Az Anomalisa egy zavarba ejtően emberi mozi

Charlie Kaufman új alkotása animációs filmként önmagában anomália

Jelen esetben ugyanis a forma maga a csavar. Az Anomalisa betegen-furcsán torz, mégis nagyon realisztikus stop motion bábjaival az alkotók azt az emberi alaphelyzetet vetítik ki, amit már legtöbben éreztünk: bábok vagyunk. Ráadásul meg még robotok is.

Ez jellemzően az a film, amit jól túl lehet gondolkodni, meg lehet majd fejteni, meg pszichologizálni. Lesz olyan is biztos, aki szét akarja szedni, feltárni valódi mélységét,vagy valami ilyesmi. Mások talán számon fogják kérni, hogy túl hosszú. Pedig igazából csak meg kell nézni, mert jó. A hossza meg ennyi, bármit is szeretnétek. Így döntött a rendező. Ez ám az alkotói szabadság!

Van az Anomalisának egy erős realitás érzete, amit ráadásul még fokoz a film témája is, ami egyáltalán nem új Mr. Kaufmantól. A modern világ és társas lét magánya, elidegenedés egyszer egymástól, máskor a világtól. Amikor mindenki nekünk beszél, mégsem szól igazán hozzánk senki. Csak működnek a társas érintkezés szabályai. Mindenki teszi, amit tanult.

A roppant részletes báb animációról a John Malkowich menet bábosának csodálatos játéka ugrott be egyből, bár itt nincs bábos, és ha ez lehetséges, minden gesztus még annál is kifejezőbb.

A filmben nagyon kevés helyszín van. Egy reptér, egy szexshop, a családi otthon, egy taxi hátsó ülése, és egy előadóterem, ami talán épp a film játékidejének nagy részében bejárt Fregoli Hotel része. A helyszín az állatkertjéről és csokis chillijéről híres Cincinatti. A város, ami a protagonista Michael Stone tíz évvel korábbi szerelmi vétkétől terhes, és ahová most egy előadást jött megtartani. Ugyanis hősünk sikeres író, aki valami olyasmiről ír, amit nem annyira jól csinál. Ráadásul ő egy az államokban élő brit, aki angolsága miatt új választott hazájában is kívülálló. Ahogy a családjában is, vagy bárhol máshol. Bár itt kicsit más miatt.

A film egyszerre elkeserítő, de szellemes is. Minden egyes néző magánnyal való kapcsolata nagyban befolyásolhatja a befogadás élményét, és az értelmezést.

1026181-new-featurette-explores-stop-motion-world-anomalisa

Ott tartottunk, hogy a saját középkorúságától megkeseredett, szemmel láthatóan amúgy is zavarodott főhős sikeres motivációs regényét turnéztatja Cincinattiban. Ezért van a városban. Mert másokat sikeresen motivál könyvével. Hiába a kognitív zavar, a hallucinációk, és a nagyon durva nárcisztikus téveszmék, meg a könyve hirdette önbizalom teljes hiánya, Michael az emberek szerint ebben jó. Úgyhogy az. Annak kell lennie.

Minden egyes, amúgy tök átlagos, szereplő a szokásostól eltérőnek, egyedinek látja magát a filmben. Ez segíti őket, hogy az anomáliát saját felfogásuk szerint értelmezzék. Épp ezt a témát feszegetik akkor is, amikor a később egy gyorsan múló románc tárgyát képező fásult rajongó, Lisa nevéből szóviccként megszületik az Anomalisa becenév.

Lisa hangját Jennifer Jason Leigh kölcsönzi, minden más karakter Tom Noonan hangján szólal meg, amitől kicsit olyan érzése van az embernek, mintha a képzeletbeli bábjátékos már megszerezte volna az egész világot, kivéve persze Michaelt, és esetleg Lisát. Mintha a parazita már mindenki másban ott bújkálna, és ez az embereket egyfajta masszává teszi. Lisa már csak “saját” hangja okán is különlegesebbnek tűnik. Persze nem az, vagy nem úgy az, mégis betöltheti ezt a szerepet pár órára.

A bábok közti szexualitás megmutatása nagyon zavarba ejtő érzés eleinte, valahogy mégis a filmtörténet egyik legőszintébb erotikus (vagy inkább szex) jelenetét hozzák ezek a rövid végtagú torzók. Az egész nagyon valódi. Esetlenségében is tapintható a jó működő kémia, de úgy, hogy szinte magunk is átéljük a törvényszerű csalódást. Ettől még bábokkal megmutatva nagyon furcsa orális szexet és maszturbációt látni egyaránt.

Miközben Michael báb felfedezi önmaga bábságát, eluralkodik rajta a paranoia. Az érzés, hogy körülötte mindenki más egy és ugyanaz. Pedig a probléma nem is innen ered. Michael saját agyának rácsai mögül próbál kitörni. Tehát a rendező alapvetése az, hogy mi vagyunk önmagunk börtöne (azt hittem, hogy ezt a témát a Synecdoche, New York-ban maximálisan kibontotta, de úgy tűnik, mégsem), és onnan szabadulni… Nem állítom, hogy megnyugtató befejezést, vagy válaszokat kapnánk.

1401x788-079-anomalisa-011r (1)

Nem tudom eldönteni, hogy amit láttam, az inkább dráma, vagy vígjáték, de rohadtul szürreális élmény, az biztos. A modern élet valóban ennyire üres és unalmas lenne? Vagy az üres és unalmas csak egy attitűd, egy levetkőzhető látásmód? Esetleg választás? Az biztos, hogy Michael megannyi bemutatott társas érintkezése közül (és itt a családjára is gondolok) igen csekély azok száma, amit bensőségesnek nevezhetünk, és ez elég ijesztő lehet azoknak, akik hasonlóan látnak, de még arra a pár órára sincs egy Lisájuk.

Az Anomalisa rendkívül személyes hangvételű, és kellőképp szokatlan, hogy kizökkentsen a kényelmes nézői alapállásból. Illeszkedik a rendező semmi máshoz nem hasonlítható filmjeinek sorába. Abba a sorba, ami Charlie Kaufman-t a modern filmtörténet legeredetibb író-rendezőjévé teszi, mert ez az ember annyira egyedülálló életművet épít, hogy neve akár az eredetiség szinonimája is lehetne. Legalábbis szerintem.

oszd meg!