A Pécsi Fotókör 2015. szeptemberi képei

Derű és ború határán, város és természet közt félúton, meleg mosolyok és hideg pocsolyák – kora őszi hangulatok

Pécsi Fotókör legjobb szeptemberi képei.

A hónapban a fotókör tagja, Ruprech Judit vállalta magára a válogató szerepét, és a következő három képet válogatta ki:

Fotó:  Jágity Fanni Fanni-fotók
Fotó: Jágity Fanni Fanni-fotók

Fanni képe már akkor az egyik kedvencem volt, amikor először megláttam. Tökéletes pillanatban kattant a zár: szélfútta, önfeledt mosolyt látunk, profin kiexponálva és kizárólag a lényegre szűkítve a témát. A meleg hangulatot az ellenfény mellett a lány sárga pulcsija is erősíti.

Olyan igazi szeptemberi felvétel ez – ahol még kitartóan, olykor talán túl erősen is vakít szemünkbe a nap. Ám ez a vakítást már egyáltalán nem érezzük bántónak, próbáljuk megőrizni a mézszínű karikákat, amiket a szempilláinkra ültet a reggeli napfény, hogy a következő árnyékos sarkon befordulva se veszítsük el.


Fotó: Ottófi József
Fotó: Ottófi József

Tuffi fotójához is vissza-visszatértem az elmúlt hetekben. Remekül komponált, anyagszerű felvétel: nagyon szép a kis pocsolya csillogó, fodrozódó széle, és ahogy erre a jobb felső sarok nagyon finom hulláma reagál.

A kettősséget szeretem benne, hogy pontosan tudom mit látok, de a kép ennél jóval többet mesél. Attól függően, hogy mikor tekintek rá, mindig mást és mást: egyszer magas hegyek közt ragadt tengerszemről, aki vágyakozik lágyan hullámzó nagyobb testvére felé, de közben a benne visszatükröződő egekkel is kacérkodik… Máskor egy olyan valamiről mesél, ami már nincs. Kiszakították egy mozdulattal, és csak a hiányát töltögeti a szitáló eső. De ez a nyílt seb is eltűnik hamarosan, belesimulva a hideg, ragadós sárba.


Fotó: Szellő Gábor
Fotó: Szellő Gábor

Gábor felvételének az önfeledtségébe szerettem bele. Álomszép a mosoly, ami lehet, hogy csak a másodperc töredékéig villant így, és a fotós gyors reakcióját dicséri, hogy minden pont a helyére került a képen. A kar, ami védelmezőn fonja körbe Jázmint; az arc, ami csak jelzésképpen jelenik meg, de segít a kép értelmezésében; a világos és sötét felületek kellemes aránya.

A mindennapi rohanásban az ilyen pillanatok lehetnek azok, amik felderítik az ember napját. Azok, amik az álom és ébrenlét határán, a napot összegezve újra megjelennek a retinánkon, hogy a mérleg nyelvét kiegyenlítve azt érezhessük, megérte felkelni reggel.

oszd meg!