Alig 20 évet kellett várni Ollie Teeba első szólólemezére

Ollie Teeba – Short Order (2015)

Ollie Teeba dj, producer, de legtöbben a Herbaliser alapítótagjaként ismerik. Tagja a SoundSci szupergroupnak. Húsz éves pályafutásának első önálló lemezét Short Order címen jelentette meg.

Az anyag nem csak a dj teljes pályafutását juttatja eszünkbe, hanem azt az érzést is, amit nagyjából 10 éve jelentett az absztrakt hip-hop. Legalábbis nekem. A klaszzikus hip-hop legnagyobbjaira kikacsintó minták, kellő dög, kemény ütemek, okosság, és mondanivaló. Meg persze Ollie Teeba mindig játékos humora. Minden alap jól kidolgozott, és az a helyzet, hogy tényleg öröm minden másodperce.

0005158532_10

Minden dalhoz külön MC dukál, akik ennek megfelelően egészen más témákról, és természetesen teljesen eltérő stílusban szövegelnek. A lemezen közreműködik Ghettosocks, Jean Grae, Oxygen, Audessey, Bullet Tooth Tony, EvOn the Music Bully, More Or Les, Soundsci és Teenburger. Van, akiért rajongok, néhányukról sosem hallottam. Viszont mind nagyon jól nyomják.

real-hip-hop

Az album több mint 10 évig készült, amiből következik egyfajta időtlen érzés. Erre a korongra nem telepedik rá az évente változó trendek nyomása sem hangzásban, sem formában. Igazi örömzene.

Miközben az állítólag folyamatosan fejlődő hip-hop gyakorlatilag teljesen kaotikus műfajkavalkáddá váló tömegtermék lett, öröm egy ilyen tiszta és könnyen értelmezhető lemezt kézbe venni. Azt a kort idézi, amikor a hip-hop még történeket akart elmesélni. Nem is magyaráznám túl, inkább nyomjatok egy play-t!

oszd meg!