Audiovizuálorgazmerátor 19 – Szexuális extra kiadás

Lehet azon utálkozni, hogy a videoklipek csöcsökkel és seggekkel adják el az amúgy gyakran silány zenét, és ez öncélú, meg borzasztó, vagy koncepcióvá lehet tenni a szexuális tartalmat ésszel. Meg persze minőségi zenével. Rovatunk tizenkilencedik részében ezt a kérdést vizsgáljuk két videón keresztül.

 

A szexualitás és a zenei videók egymástól elválaszthatatlan kategóriák. A jelenleg futó számok több, mint 90 százaléka tartalmazza a testiséget valamilyen mértékben. Jelen esetben nem az a kérdés, hogy ez jó, vagy rossz, csak le kellett fektetni alapként, hogy ez bizony már csak így van.

Na de miért?

Nyilvánvaló, hogy a zenés csatornák tartalma a fiatal korosztályt célozza, úgy 14-től maximum 30-ig, de inkább a fiatalabbakat. Az sem kérdéses, hogy ezt a korcsoportot mennyire érdekli a testiség. Persze, hogy nagyon! Márpedig ha ők a piaca a mainstream popzenének, akkor nekik kell eladni. Ha a szexre vevők, akkor azzal. Egyszerű piaci folyamat.

A hatás azonnali, a figyelmet vonzza. Nincs több kérdés. Működik és kész.

Nem hiszem, hogy azzal bármi gond lenne, hogy ritmusra mozgó, formás idomok töltik be a képernyőt. Szerintem inkább azzal van a baj, aki szerint ez nem tud jó lenni.

Meg azzal, hogyha ez minden koncepciót nélkülözve jelenik meg, szóval amikor csak formát kapunk tartalom nélkül. Persze attól még működik.

Ezt nevezik jól becsomagolt semminek. Ha most benyomod a zenetévét, valószínűleg épp egy ilyen megy.

A folyamat nem újkeletű. Emlékszem, amikor Chris Isaac Wicked Game-jét ezredszer is tátott szájjal néztem a 80-as évek legvégén. Hogy ne néztem volna? Alig múltam 10 éves, és sasolhattam egy pucér csajt. Most már azt is meg tudom ítélni, hogy akkor a testiség, a vágy, valamint művészi fotográfia találkozott, nem csak egy alulöltözött hölgyet mutogattak.

Még nem kellett a hatás eléréséhez twerkelni.

A 90-es évekre a folyamat felgyorsult, egyre gyakoribb és vállalósabb képek fedték a zenét. A hip-hop klipek esetében egyenesen sikk lett, ha felnőtt tartalomnak minősítve betiltottak egy videót. Annál többen beszéltek róla, vagy kerestek rá az akkor már szárnyait bontogató videómegosztókon.

A zenéhez, főleg a táncra ösztönző popos dalokhoz, könnyen társítható a tánc. Márpedig a tánc egy ösztönös, mélyről jövő tevékenység, amiben hasonlít a szexre. Néhány ügyes mozdulat becsempészésével és a jól megválasztott képkivágattal azonnal új tartalommal tölthető fel a dolog. Kicsi pózolás, megnyalt egészképernyős kirúzsozott ajkak, a csípő, mell, vagy bármely más erotikát sugárzó részlete a testnek, ezek mind segítik ezt a hatást. Ehhez még egy kis párzó pózolás, utalásnyi fizikai kontaktus, és kész is vagyunk.

Van, amikor a tárgyakat is felruházzák ilyen tulajdonsággal, mondjuk a kipukkanó pezsgősüvegből feltörő habot azt hiszem nem kell senkinek elmagyarázni. Itt legalább már gondolkodnak is a készítők, jó esetben lehet benne még némi humor is elrejtve.

Mai videoklipjeinket azoknak ajánljuk, aki többre vágyik annál, hogy a kis Britney pucsít, tenyérlengetős hip-hop mogul a tengerparton körbetáncoltatja magát olajtól ázott bikiniben vergődő hölgykoszorúval, vagy épp az ütvefúró renget orbitális verejtéktől csillogó melleket. Ha nincs a képek mögött ennél több, akkor hiába a világ három legjobb modellje kisbugyiban Robin Thicke háttereként az év legcicisebb klipjében, és kár a pornóig merészkedni Ramstein Pussy-ja esetében, mert attól, hogy milliós nézettségnél letilt a videómegosztó portál, még nem feltétlenül jó a termék.

A következő két videó sem álszent, visszafogott művészkedés. Tánczene és szexualitás találkozik bennük, néha a fent vázolt helyzeteket túllépően direkt módon. Mégis van itt valami többlet. A Groove Armada esetében a humoros alapötlet formálja történetté a látványt, a The Wiseguys pedig a formát emeli egy magasabb szintre, mondjuk a humort az ő koncepciójuk sem nélkülözi.


 

Groove Armada – I See You Baby (1999)

Egy szórakozóhelyen járunk, ahol az atom kész szexfüggő biztonságis befigyeli a biztonsági kamerák képét. Az ő bulija igazi egyszemélyes party, biztos így szereti. Nem is számít. A szitu adott. A legelképesztőbb helyeket is bekamerázva egy telejesen saját perspektívából figyeli az eseményeket. A leskelődő szemszögéből. A néző pedig vele együtt kukkol, és leskelődni mindenki szeret, csak van, aki nem vallja be. Mindehez dögös zene egyértelmű tartalommal. Mondjuk a joystick markolászás azért már mindennek a teteje.


 

The Wiseguys – Ooh La La (1988)

Egy teljesen átlagos reptér… helyett dögös stewardesek, magánrepülő, és olyan tekerős tánczene, ami mindenkit beindít. Itt a reptéren is. A zene hatása jól megkomponált képekben mutatkozik meg, azt hiszem amit látunk, azt hívják a táncnál koreográfiának. Kis pofon a hip-hop videóknak, nagy képenröhögés az önhájpolásnak. Azt pedig nagyon jól érzi a zenekar, hogy a Lalo Schifrin Jim on the Move-jának hangmintáiból építkező daluk esetében igenis indokolt a risza.

oszd meg!