Bélyegek rabságában

A bélyeggyűjtésnek igén szép múltja van. Ám a világ változik. Ma már ez is másról szól. 

András a nyolcvanas évek végén született. Csendes, szófogadó gyermek volt. Visszahúzódó természete miatt többen lustának és butának hitték, pedig esze, mint a tenger, annyi volt. Csak éppen nem zaklatták fel a világ dolgai. Általában.
Ám ha valamire rákattant, azért teljes odaadással tudott rajongani. Így kezdődött a bélyegekkel is.

András nagypapája egy elég tekintélyes gyűjteménnyel rendelkezett. Legalábbis gyerekszemmel nézve. Sok-sok oldalon keresztül, több száz, vagy akár ezer színes bélyeg. Állatos: lepkés is meg madaras, mindenféle vad- és háziállatos, tájképes, városos, épületes, még híres emberes is volt közte. A Kék Mauritius kivételével talán az összes bélyeg megvolt a papának. András legalábbis így érezte. Egy kisiskolást egy ilyen komoly valami lenyűgöz. Nekifogott hát ő is, és éveken át gyűjtögette a bélyegeket, aprólékosan, csendesen.

Mikor a felnőtté válás amúgy is nehézkes szakaszához ért élete során, egy igen nagy trauma érte őt. Rájött, hogy a bélyeggyűjtésnek nincs jövője.  Így neki se. Hisz ő maga a bélyeggyűjtő. Az email teljesen kiszorítja a hagyományos levelezést, és ezzel a bélyegeket is.
A digitális korszak kegyetlenül felemészti a mély-érzésű dolgokat.

A legérzékenyebb korban, ha a személyiséget romboló hatások érnek egy fiatalt, akkor akár rossz útra is tévedhet. Segítség nélkül, egyedül kell megtalálnia, hogy milyen felnőtt is szeretne lenni.

András felismerte, hogy a bélyeggyűjtés csupán szenvedély. Egy függőség. Egyféle rabság. Felismerte, hiszen esze, mint a tenger. De az ész akaraterő nélkül kevés. Úgy érezte, hogy ez a függőség erős, ezt talán egy életen át sem tudja legyőzni. Ha a bélyeggyűjtés megszűnik, akkor kell helyette valami más.

A bélyegeket lecserélte – bélyegekre.

Okossága most előnnyé vált. Könnyen tanult bármit, és a bélyeggyűjtésben kialakult rendszerező és rendszerető magatartása az informatika irányába sodorta.

Egy elektronikus levél – köznevén email – egy viszonylag egyszerű szerkezet szerint épül fel. Pont mint egy hagyományos levél. Van címzett, van feladó, van tartalom. De nincs bélyeg. Legalábbis felnyalhatós.
Van azonban egy-két olyan rejtett adat, ami a gépeknek segít eligazodni a levél továbbításával és rendszerezésével kapcsolatban. Az egyik ilyen, ami az email-nél nagyon fontos, a kézbesítés ideje. Informatikai szaknyelven ezt úgy hívják, hogy időbélyeg.

Tehát mégis van bélyeg!

András egyszeriben megvilágosodott: megvan az új hobbi! Elektronikus levél-időbélyeg gyűjtés.

Hogy mi?

András fogta a levelek digitális forráskódját és készített belőle egy rövidített kivonatot – ami tartalmazta a levelek feladóját, címzettjét, a levél tárgyát és a kézbesítés idejét. Úgy gondolta, hogy az időbélyeg önmagában kevés. Az csak egy primitív kis táblázat lenne. De ha megvan az is, hogy kitől, kinek, és miről szól – az már igazán színes. Olyan, mint egykor a nagypapa gyűjteménye.
Nyitott hát egy mappát a laptopján:

BÉLYEGGYŰJTEMÉNY

Minden levelet gyűjtött. Még a SPAM-eket is. Levelezőlistákra és közösségi oldalakra iratkozott fel. Katalógusokat, ismertetőket kért. Minden szabadidejét a levélkivonatok – digitális bélyegek gyűjtésével és rendszerezésével töltötte. A mappa szépen gyarapodott.
Hobbija az életévé vált. Emiatt informatikát is tanult, és egy idő után keresőprogramokat írt, mert a tetemes mennyiségű adat nehezen volt áttekinthető.

Ám a szenvedélyeknek van egy nagy igazsága. A függést éltető vágy valójában sosem elégíthető ki.
Hiába volt Andrásnak több mint száz virtuális email címe. És hiába a több évnyi levéláradat. A mennyiség már nem volt elég. Lépni kellett.
Unalmas csak olyan levelek bélyegét birtokolni, amit az ember maga kap. Mások levelei is kellenek. Attól színesebb és szerteágazóbb a kollekció. Kell a Kék Mauritius.

Ez volt az a pillanat, amikor András hacker lett.

Először csak ismerősei postafiókjába kukkantott bele, de rövidesen a sztárok és celebek világát célozta meg. Az sokkal érdekesebb, mert kiderülhet, hogy Bruce Willis és Demi Moore újra leveleznek, vagy Mick Jagger egy lemezkiadót bombáz üzenetekkel. És innen már nincs megállás.
A következő időszakban a hackerkedést mesteri szintre emelte. Szüksége volt rá, mert az új irány a titkosszolgálatok terepe lett. CIA, FBI, Pentagon. És más országok nemzetbiztonsági és katonai hivatalai.
A titkok nem érdekelték, annál inkább a feladat. A levelek tartalmát nem is gyűjtötte. Csak az általa kitalált digitális bélyeget. Ki, kinek, mikor, milyen témában. Pár rövid adat. Naponta több ezer embertől.

Az ego azonban nem nyugszik. Telhetetlen, és a vesztét is ez okozza.
Minek a gyűjtemény, ha senki nem tud róla?

Egy weboldalon kezdett lényegtelen, ám sokkal többet sejtető adatokat hirdetni. Amolyan mézesmadzagféle volt ez, minden rossz szándék nélkül. Kattantakat keresett, olyanok ismeretségét, mint ő maga. Akiknek a digitális információs bélyeg sokat jelent.
Adódtak is számosan. Mert függetlenül attól, hogy a levelek tartalma nem volt meg Andrásnak, de a maradékból tökéletesen ki lehet rajzolni egy tematikus információáramlási képet. Szervezetek között és azokon belül is.
Jelentkeztek hát Oroszországból, Kínából és különféle maffiaszervezetektől. És természetesen az amerikai titkosszolgálatoktól is. András legnagyobb szerencséjére, mert ennek köszönheti, hogy még él.
Egy CIA börtönben ül titokban, valahol a Csendes-Óceánon, egy picinke szigeten.

Aki megjárja a poklot, esélyt kap, hogy megismerje e világ működését. A megfelelő intelligencia, önismeret, és több évnyi meditáció egy szűk cella mélyén, bizony meghozza a gyümölcsét. A koncentráció csodákra képes. És valahol egy sötét, szigorúan őrzött bizonyítékraktár mélyén egy öreg kis laptop ledje villan fel, és az éterből a BÉLYEGGYŰJTEMÉNY mappába egy újabb fájl érkezik.

[Időbélyeg]: 1421853573
[Címzett]: András
[Feladó]: András
[Tárgy]: ennyi

 

Kiemelt fotó: Fedde Souverein

 

oszd meg!