Action Bronson nem azért sikeres rapper, mert szép

Ennél jobb hiphop lemez idén már nem lesz

Adrian Asllani szép szál legény. Mesterszakács, szereti a füvet, és megcsinálta az év legjobb hiphop lemezét, ami a Mr. Wonderful munkacímet kapta. Persze van művészneve is, ő Action Bronson. Az albán és zsidó gyökerekkel is bíró new york-i rapper nem az a tipikus szépen kigyúrt színesbőrű srác, mint akik a szétjátszott videoklipekben lengetik a tenyerüket. Ettől függetlenül egyedül ő tudott olyan anyagot összehozni évek óta a műfajban, ami érdemes rá, hogy rongyosra hallgassa az ember.

ab

A Mr. Wonderful kapcsán a kritikusok gyakran említik Ghostface Killah-t, vagy a Wu-Tang Clan-t, amivel nem szállok vitába, de nem igazán érdekel ez a fajta összehasonlítás. Action Bronson igazi mocskosszájú hímsoviniszta, kicsit bunkó is, de mindezt annyira szerethető módon képes tálalni, és annyi humorral, hogy nem bántja az ember fülét. Tényleg nagyon vicces.

Ez a New York-i underground rapper első nagykiadós lemeze, és olyan producerekkel dolgozott együtt, mint Mark Ronson, The Alchemist, vagy Noah, és ezek a nevek már félsikert jelentenek egy jó produkcióhoz. Mindannyian, Bronsont is beleértve, nagy ívben szarnak az új trendekre (amik amúgy nagyon kellemetlenek is), és ettől valami elképesztő frissesség süt a lemezből az első perctől az utolsóig.

Klasszikus hiphop, koszos funk, soul, egy kis blues, no meg számos megmosolyogtató, vagy épp meghökkentő zenei utalás adja a lemez szövetét, ami ahelyett, hogy ettől a kavalkádtól széthullana, nagyon erős homogenitással bír.

Van az a nagyon ritka dolog benne, hogy saját hanggal rendelkezik.

Ráadásul sok a hangszer, meg a hangszernek hangzó loop, amivel engem egyből meg lehet venni. Így volt a Beastie Boys jam sessionjeivel is.

A szöveges/énekes rész kőkemény, durva rap, és nem igazán tökélyre csiszolt az ének sem, mégis jól működik. Nem akar költészetnek látszani, pedig ez nagyon nagy divat manapság (még külföldre se kell menni példákért), hanem egyszerűen az, ami, és az jó.

Az sem baj, hogy a rapper hangja tényleg nem igazán indokolja a dalra fakadást, mert valahogy úgy énekel rosszul, hogy az úgy rosszul elénekelve lesz jó. Biztos melós volt a stúdiózás. Helyenként a Mississippi Deltájában született korai bluesok sajátos énekstílusa jutott eszembe.

A klipek jól passzolnak a dalokhoz. Nagyon furák, de roppant szórakoztatóak. A legfrissebb a Baby Blue-hoz készült, ami egyszerre a lemez csúcsa, Mark Ronson zsenialitásának kézzelfogható bizonyítéka és a közelgő nyár legnagyobb slágere.

Persze csak azoknak, akik nem a magyar zenetévén szocializálódtak.

oszd meg!