát, a filmet is. Társírója volt Luis Buñuel filmjének, az Andalúziai kutyának (és állítólag kövekkel a zsebében ült be a film premierjére, felkészülve a közönség heves reakciójára), készített díszletet és rémálomjelenetet Fritz Lang és Alfred Hitchcock filmjeihez.

Dalí az animációs filmet tekintette az ideális médiumnak ahhoz, hogy életre keltse művészetét.

Ezt írta levelében André Bretonnak, a szürrealizmus kitalálójának:

Hollywoodba jöttem, és találkoztam Amerika három nagy szürrealistájával: a Marx fivérekkel, Ceci B. DeMille-lel és Walt Disney-vel.

 

Nagy szellemek találkoznak

A találkozásra 1945-ben, egy partin került sor – Dalí épp a fent bemutatott filmjeleneten dolgozott akkoriban. Egymás munkásságát kölcsönösen tisztelték, és elég gyorsan megtalálták a közös hangot. Sok közös vonásuk volt, például mindketten elég nyomulós önmarketinget nyomtak, és ezt látták is a másikban. Tükröt mutattak egymásnak – és tetszett nekik, amit a tükörben láttak. Az ilyesmi, úgy látszik, valahogy összehozza az embereket. Nem tartott sokáig, hogy megegyezzenek egy közös animációs film elkészítésében.

1946-ban írták alá a szerződést. Nem tudni, Dalí mennyit kért, Disney csak annyit árult el erről, hogy:

Drága volt.

Hogy a film miről szól, arról egy nagyon kicsit eltérően fogalmaztak. Míg Dalí “az élet problémájának mágikus expozíciója az idő labirintusában”-ként aposztrofálta, Disney úgy beszélt róla, hogy “ez egy egyszerű sztori egy lányról, aki az igaz szerelmet keresi”.

destino2

A történet Chronosról, az idő megtestesüléséről szól, és egy lányról, ennyi majdnem biztos, a többi mind értelmezés, hangulat és nyitottság kérdése.

A munka megkezdődött, három hónapig tartott, Dalí 22 festményt és 135 storyboardot készített hozzá…

 

58 év szünet

…végül mégsem fejezték be a munkát. Ennek több oka is lehetett – a valódi okokat valószínűleg nem fogjuk soha megtudni. De az biztosan közrejátszott, hogy Disney, a cégének 4,3 milliós tartozásával nem engedhette meg magának, hogy Dalít foglalkoztassa (aki – mint tudjuk – drágán dolgozott). A rövidfilmes műfajnak se látta létjogosultságát a cég ekkoriban. És azt beszélték, hogy az egók harcának is lehetett köze a dologhoz – ne feledjük, két jól fejlett egóról beszélünk. Arról nem is beszélve, hogy a tükör többnyire nem csak a szép oldalunkat mutatja meg, hanem azt is, amit nem akarunk látni.

Később Disney egyik életrajzában azonban tisztázta a dolgot, ezt mondta a kapcsolatukról és a filmről:

Dalít barátomnak tekintem, kiváló ember, akivel nagyon élveztem az együttes munkát. Együttműködésünk minden érintett számára üdvös volt. Nem rajta múlt, hogy a projektet, amin dolgoztunk, végül nem fejeztük be, hanem a megváltozott értékesítési stratégiánk volt az oka.

destino1

 

A mű mégis elkészült

2000-ben, amikor a Fantasia című nagyon fura Disney-filmet újra elővették, Walt unokaöccse, Roy E. Disney úgy gondolta, ad egy esélyt a Destino-nak is. Összegyűjtött egy csapat animátort és megkeresett egy francia rendezőt, Dominique Monféry-t, akik felélesztették és kiegészítették az eredeti alkotást, mintegy potom 1,5 millió dollárból.

Az eredmény egy 6 perces rövidfilm lett – ami Oscar-díj jelölést kapott 2003-ban.

Noha tényleg nem tudhatjuk, mi lett volna, ha az eredeti terveket végigviszik, még így is jól mutatja a végeredmény, hogy a két alkotó hatása hogyan élte túl magukat az alkotókat, és azt is, mi történik, ha két zseni egymásra talál, alkotói energiáit egyesíti, és kikever belőle valami egészen újat és önmagukon túlmutatót.


via: dazed

 

oszd meg!